Véleményük szerint beláthatatlan következményekkel járhat, ha azokat az állatokat, amelyek évekig ki voltak kötve, egyszer csak elengedik. Ettől függetlenül azonban kiemelték: a láncon tartást sem támogatják, de bizonyos esetben – például amikor nincs lehetősége a családnak kerítést állítani – szükséges lehet.
A menhely egyik alkalmazottja egyébként arról tájékoztatott, hogy az idei szilveszter éjszaka nyugalmas volt, csak két telefon érkezett elkóborolt kutyák miatt. A Hérosz Menhelyre végül csak az egyik állat került, de csip hiányában sajnos nem találták meg a gazdáját. Hasonló esetről számoltak be a Budaörsi Állatmenhelyen is. Január elsején két kutya került hozzájuk, mindkettő csip nélküli. Azonosítás hiányában még ott vannak.
– Összesen 5 elkóborolt eben tudott segíteni a Noé Állatotthon január elsején – mondta az alapítvány sajtóreferense. Schneider Kinga közölte: az összes állatot szerencsésen, csip alapján azonosították, így már mind hazakerülhettek. A hétvégén azonban még egy kedvencet fogadtak be, amely csip hiányában azóta is várja gazdáját.
A Bogáncs Állatvédő Egyesülethez közel 35 megkeresés érkezett elkóborolt kedvencekről. Közülük ötnek nem volt csipje, de két állaton kívül mind sikeresen visszajutott a kereső családhoz. A Bogáncsnál is meggondolatlan intézkedésnek tartják a szabályok szigorítását. Ők szintén azon az állásponton vannak, hogy feltehetően még több kutya kerül majd utcára – amint azt megkeresésünkre Abai Erika, a Bogáncs Állatvédő Egyesület titkára nyilatkozta. Szerinte a lánc bizonyos esetekben nagyobb mozgásteret biztosít és hasznosabb lehet, mint egy kutyakennel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!