Az ország, ahol keselyűkkel temettetnek

A GDP helyett a bruttó nemzeti boldogságot mérik Bhutánban, és házhoz viszik az óvszert.

Az ország működése egy szerető család korlátokat szabó, de csak jelzésértékűen büntető légkörére emlékeztet. Tizenöt éve előfordulhatott, hogy aki nem népviseletben (nők kirában, férfiak ghóban) kelt át a zebrán, azt letartóztatták és felvitték pár ezer méterrel magasabbra, hogy büntetésből onnan kelljen hazagyalogolnia. A rendszer működni látszik, hiszen itt a legutóbbi időkig egyáltalán nem volt bűnözés, a lopások csak az ENSZ-küldöttek megjelenése óta kezdték felütni a fejüket (tőlük már volt mit ellopni). De a rend fennállásához kellett még valami. Az évszázadok óta vallott buddhizmus. A tiltólistán szerepel a templomokban való fényképezés is, amely a látogatók szerint bennfentesekké varázsolná a turistát.

– Azáltal, hogy nem helyezzük a gépet magunk és a valóság közé, eggyé válunk az ottaniakkal – vallja Valcsicsák Zoltán, aki úgy tapasztalta, a spiritualitás ezen a vidéken a hétköznapok része. – Míg az európai ember dobozokat alakít ki az életében, Bhutánban mindent ősi egységben találunk. Mi többnyire igyekszünk eltolni magunktól a halál gondolatát, az ottaniak viszont egy idő után semmi mással nem foglalkoznak, mint a felkészüléssel és a saját lelki üdvükkel. Az utolsó pillanatig igyekeznek minél több jó karmát gyűjteni – meséli a baráti társaság elnöke, aki egy érdekes élményen keresztül igyekszik megvilágítani a bhutániak halálhoz való viszonyát:

– Egy alkalommal hosszú, megerőltető gyalogútra indultunk, és amikor már kétezer méteres szintkülönbséget tudtunk magunk mögött, gyönyörű helyre értünk, ahol meglepő módon imazászlók lengtek. Kérdésemre vezetőnk elmondta: ez egy temetkezési hely. Ha valakinek meghal a hozzátartozója, nem muszáj lent, a folyóparton elhamvasztania, felhozhatja ide a hátán, de úgy, hogy a hosszú út alatt egyszer sem teheti le. Itt öt ponton rögzítik a tetemet, a lámák rituális vágásokat ejtenek rajta, aztán együtt várják a keselyűket. A hozzátartozók végignézhetik, ahogy szerettük visszatér a természet körforgásába.

Az országban élő hétezer szerzetes a bhutáni társadalom motorja. A templomokkal, amelyekbe – az állami intézményekhez és az iskolákhoz hasonlóan – csak népviseletben szabad belépni, úton-útfélen szembetalálkozunk. Az országra jellemző építészeti stílustól soha senki nem tér el. Épületeiket különleges technikával, vasszögek és tervrajzok nélkül húzzák fel. A lakóházak falain a nyugati látogatókat rendre sokkoló, gigantikus méretű falloszok képe hivatott távol tartani az ott élőktől a rossz szellemeket.

Ha már a fallosznál tartunk, meg kell említeni, hogy Bhutánban – a térségben egyedülálló módon – sikerült teljesen visszaszorítani az AIDS terjedését. Ebben amellett, hogy az egyik anyakirályné is aktív kampányt folytat a biztonságos szexért, jelentős szerepet játszik az országban dolgozó óvszeres is, aki nappal kormányhivatalnok, éjjel pedig önkéntesként egy furgonnal járja a fővárosz, telefonhívásra helyszínre hajt és óvszert, valamint tanácsot oszt az arra éppen rászoruló párnak. Természetesen ingyen.

A szélsebes fejlődésben lévő Bhután még sok mindenben ötvözi az ősi hagyományokat a modernitással. A kettősség érhető tetten például nemzeti sportjuk, az íjászat területén is. A törvény szerint íjat nem érinthet nő, mert azzal rontást vonna magára, a tények azonban cáfolni látszanak a fenyegetést, amióta Bhutánt rendre női íjászok és lövészek képviselik az olimpián.

– Magyar volt az első idegen íjászcsapat, amely versenyre hívta ki a bhutáni férfiakat – meséli Valcsicsák Zoltán, aki személyesen kalauzolta a csapatot. – A Csáki Roland vezetésével érkező íjászoknak meggyűlt a bajuk a helyiekkel, ugyanis azok 140 méter távolságból célozzák meg a táblát, és képtelenség tartani velük a versenyt. Amikor azonban nálunk viszonozták a látogatást a bhutániak, kiderült, hogy ők a húsz méteren belül eső táblákra céloztak nehezen.

A dús élővilággal megáldott, nagy domborzati különbségeket magába foglaló ország társadalmi berendezkedése – és népének boldogsága – jórészt előző uralkodójának, Dzsigme Szingjé Vangcsuknak köszönhető. Az apja halála után fiatalon, tizenhét évesen trónra kerülő királyra bizonyára hatottak a kor szocialista eszméi is, de csak annyira, hogy mindent megtegyen a társadalmi különbségek kiegyenlítésére. A szegénység, a tudatlanság felszámolása lényegében sikerült neki. Az ország bevétele az áramból és a turizmusból származik (egy all inclusive nap 250 dollárjába kerül az ide utazónak).

Ezek előteremtésén túl az állam azon munkálkodik, hogy megismerje lakóinak igényeit és biztosítsa azok kiszolgálását. Annyira így van ez, hogy amikor a királyt egy idegen újságíró az ország – egyébként nem mért – GDP-jét firtató kérdéssel próbálta sarokba szorítani, így vágta ki magát: „Nekünk a bruttó nemzeti terméknél fontosabb a bruttó nemzeti boldogság!” Nem blöffölt. Az országban időről időre kérdezőbiztosok mérik fel bonyolult kérdőíveken keresztül, hogy az alattvalók mennyire boldogok. A rendszer fő koordinátái az oktatás, a természeti környezet, a hatékony kormányzás mellett az egészség, a lelki egyensúly, az életszínvonal, a közösségi élet, a kulturális sokszínűség és az időbeosztás. Mindezek összességéből vonják le a bruttó nemzeti boldogság 0 és 1 közé eső értékét, amely jelen pillanatban 0,73-as indexet mutat.

(2017. február 21-én 18 és 21 óra között a Magyar–Bhutáni Baráti Társaság a hagyományos Loszár Holdújév Ünnepe alkalmából előadással, ételkóstolóval, jótékonysági vásárral egybekötött eseményre hívja az érdeklődőket a MagNet Házba.)