„Vese Xboxért, szerintem jó üzlet”

Magyarországon még nem bevett eljárás a keresztdonáció, és az érintettek többsége számára is teljesen ismeretlen.

„Nem akarom, hogy az öcsém bármikor is úgy érezze, hogy tartozik nekem valamivel, de azért egy Xboxnak örülnék. Vese Xboxért, szerintem jó üzlet” – viccelt a tongai származású amerikaifutballista Ma’ake Kemoeatu az Ellen című tévéműsorban. Testvérének, az ugyancsak volt profi játékos Chrisnek már középiskolában jelentkeztek a vesetáji fájdalmai, amelyek az évek során annak ellenére erősödtek, hogy közben sikeres egyetemi, majd profi amerikaifutballista vált belőle – mindkét testvér megnyerte a Superbowlt, az NFL-döntőt is. Aztán 2012-ben Chris betegsége olyannyira súlyossá vált, hogy abba kellett hagynia a hivatásos sportot, és veseátültetésre volt szüksége, írja a USA Today. Bátyja immunológiai szempontból 99 százalékban egyezett öccsével, így alkalmas donor volt. Ma’ake ezért azonnal visszavonult az NFL-től – egy vesével ugyan teljes hétköznapi életet lehet élni, de a legmagasabb szinten amerikaifocizni mégsem szerencsés. A műtét sikerült, mindketten jól vannak.

Ma’akét szerte Amerikában hősként ünnepelték, mint aki feladta sikeres sportkarrierjét, hogy élettel ajándékozza meg a testvérét. Az élő donoros veseátültetések nagy többsége szerte a világon Kemoeatuékhoz hasonlóan családon belül zajlik. Ennek kettős oka van. Egyrészt a rokonok közötti genetikai hasonlóság miatt nagyobb az esélye, hogy a szerv kompatibilis lesz a recipiens immunrendszerével. Másrészt az idegenek közötti veseadományozás a fejlett világ legtöbb országában illegális, a szervkereskedelem megakadályozása végett. Arra van lehetőség, hogy barátok adjanak vesét egymásnak, de ehhez is bizonyítani kell a „hosszú idő óta fennálló, mély érzelmi köteléket” közöttük, és természetesen az anyagi ellenszolgáltatás tilos.

Rengeteg vesebeteg számára azonban ez nem jelent megoldást, mivel nincs alkalmas donor a családjában vagy a baráti körében. Nekik a legutóbbi évekig csak egy esélyük maradt. Az a sokak számára szinte feloldhatatlan érzelmi megterhelést, bűntudatot okozó remény, hogy még időben meghal egy idegen – lehetőleg egy egészséges fiatal –, akinek hozzátartozói vagy előzetesen ő maga nem tiltotta meg, hogy szerveit transzplantálják. Számtalan történetet olvasni olyan betegekről, akik akár tíz éve vannak várólistán, és a folytonos dialízis miatt már pokolnak érzik az életet.

Létezik azonban egy harmadik lehetőség is, amely néhány éve Magyarországon is legális, mégsem tud róla sok érintett sem. Ez a keresztdonáció, amelyben a vesére várókból és az ő rokonságukhoz, baráti körükhöz tartozó donorokból álló párok találnak egymásra, és szervet cserélnek. Tehát adva van egy beteg és egy rokona, aki szívesen adna vesét neki, de például a vércsoportjuk összeegyeztethetetlensége miatt nem adhat – nevezzük őket A párnak. Ha ők találnak egy másik, B párt, ahol a betegnek jó lenne az A pár donorának veséje, a B donor veséje pedig kompatibilis az A recipiens immunrendszerével, akkor a páros szervátültetés megvalósítható.

A vese-keresztdonáció azonban a benne rejlő lehetőségek ellenére mindeddig nem vált sikertörténetté Magyarországon, amiért részben az ismerethiány, részben a vele szemben megnyilvánuló bizalmatlanság okolható, tartja érintett beszélgetőtársunk, aki nem kíván névvel szerepelni, így a János álnevet adtuk neki. János létrehozott egy a témával foglalkozó Facebook-oldalt is.

„Hosszú évek óta ismert a vesebetegségem, és korábban hárman is felajánlották nekem a veséjüket. Kettejüktől egészségügyi okok miatt, a harmadiktól pedig a vércsoportjaink különbözősége okán nem kaphattam szervet – kezdi történetét János. – Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ismerőstől nem kaphatok vesét, persze beleástam magam a témába. Szinte a szenvedélyemmé vált ez, hiszen a betegségtudat természetes megnyilvánulása, hogy az embernek beszűkül az érdeklődése.”

