Megható, egyszersmind szürreális élmény egy délutánt a tokiói Ezüst Szárnyak idősek otthonában eltölteni. Az egyik közösségi helyiségben húsz-harminc japán öregúr és néni üldögél, miközben a szoba másik végében egy humanoid robot tombol. – Gyerünk mindenki, még egy kört, csak most gyorsabban – buzdítja közönségét a fehér, letisztult dizájnnal tervezett gép. Nem kell hozzá tolmács, hogy lássuk: a szerkezet éppen átmozgató edzést tart. Az ápolók hívják az újságírókat, csatlakozzunk mi is, a kelet-közép-európai delegáció azonban nehezen lazul el. Nem úgy a japán célcsoport. Az öregek nagy többsége nyolcvan év feletti, sokan közöttük nemcsak idősek, de betegek is. A show-t azonban mindenki élvezi. A robotból előtörő elektronikus zene és a magas, visító hang előbb-utóbb mindenkit mozgásra késztet. Nekem azonban túl sok az inger, ezért a szomszédos, kisebb szobába sétálok át. Halkan megy a tévé, az egyik öreg hölgy könyvvel a kezében bóbiskol, miközben másikuk robotkutyákat simogat. Darabos mozgásuk és fura, nem épp természetes hangjuk miatt távolról is egyértelmű, hogy gépekről van szó.
– A páciensek idegrendszerét ért érzelmi stimuláció segít őket ébren tartani nappal, hogy éjszaka jobban aludjanak – mondja higgadt mosollyal az arcán Isikava Kimi, az otthon vezetője. Hamarosan azonban megértem, a japán robotika funkcionális, a tervezőket nem a futurisztikus élmények vezérlik. Ennek megfelelően az idősek otthona sem egy űrállomásra hasonlít, szűk folyosói, egyszerű betegszobái ugyanúgy néznek ki, mint itthon. Ami viszont szembetűnő, hogy kevesebb az alkalmazott. Megvizsgáljuk a gépeket, valamennyi az ápolók munkáját tehermentesíti vagy váltja ki: egy hidraulikus mellény a betegek emelésében segít, az ágyra fektetett intelligens matrac pedig vezetékek, kábelek nélkül is követi a páciens életfunkcióit.
Az Ezüst Szárnyak sok tekintetben jó kórképet ad a japán társadalomról. Az ápolóhiány oka ugyanis az, hogy a kelet-ázsiai ország rohamosan öregszik. Egyebek mellett a magas életszínvonalnak és a kiváló minőségű élelmiszereknek köszönhetően az emberek egyre tovább élnek, miközben a fiatalokat sújtó terhek miatt egyre kevesebb gyerek születik. Számokban: a születéskor várható élettartam 85 év felett van Japánban (ugyanez Magyarországon tíz évvel kevesebb), az idős korúak aránya a társadalomban több mint 26 százalék. Beszédes, hogy itt él a világon a legtöbb századik életévet betöltött állampolgár is, ők több mint hatvanezren vannak. Mindeközben évente kevesebb mint egymillió ember születik, az egy nőre jutó születéseket jelző termékenységi ráta 1,4 körül áll. A népesség fenntartásához a rátának meg kellene közelítenie a 2,1-es szintet. Ennek következtében pedig a japán lakosság rohamosan fogyatkozik: amennyiben a társadalmi trendek nem változnak, a most 120 milliós populáció 15 év múlva százmillió fő alá csökken.
