Azzal ugyanakkor tisztában kell lenni, hogy a csontnövekedés nagyrészt gyermek-, illetve serdülőkorra korlátozódik: míg növekszünk, csontozatunk kifejezetten érzékeny az őt ért erőhatásokra. Például azon tizenöt hónapos csecsemőknek, akik már fölálltak, akár negyven százalékkal nagyobb tömegű lehet a sípcsontjuk azokhoz képest, akik még nem álltak föl.
Számos vizsgálat bizonyította azt is, hogy a gyermek- és fiatalkori testmozgás életre szóló jótékony hatással bír a csontozatra. Olyan hatással, amelyet később a legkomolyabb elhatározással sem lehet igazán pótolni. Jól mutatja ezt, hogy az edzés hatására tinédzser korban megvastagodott csontok még évtizedekkel később is vastagabbak maradnak és így nehezebben törnek, illetve az olyan körülmények csonttömegcsökkentő hatásának is jobban ellenállnak, mint a hosszú ideig tartó ágyhoz kötöttség. A test növekedésének lezárultával, húszéves korunk tájától, csontjaink a mindennapos testmozgás és a legtöbb hobbiból űzött sport hatására már kevésbé vastagszanak.
A tény, hogy időskorban kevésbé reagálnak a csontok az edzésre, különösen kellemetlen, hiszen a törések jelentős része ezt a korosztályt érinti. A jelenség hátterét még nem értjük igazán, de egyik oka vélhetően az, hogy idős korban már nem tudunk olyan intenzíven edzeni, hogy a csontjainkra nehezedő erőhatás növekedésre sarkallja őket. Másrészt az is lehet, hogy a csontsejtek működése változik meg az életkor előrehaladtával, és már a gyerekkorban hatékonynak bizonyult erőhatásokra sem reagálnak úgy.
