A ló a nyugalmat keresi, nem igényli, hogy tutujgassák

Az Istennek is csak két dolog sikerült igazán: a tavasz meg a ló. Szebényi Dániel lovardájában jártunk.

Szebényi már kamaszkorában is járt ide versenyekre, árverésekre. Persze akkor még álmában sem gondolta, hogy egyszer itt élhet. És ha már kamaszkor: középiskolás korában is mindent a lovaknak és a lovaglásnak rendelt alá, ebben még az sem gátolta, hogy szenvedélye miatt öt év alatt végezte el a gimnáziumot, mert a matematika szigorú törvényszerűségei nincsenek tekintettel az ilyesfajta becsípődésekre. Ennek ellenére szeretettel és hálával gondol vissza a Kővári Károly nemzetközi hírű matematikus és paptanár által vezetett váci Piarista Gimnáziumra. Kollégista diákként – mint a népmesék hősei – indult el Budapestre szerencsét próbálni.

– Másodikos gimnazistaként gondoltam egyet, és jelentkeztem Dallos Gyulánál, aki nemzetközi szinten is a lovassport egyik legnagyobb neve volt már akkor is, a díjlovaglás örökös magyar bajnoka. Nem volt nála felvétel, én meg ott álltam a Nemzeti Lovarda előtt, és azon gondolkodtam, bemenjek-e vagy sem. Végül összeszedtem a bátorságomat – és így a tanítványa lettem.

Szebényi Dániel édesanyja családjának köszönheti érdeklődését. Anyai ágon mindenki foglalkozott lóval a családban, de elsősorban passzióból, illetve a katonai hivatás miatt. A két világháború között tizenhárom-tizennégyen voltak a családban, akik vagy katonai pályára készültek, vagy már aktív katonatisztek voltak. A legtöbbre dédapja vitte, ezredes lett, majd a világháború után megfosztották rangjától, alkalmi munkákból tengődve nevelte négy gyermekét. Többek között portás is volt a jéggyárban.

– De legalább úgy szólították ott, hogy méltóságos uram! – mondja nevetve. A rendszerváltás után rehabilitálták és léptették elő posztumusz dandártábornokká. Nagyapja, aki nemcsak lovagolni tanította, hanem a lovas irodalommal kapcsolatos érdeklődését is felkeltette, szintén katonatisztnek készült. A kőszegi alreálban tanult – ez a világ Ottlik Géza regényéből lehet ismerős –, majd Nagyváradra került. Az ő bátyját is katonai pályára szánták, de festőművész lett.

– Azt a lovat például ő festette – mutat a falon csüngő festmények egyikére. – A családban többen is művészi vénával lettek megáldva.

Hogy ezt nyomatékosítsa, telefonján egy gyerekrajzról készült fényképet mutat. A bécsi spanyol lovas iskolát ő rajzolta meg még hétéves korában.

Felmenőit számos hasonló sorsú családdal egyetemben a kommunista rendszer nemkívánatosnak nyilvánította. Nagyapját kirúgták az állatorvosi egyetemről, később agrármérnökként diplomázott. A köztes időszakban állami gazdaságokban dolgozhatott lovászként vagy csikósként.

A nagyszülei Apajpusztán ismerkedtek meg: ez is állami gazdaság volt, ezekben tartották ellenőrzés alatt a legtöbb katonatiszti vagy földbirtokos család sarját. Amikor kicsit konszolidálódott a helyzet, a család vett magának két kancát.

Elmondása szerint a magyar lótenyésztés nem a második világháború idején ment tönkre, a legsötétebb korszaka az ötvenes évek voltak, és a hatvanas évek kezdetén zilálták szét a magyar ménesek nagy többségét. Pettkó-Szandtner Tibor, a bábolnai ménes parancsnoka, egyben a magyar lótenyésztés vezetője rendkívül előrelátó módon a németországi Bergstettenbe menekítette ki a királyi –  a mezőhegyesi, a fogarasi, a kisbéri és a bábolnai – ménesek teljes törzsállományát. Ezért cserébe soha többet nem térhetett haza, a lóállomány azonban megmenekült, és visszakerült Magyarországra.

– Magyarországról elüldözték a szakembereket. Némethy Bertalan az amerikai válogatott edzője lett, Visy István az amerikai lovastusa-válogatott trénere, Endrődy Ágostonra az angol olimpiai bajnok military válogatott vezetését bízták. Hazslinszky-Krull Géza, aki a budai spanyol lovas iskolának és a magyar királyi testőrségnek volt a parancsnoka, a világhírű holland lovassport alapjait fektette le. Ők a mai napig nyerik a nagy világversenyeket.

Szebényi és felesége tizenkét éve kapták az értesítést, hogy eladó a fenyvesi lovarda. Ekkor mindketten Komáromban éltek, ahol nagybátyja felújította az egykori huszárlaktanya egyik fedett lovardáját. A család melléjük állt, és fejest ugrottak a medencébe, melynek nem látszott az alja. Öt-hat saját lóval érkeztek meg az üres birtokra, és elkezdték a felújítást.