Erről a társadalmi mobilizációt elősegítő kabinettitkárság vezetője, Takeda Kosuke tart előadást. A japán szociológus szerint az egyre öregedő társadalom komoly terhet jelent a nemzetgazdaságra és az egyénekre nézve egyaránt. – Amikor megkérdeztük a fiatalokat, hogy szeretnének-e családot alapítani, a válaszadók 90 százaléka válaszolt igennel – mondja Takeda. Szerinte tehát a probléma megoldható, csak el kell távolítani a rendszerből a családalapítást korlátozó tényezőket. Egyik rendszerszintű probléma, hogy a japán munkavállalók negyven százaléka nem teljes foglalkoztatott, hanem úgynevezett nem regulás, ők külsős szerződéssel dolgoznak. Ennek megfelelően jóval kevesebb bért kapnak és hátrányt szenvednek a szociális ellátásban is. Ezért többségük nem engedheti meg magának a családalapítást. S kiváltképp problémát okoz a felügyeletre szoruló szülők ellátása. A megnőtt kereslet miatt ugyanis az idősotthonok szolgáltatásai egyre drágábban elérhetőek. Az átlagkereset Japánban évente 8,3 millió forintnak megfelelő jen, az otthonok pedig 150 és 500 ezer forint közötti árskálán mozognak. – 2020-ig további 380 ezer idős ember szorul majd ellátásra – folytatja Takeda, ami állami beavatkozás nélkül tovább emelné az árakat. De nagy problémát jelent Japánban, hogy a csökkenő születésszám ellenére is kevés bölcsőde és óvoda áll rendelkezésre. A kabinettitkárság vezetője szerint húszezer családot érint a probléma, ennyi gyerek számára nincs hely állami intézményben. Ezért sok anya marad inkább otthon a gyerekekkel, az ápolásra szoruló szülőkkel, s az így kieső munkaerőnek végül a gazdaság látja kárát.
Ezért különösen sürgetővé vált a helyzet rövidtávú kezelése is, az összetett társadalmi problémára a japán kormány ambiciózus tervvel állt elő. Abe Sinzó miniszterelnök 2015-ös újraválasztását követően elsőként indított átfogó programot a társadalmi mobilitás fokozására. Ennek következtében a teljes nemzeti költségvetés felét, közel négyszázmilliárd dollárnak megfelelő jent (114 ezer milliárd forint) költ szociális programjára. Ebből a pénzből egyebek mellett ösztönzik az ápolók és óvónők képzését, támogatják újabb szociális intézmények megnyitását. Egy új rendelkezés segítségével például japán cégek pályázhatnak a dolgozók gyerekeinek megőrzésére szolgáló létesítményekre. Sokat költenek az oktatásra, megreformálják a diákhitel- és ösztöndíjrendszert is.
De van a szociális programnak kulturális oldala is. A kormány középiskolás gyerekeknek tart a család fontosságáról felvilágosító foglalkozásokat, s a Magyarországon is kipróbált, majd csúfos kudarcot vallott állami párválasztóhoz hasonlóan a japán kormány is szervezi a fiatalok megismerkedését. – Persze nem mondhatjuk nekik, hogy házasodjanak össze és csináljanak gyerekeket, de legalább a lehetőségét próbáljuk megteremteni – hangsúlyozza Takeda. A szakember hozzáteszi, a legnagyobb kihívás azonban a japán munkakultúra megváltoztatása. Miközben ugyanis sok nő kénytelen otthon maradni a gyerekek és az idősödő szülők miatt, a munkavállalók 22 százaléka hetente 50 óránál többet dolgozik. Ez pedig a duplája a világon második legtöbbet túlórázó nemzet, az Egyesült Államok statisztikájának. A szakember szerint ez különösen a külsős, nem reguláris munkavállalókat érinti, hiszen a teljes státuszban foglalkoztatottak bérszínvonalának eléréshez nekik többet kell dolgozniuk. Takeda elmondja, ennek megváltoztatására a kormány elszánt. Tavaly év végén látott munkához egy állami, gazdasági és érdekvédelmi szervezeteket is képviselő tanács, aminek célja, hogy egy közös megállapodással a dolgozói terheket egyenlőbben osszák el. A kihívás nem könnyű, hiszen a feladatok között szerepel a túlórák szigorúbb jogi szabályozása, ami természetesen nincs a japán cégek ínyére.
A kezdeményezést azonban nemcsak a munkaadó szféra, de a japán közvélemény sem fogadta egyöntetű lelkesedéssel. A szociális reform ugyanis a kormányfő nevét viselő gazdasági program, az Abenomics része, ami rövid távon lényegében a dolgozók számának növelését célozza. Ebbe pedig a gyereket nevelő, szülőkre vigyázó anyák és az idősebb korosztály is beletartozik, a nyugdíjkorhatárt például 2025-ig 62 évről 65-re emelik. A stratégiai program rövid távú hatásait tekintve annyi biztos, hogy a japán emberek az elmúlt években még keményebben dolgoznak. A kabinettitkárság adatai szerint máris egymillió emberrel több állt munkába, aminek köszönhetően az állami adóbevételek és a japán cégek haszna is emelkedni kezdett.