Ha a potenciális donor nem teljesen egészséges, az két okból is kockázatossá teszi a műveletet. Egyrészt veszélyt jelent a donorra nézvést – hiszen elképzelhető, hogy később neki is szüksége lenne majd a másik veséjére –, másrészt maga a vese sem lesz feltétlenül sokáig működőképes a beteg szervezetében.

„Valójában én a kutakodás közben feltaláltam magamban a spanyolviaszt. Előbb jutott eszembe a páros transzplantáció gondolata, mint hogy rátaláltam volna arra, hogy ilyen tényleg létezik keresztdonáció néven – folytatja a reménybeli recipiens. – A donor párommal már át is estünk az engedélyezési és vizsgálati procedúrán. Először közjegyzői okiratot kellett aláírnia arról, hogy saját akaratából, ellenszolgáltatásmentesen vállalkozik a beavatkozásra. Ezután a transzplantációs bizottság, végül az egyetemi etikai bizottság is kikérdezett minket. A köztünk lévő érzelmi kapcsolat valóságosságát kutatták. Én ennek nagyon örültem, mert nyilvánvalóvá vált, hogy komolyan foglalkoznak az ügyünkkel.”

János donor párjától nem kérte ezt a szívességet, ő maga ajánlotta fel. A barát oly nagyon akar segíteni, hogy elmondása szerint még abban az esetben is felajánlaná a veséjét egy idegennek, ha János hozzájutna egy agyhalottból származó veséhez – bár jelenleg Magyarországon nincs legális lehetőség az idegen számára való veseadományozásra.

A férfinak arról nincs tudomása, hogy hány esetben végeztek az elmúlt három évben ilyen páros vesetranszplantációt Magyarországon, és ezt nem is olyan könnyű megtudni. Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) Szervkoordinációs Irodájának honlapján a vesetranszplantációk összesített száma megtalálható – tavaly összesen 343 volt, ebből 34 élő donoros, idén eddig összesen 115, 14 élő donorból –, de nem tudni, hogy volt-e egyáltalán keresztdonoros transzplantáció.

Az iroda igazgatóját egyébként személyesen is meg szerettük volna kérdezni, de ő – a hivatali rendet követve – a kommunikációs osztályhoz és közvetve az OVSZ főigazgatójához irányított minket, hogy engedélyezze a nyilatkozatot. A kommunikációs osztálytól azonban cikkünk írásáig, érthetetlen okból, többszöri írásbeli, majd szóbeli megkeresésre sem érkezett semmiféle válasz, így engedély sem.

Bizonyos szempontból persze érthető az esetlegesen megvalósult keresztdonációkról szóló információ bizalmas kezelése. Hiszen a szervkereskedelem, illetve a donorok és az idegen recipiensek közötti bármiféle nyomásgyakorlás megakadályozása végett még a párok találkozását is igyekeznek elkerülni. Ez ugyanakkor nem mindig megoldható. Bár néhány óráig életben lehet tartani a kiemelt vesét, így elméletileg lehetőség van arra, hogy akár eltérő országokban végezzék a kivételt és a beültetést, az a biztosabb, ha egymás melletti műtőkben végzik az operációkat. Sok helyen már bevett gyakorlat a keresztdonáció, sőt vannak európai országok, amelyek között már működnek nemzetközi keresztdonációs egyezmények. Például osztrák és cseh donor-recipiens párok is cserélhetnek egymással. Sőt, a keresztdonációt továbbgondolva előfordulnak a világban esetenként több tucat transzplantációt magukban foglaló, úgynevezett dominódonációs sorok, ahol A ad vesét B-nek, B ismerőse C-nek, C ismerőse D-nek, és így tovább.

A két kivétel egyidejűsége mellett az orvosi szempontokon felül erkölcsi – vagy ha tetszik, bizalmatlansági – okok is szólnak. Ezzel el lehet ugyanis kerülni azt, hogy miután az egyik recipiens megkapta a szervet, az ő donor ismerőse hirtelen visszalépjen a csere ráeső részétől. A magyar jogszabály egyébként egyidejűséget és ugyanazon helyszínt ír elő.

Végül Kalmár Nagy Károly transzplantációs sebésztől, a Pécsi Tudományegyetem sebészeti klinikájának osztályvezető főorvosától tudtuk meg a Magyarországon eddig végzett keresztdonációs veseátültetések pontos számát.

