Akkora lóval állunk szemben Szebényi Dániel és felesége, Nagyházi Júlia balatonfenyvesi birtokán, hogy annak emberben mért párja a Száll a kakukk fészkére indián főnöke, esetleg John Coffey, az ártatlanul elítélt rab lehetne a Halálsoron című filmből. Mielőtt a lovarda tulajdonosa átvinné a hatalmas csarnokba, hogy kicsit átmozgassa és ugrógyakorlatokat végezzen vele, alaposan leápolja, megszépítgeti.
– Már ilyenkor elkezdjük felvenni a kapcsolatot a lóval. Ezek az állatok a szokás rabjai, ennek megfelelően tanulnak: automatikussá válnak a jelek, amelyeket az ember ad a nyeregből, így tanulja meg a feladatokat, amelyekre később a versenyeken szüksége lesz. Hasonlóképpen történik mindez, akár egy gyerek esetében. A tanulás folyamata sok-sok éven át tarthat. Ez most itt középiskolás szinten van – mutat Rockstarra.
A hétéves ló speciális bánásmódot igényel shivering szindrómája miatt. A tudomány egyelőre nem találta meg a magyarázatot a jelenségre. Az ilyen állatok könnyebben válnak idegessé szűk helyen, néha kicsit türelmetlenebbek is.
– Úgy döntöttem, megadom neki az esélyt, mert képességeit tekintve kifogástalan állat, ezzel a problémával pedig több ló is versenyzett világklasszis szinten. A ló nagyon meghálálja a jó bánásmódot. A nyugalmat keresi, nem igényli, hogy tutujgassák. Ha igazságtalanságot érez, vagy olyan helyzetbe kényszerítik, ahol nem érzi jól magát, ideges lesz. Emiatt is – na meg azért, mert egy ló nyomhat akár hét mázsát is – a lovaglás veszélyes tevékenység. Ismerni kell az állatot, a reakcióit. A lovak nem annyira a helyhez kötődnek, hanem a jó bánásmódhoz, és akár tíz év múltán is megismerik az embert.
Szebényiék lovardája az egykori Balaton-Nagybereki Állami Gazdaság területén épült meg, köszönhetően néhai igazgatójának, aki kiemelten fontosnak tartotta a lovassportot és a lótenyésztést. 1989-ben Balatonfenyves stadionjában rendezték meg a kettesfogathajtó-világbajnokságot, amelyet csapatban Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség jelenlegi elnöke nyert meg. A privatizációt követően a lovarda egy német, orvosi műszereket gyártó család tulajdonába került. Őket a lovak kevésbé, inkább a gazdasággal járó hatalmas földterületek érdekelték.
Szebényi már kamaszkorában is járt ide versenyekre, árverésekre. Persze akkor még álmában sem gondolta, hogy egyszer itt élhet. És ha már kamaszkor: középiskolás korában is mindent a lovaknak és a lovaglásnak rendelt alá, ebben még az sem gátolta, hogy szenvedélye miatt öt év alatt végezte el a gimnáziumot, mert a matematika szigorú törvényszerűségei nincsenek tekintettel az ilyesfajta becsípődésekre. Ennek ellenére szeretettel és hálával gondol vissza a Kővári Károly nemzetközi hírű matematikus és paptanár által vezetett váci Piarista Gimnáziumra. Kollégista diákként – mint a népmesék hősei – indult el Budapestre szerencsét próbálni.
– Másodikos gimnazistaként gondoltam egyet, és jelentkeztem Dallos Gyulánál, aki nemzetközi szinten is a lovassport egyik legnagyobb neve volt már akkor is, a díjlovaglás örökös magyar bajnoka. Nem volt nála felvétel, én meg ott álltam a Nemzeti Lovarda előtt, és azon gondolkodtam, bemenjek-e vagy sem. Végül összeszedtem a bátorságomat – és így a tanítványa lettem.
