Háromból egy szülő a gyereke megtakarítását dézsmálja

A „perselyfosztók” 15 százaléka nem is teszi vissza a bankszámlára a „kölcsönvett” összeget.

MD
2015. 04. 29. 20:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy nagy-britanniai közvélemény-kutatás szerint három szülőből egy rendszeresen nyúl hozzá gyermeke megtakarításához, ha a szükség úgy hozza – írja a The Telegraph. A kétezer fős vizsgálat eredménye szerint a megkérdezettek négyötöde tesz félre, ennek 32 százaléka „kér kölcsön” fiától-lányától annak tudta nélkül – főként csekkre, autóra, nyaralásra és egyéb, a hétköznapok folyamán felmerülő költségekre. A felmérés szerint átlagban havi 23 font (9-10 ezer forint) spórolt pénz landol az utód bankszámláján.

Két szülőből egy, amint tudja, visszateszi az elemelt összeget, ugyanakkor 15 százalék késztetést sem érez arra, hogy pótolja a hiányt. A „perselyfosztók” további 19 százaléka legalább szükségét érzi annak, hogy visszarakja az elvett pénzt, még akkor is, ha végül nem teszi.

A felmérés szerint tíz szülőből négy már nem utal a gyermeke számára kötött megtakarításba. Ebből 73 százalék arra hivatkozott, hogy nem tudja megengedni magának, 15 százaléknál pedig egyszerűen csak kiment a szokásból.

A titkos bankszámlacsapolások oka 44 százalékban egy nem várt csekk kiegyenlítése, 41 százalékban pedig a szülő ebből a pénzből vásárol valamit gyerekének. Ötből ketten a napi kiadások finanszírozása végett nyúlnak hozzá a megtakarításhoz, 28 százalék autóra, 26 százalék pedig nyaralásra költi az elemelt összeget. 21 százalékban a pénz valamilyen luxustermékre kell, 15 százalékban pedig lakásfelújításra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.