Végül nem a klasszikus bértartás mellett döntöttek, ami egyszerűbb mondjuk Budapest környékén, ahol azok, akik ezt megengedhetik maguknak, a környékbeli lovardákban gondoztatják lovaikat.

– Nem akartam, hogy harminc lóhoz negyven ember járkáljon nap mint nap. Megpróbáltam egy olyan elképzelést megvalósítani, amely Magyarországon működött már több helyen is, de ilyen volumenben és ezekkel a hangsúlyokkal még nem. Kiképző helyet szerettem volna létrehozni, amely egyben kereskedő istálló is.

A lovak a házaspár istállójába érkeznek kiképzésre. Van, amelyik lovassal együtt, van, amelyik nélküle. A gyakran külföldi tulajdonos alapvető igénye, hogy valaki képezze és versenyeztesse a lovat, hiszen így nő az értéke. Kezdetben Szentirmai Ferenc is Szebényiék lovasa volt, aki ukrán színekben indult a 2016-os riói olimpián. (A lovassport kétszer engedélyezi a nemzetváltást, egyszer „oda”, másodszor „vissza”, ezért van az, hogy nemzeti válogatottak gyakran több ország versenyzőit is felsorakoztatják.)

– Mi magunk is lovagolunk, de elsősorban menedzselünk. Juli és én is versenyezünk saját lovainkkal, amelyek részben szintén eladók. A feleségem rendkívüli türelemmel és következetességgel dolgozik nehezebb természetű lovakkal is. Nálunk csak jó kvalitású lovak fordulnak meg. Az átlagos képességűeket nehéz is lenne eladni. Ahhoz, hogy egy lóról megmondd, van-e benne fantázia, érzék kell. Sok nemzetközi szinten is eredményes ló kezdte pályafutását balatonfenyvesi istállónkban.

A vállalkozás csak úgy tartható fenn, ha kereskednek is a lovakkal, ehhez viszont versenyeztetni kell őket. A versenyek hatalmas befektetést igényelnek, komoly költségei vannak a stáb és ló utaztatásának, a box bérlésének, ahogy a nevezési díj is pénzbe kerül. Igazán jó összeget akkor lehet elkérni egy lóért, ha nemzetközi szinten is versenyez. Ez a költségeken túl hatalmas kockázattal is jár. Ha ugyanis egy olyan ló, amelybe ennyi pénzt és energiát fektettek, megsérül, oda minden.

– A legboldogtalanabb éveimet a jogi egyetemen töltöttem – vallja be Szebényi, és így már jobban értjük, miért nem diplomázott végül. – De mint mindennel, ezzel is szerencsém volt, mert ekkor már fordítottam és írtam szaklapokba, és amikor befektetők létrehoztak egy lovasmagazint, és főszerkesztőt kerestek hozzá, Hevesy Barnabás, a lovassport meghatározó alakja, a Budapesti Lovas Klub elnöke azt javasolta, próbáljam ki magam.

A Nemzetközi Lovas Magazin sikeres lett, ennek ellenére végül megszűnt. Feleségével ekkor határozták el, hogy megalapítják a Pegazus lapot, melyet később átvett a Magyar Lovassport Szövetség, de a mai napig Szebényi a főszerkesztője. Emellett állandó lovas magazinnal jelentkezett a már nem létező Radiocafén. Tizenhét évvel ezelőtt kezdődött szakkommentátori munkája az Eurosport csatornán. Ahogy fogalmaz, már gyerekkorában is ez az adó jelentette a legfőbb kapcsolatot a nyugati lovas világhoz, de ekkoriban speciálisan lovas kommentátora még nem volt a csatornának. Barátaival rengeteget gondolkodtak, miként lehetne javítani a közvetítések minőségén. A kezdeti kapcsolatfelvétel a televízióval nem volt könnyű, de végül lehetőséget kapott, majd két év után ő lett a csatorna szakkommentátora. Nem olyan könnyű feladat ez, mint amilyennek esetleg tűnhet a kívülálló számára.

– Felkészültnek kell lennie annak, aki ott ül. Értenie kell a lóhoz, a pályaépítéshez, a tenyésztéshez, az etológiához, valamint a lovaglás technikai kérdéseihez is – mondja.

Úgy fest, sikerült korszakos jelentőségűt felépítenie, ugyanis 2015-ben – a díj történetében először fordult elő ez lovas tudósítóval – őt választották az év kommentátorának az Eurosportnál, emellett tavaly megkapta a Magyar Lovassportért Emlékérmet is.

– Mindent a lovaknak köszönhetek: a hivatásomat, a családomat is. Abból élhetek, ami a szenvedélyem. Nem a hobbim, az életem. Kivételes szerencse ez, amely nem sokaknak adatik meg.

Van egy mondás: az Istennek is csak két dolog sikerült igazán, a tavasz meg a ló. De az erejéből valószínűleg jutott kicsi a lovas számára is.