Szebényi Dániel édesanyja családjának köszönheti érdeklődését. Anyai ágon mindenki foglalkozott lóval a családban, de elsősorban passzióból, illetve a katonai hivatás miatt. A két világháború között tizenhárom-tizennégyen voltak a családban, akik vagy katonai pályára készültek, vagy már aktív katonatisztek voltak. A legtöbbre dédapja vitte, ezredes lett, majd a világháború után megfosztották rangjától, alkalmi munkákból tengődve nevelte négy gyermekét. Többek között portás is volt a jéggyárban.
– De legalább úgy szólították ott, hogy méltóságos uram! – mondja nevetve. A rendszerváltás után rehabilitálták és léptették elő posztumusz dandártábornokká. Nagyapja, aki nemcsak lovagolni tanította, hanem a lovas irodalommal kapcsolatos érdeklődését is felkeltette, szintén katonatisztnek készült. A kőszegi alreálban tanult – ez a világ Ottlik Géza regényéből lehet ismerős –, majd Nagyváradra került. Az ő bátyját is katonai pályára szánták, de festőművész lett.
– Azt a lovat például ő festette – mutat a falon csüngő festmények egyikére. – A családban többen is művészi vénával lettek megáldva.
Hogy ezt nyomatékosítsa, telefonján egy gyerekrajzról készült fényképet mutat. A bécsi spanyol lovas iskolát ő rajzolta meg még hétéves korában.
Felmenőit számos hasonló sorsú családdal egyetemben a kommunista rendszer nemkívánatosnak nyilvánította. Nagyapját kirúgták az állatorvosi egyetemről, később agrármérnökként diplomázott. A köztes időszakban állami gazdaságokban dolgozhatott lovászként vagy csikósként.
A nagyszülei Apajpusztán ismerkedtek meg: ez is állami gazdaság volt, ezekben tartották ellenőrzés alatt a legtöbb katonatiszti vagy földbirtokos család sarját. Amikor kicsit konszolidálódott a helyzet, a család vett magának két kancát.
Elmondása szerint a magyar lótenyésztés nem a második világháború idején ment tönkre, a legsötétebb korszaka az ötvenes évek voltak, és a hatvanas évek kezdetén zilálták szét a magyar ménesek nagy többségét. Pettkó-Szandtner Tibor, a bábolnai ménes parancsnoka, egyben a magyar lótenyésztés vezetője rendkívül előrelátó módon a németországi Bergstettenbe menekítette ki a királyi – a mezőhegyesi, a fogarasi, a kisbéri és a bábolnai – ménesek teljes törzsállományát. Ezért cserébe soha többet nem térhetett haza, a lóállomány azonban megmenekült, és visszakerült Magyarországra.
– Magyarországról elüldözték a szakembereket. Némethy Bertalan az amerikai válogatott edzője lett, Visy István az amerikai lovastusa-válogatott trénere, Endrődy Ágostonra az angol olimpiai bajnok military válogatott vezetését bízták. Hazslinszky-Krull Géza, aki a budai spanyol lovas iskolának és a magyar királyi testőrségnek volt a parancsnoka, a világhírű holland lovassport alapjait fektette le. Ők a mai napig nyerik a nagy világversenyeket.
Szebényi és felesége tizenkét éve kapták az értesítést, hogy eladó a fenyvesi lovarda. Ekkor mindketten Komáromban éltek, ahol nagybátyja felújította az egykori huszárlaktanya egyik fedett lovardáját. A család melléjük állt, és fejest ugrottak a medencébe, melynek nem látszott az alja. Öt-hat saját lóval érkeztek meg az üres birtokra, és elkezdték a felújítást.
Végül nem a klasszikus bértartás mellett döntöttek, ami egyszerűbb mondjuk Budapest környékén, ahol azok, akik ezt megengedhetik maguknak, a környékbeli lovardákban gondoztatják lovaikat.
– Nem akartam, hogy harminc lóhoz negyven ember járkáljon nap mint nap. Megpróbáltam egy olyan elképzelést megvalósítani, amely Magyarországon működött már több helyen is, de ilyen volumenben és ezekkel a hangsúlyokkal még nem. Kiképző helyet szerettem volna létrehozni, amely egyben kereskedő istálló is.