„Az országban még nem végeztek ilyen műtétet. Most készülünk az elsőre, vannak is jelöltjeink, bár még nem sikerült két összeillő párt találnunk. Az egyik pár a János álnévvel illetett beteg és donorja lenne, de a reménybeli másik pár beteg tagjának szervezete – mint az immunológiai próbák során bebizonyosodott – nem fogadta volna be a szervet, így ez meghiúsult” – mondta Kalmár Nagy Károly.

Arról nincsen hivatalos információ, hogy egyáltalán mekkora igény lenne Magyarországon a vesetranszplantáció e formájára. Vannak, akik azzal érvelve vetik el a keresztdonációt mint széles körben alkalmas lehetőséget, hogy valójában kevesen vállalkoznának erre. A transzplantációs sebész ugyan elismeri, hogy egyelőre nincsenek sokan a keresztdonációra váró recipiens-donor párok, de elképzelhetőnek tartja, hogy ez azért van így, mert nem is ismerik a lehetőséget. A kompatibilis párok egymásra találása – a három éve fennálló jogi lehetőség dacára – még mindig nagyon esetleges. Nincs olyan egységes számítógépes regiszter, mint a halott donoros transzplantáció esetében, bár ennek létrehozása folyamatban van. „Még keressük a helyünket” – érzékelteti a jelenlegi helyzetet Kalmár Nagy Károly.

Itt érdemes kitérnünk arra, hogy pontosan hogyan működik a transzplantációs várólista, amelyről – részben szerencsétlen elnevezése miatt – sok téveszme forog közszájon. A vesére való átlagos várakozás hossza Magyarországon három és fél év, bár vannak olyanok is, akik tíz évig is várnak alkalmas szervre – és olyanok is, akik meghalnak még az előtt, hogy veséhez jutnának. A várólistát helyesebb lenne vesére várakozó betegek csoportjának nevezni, mivel a szerveket nem a feliratkozás sorrendjében utalja ki a betegeknek, bár a rég várakozók pluszpontokat kapnak, így előnyt élveznek másokkal szemben. Tehát – Kalmár Nagy doktor szavaival – „nem úgy működik, mint annak idején a autó-várólista a Merkurnál, ahol az ember tudta a sorszámát, és ebből kiszámolhatta, hogy nagyjából mikor jut majd Ladához”. Amikor az agyhalál állapotába kerül valaki, tipizálják veséjének immunológiai jellemzőit, és ezeket az adatokat betáplálják egy Hollandiában, Leidenben lévő számítógépbe, amelyen a Eurotransplant rendszerben szereplő összes várakozó megtalálható. A komputer megkeresi azt a recipienst, akinek értékei leginkább hasonlóak a vesééhez. Az azonos adottságú betegek között előnyt élveznek a régóta várakozók, illetve a vese tartózkodási helyéhez közel lakók.

Amint a statisztikákból látszik, az összes vesetranszplantációnak körülbelül a tizedét, évi harminc-negyvenet végeznek élő donorból átültetett szerv segítségével. Ennek az alacsony számnak pedig első hallásra megdöbbentő okai is lehetnek.

„Még ahol a családon belül lenne is kompatibilis vese, gyakran előfordul, hogy az illető rokon nem hajlandó adni, és még gyakoribb az, hogy a beteg nem hajlandó elfogadni – tájékoztatott Kalmár Nagy Károly. – Utóbbit bizonyos mértékig meg is tudom érteni. Sok családban ugyanis a beteg házastársa az egyetlen kereső. Hiszen a beteget, aki két-három naponta jár művesekezelésre, emiatt már rég kipenderítették az állásából. Na most, ha ez a házastárs felajánlja a veséjét, a betegben felmerülhet, hogy mi lesz, ha valami balul sikerül. Esetleg később a donornak is szüksége lenne a másik veséjére is, és annak hiányában összeomolhat az egész család.”

Bár Magyarországon mindeddig még egy donor sem halt bele a műtétbe, az operációnak, mint minden orvosi beavatkozásnak, megvan a maga kockázata. Nagyjából minden nyolcezredik donor belehal a műtét szövődményeibe. Hogy hány ember hal meg évente azért, mert nincs számára megfelelő vese, hivatalosan nem lehet tudni, de az bizonyos, hogy a nem elvégzett transzplantációnak sokkal nagyobb a kockázata, mint a végrehajtott műtétnek. Kalmár Nagy Károly elmondta ugyanakkor, hogy a vesére várók száma nagyjából állandó, ezerkétszáz körül van. Viszont évente csak harmaduk kap vesét. A várakozók számát az átültetések mellett a halálozás tartja szinten.