A lovak a házaspár istállójába érkeznek kiképzésre. Van, amelyik lovassal együtt, van, amelyik nélküle. A gyakran külföldi tulajdonos alapvető igénye, hogy valaki képezze és versenyeztesse a lovat, hiszen így nő az értéke. Kezdetben Szentirmai Ferenc is Szebényiék lovasa volt, aki ukrán színekben indult a 2016-os riói olimpián. (A lovassport kétszer engedélyezi a nemzetváltást, egyszer „oda”, másodszor „vissza”, ezért van az, hogy nemzeti válogatottak gyakran több ország versenyzőit is felsorakoztatják.)
– Mi magunk is lovagolunk, de elsősorban menedzselünk. Juli és én is versenyezünk saját lovainkkal, amelyek részben szintén eladók. A feleségem rendkívüli türelemmel és következetességgel dolgozik nehezebb természetű lovakkal is. Nálunk csak jó kvalitású lovak fordulnak meg. Az átlagos képességűeket nehéz is lenne eladni. Ahhoz, hogy egy lóról megmondd, van-e benne fantázia, érzék kell. Sok nemzetközi szinten is eredményes ló kezdte pályafutását balatonfenyvesi istállónkban.
A vállalkozás csak úgy tartható fenn, ha kereskednek is a lovakkal, ehhez viszont versenyeztetni kell őket. A versenyek hatalmas befektetést igényelnek, komoly költségei vannak a stáb és ló utaztatásának, a box bérlésének, ahogy a nevezési díj is pénzbe kerül. Igazán jó összeget akkor lehet elkérni egy lóért, ha nemzetközi szinten is versenyez. Ez a költségeken túl hatalmas kockázattal is jár. Ha ugyanis egy olyan ló, amelybe ennyi pénzt és energiát fektettek, megsérül, oda minden.
– A legboldogtalanabb éveimet a jogi egyetemen töltöttem – vallja be Szebényi, és így már jobban értjük, miért nem diplomázott végül. – De mint mindennel, ezzel is szerencsém volt, mert ekkor már fordítottam és írtam szaklapokba, és amikor befektetők létrehoztak egy lovasmagazint, és főszerkesztőt kerestek hozzá, Hevesy Barnabás, a lovassport meghatározó alakja, a Budapesti Lovas Klub elnöke azt javasolta, próbáljam ki magam.
A Nemzetközi Lovas Magazin sikeres lett, ennek ellenére végül megszűnt. Feleségével ekkor határozták el, hogy megalapítják a Pegazus lapot, melyet később átvett a Magyar Lovassport Szövetség, de a mai napig Szebényi a főszerkesztője. Emellett állandó lovas magazinnal jelentkezett a már nem létező Radiocafén. Tizenhét évvel ezelőtt kezdődött szakkommentátori munkája az Eurosport csatornán. Ahogy fogalmaz, már gyerekkorában is ez az adó jelentette a legfőbb kapcsolatot a nyugati lovas világhoz, de ekkoriban speciálisan lovas kommentátora még nem volt a csatornának. Barátaival rengeteget gondolkodtak, miként lehetne javítani a közvetítések minőségén. A kezdeti kapcsolatfelvétel a televízióval nem volt könnyű, de végül lehetőséget kapott, majd két év után ő lett a csatorna szakkommentátora. Nem olyan könnyű feladat ez, mint amilyennek esetleg tűnhet a kívülálló számára.
– Felkészültnek kell lennie annak, aki ott ül. Értenie kell a lóhoz, a pályaépítéshez, a tenyésztéshez, az etológiához, valamint a lovaglás technikai kérdéseihez is – mondja.
Úgy fest, sikerült korszakos jelentőségűt felépítenie, ugyanis 2015-ben – a díj történetében először fordult elő ez lovas tudósítóval – őt választották az év kommentátorának az Eurosportnál, emellett tavaly megkapta a Magyar Lovassportért Emlékérmet is.
– Mindent a lovaknak köszönhetek: a hivatásomat, a családomat is. Abból élhetek, ami a szenvedélyem. Nem a hobbim, az életem. Kivételes szerencse ez, amely nem sokaknak adatik meg.
Van egy mondás: az Istennek is csak két dolog sikerült igazán, a tavasz meg a ló. De az erejéből valószínűleg jutott kicsi a lovas számára is.
