A magány veszélyes népbetegség, hazánk pedig negatív rekorder

Járványként terjed, és mára messze nem csak az idősek problémája. Lehet-e köze a magányosságnak a korai halálhoz?

Európában Londont tekintik a „magány fővárosának”, minthogy itt a legkisebb az esélye annak, hogy lakosai ismerjék szomszédaikat, vagy olyan szoros barátságokat alakítsanak ki, mint az EU más városaiban.

A brit önkormányzatok szövetsége az elmúlt évben fel is vetette, hogy a magányosságot a legfőbb egészségügyi problémák között kellene számontartani.

Hiba lenne azonban azt gondolnunk, hogy a magány csak az idősebb korosztályt sújtja. Szintén kutatások eredményeként ismerték fel a tényt, miszerint a 18 és 34 év közöttiek gyakran inkább szenvednek tőle, mint az 55 év felettiek. Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy már az iskolában el kell kezdeni a gyerekek társas kapcsolatainak fejlesztését, a háziorvosoknak pedig azt is vizsgálniuk kellene, hogy kellő társasággal rendelkezik-e páciensük. Az önkormányzatok feladata pedig az, hogy biztosítsák azokat a tereket és fórumokat, ahol a körzet lakói összejöhetnek.

– Cáfolhatatlan bizonyítékunk van arra, hogy az elszigeteltség és a magány jelentősen növeli az idő előtti elhalálozás, illetve a vezető betegségek kialakulásának esélyét – folytatja Holt Lunstad. – Mindeközben a világ korfája egyre csak tágul, és ha ez így megy tovább, hamarosan a „magány járványával” kell szembenéznünk. Nagy kihívás, hogy mihez kezdjünk a helyzettel.

Az angol University of York kutatásai arra mutatnak rá, hogy a magányos emberek 30 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak szívrohamot vagy agyvérzést, ami történetesen pont a két vezető halálok Nagy-Britanniában. Ugyanakkor ennek oka még nem tisztázott. Vannak, akik szerint mindez azért lehet így, mert az egyedül lévőkre nem figyel senki, így ha rosszul vannak, akkor sem kapnak segítséget. 

Ma már tudományosan bizonyított, hogy a társadalmi elszigeteltség növeli a vérben a fibrinogén szintjét, ami önmagában természetes stresszreakció, ám a túl sok ilyen protein növeli a vérnyomást és a zsír lerakódását az artériákban. Azoknak, akiknek öt ember alkotja a szociális hálóját, 20 százalékkal több fibrinogén található a vérében, mint azoknak, akiknek legalább 25, állítják a kutatók.

A témában megkerestük Böhönyey Márta pszichológust, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a magány mértéke nem feltétlenül a körülöttünk lévő emberek számától függ, olyanok is érezhetik magukat magányosnak, akiket egyébként sokan vesznek körül. A lényeges inkább az lehet, hogy kivel tudunk őszinte és mély viszonyt kialakítani.

A pszichológust nem feltétlenül azzal a direkt közléssel keresik fel sokan, hogy magányosak, hanem valamilyen módon körülírják az érzést, például azzal, hogy felszínesek a kapcsolataik. Ha a környezetünkben úgy ítéljük valakiről, hogy magányos, talán azzal segíthetünk rajta a leginkább, ha mi magunk megnyílunk előtte. Ha a mondandónk kellően lényegi kérdéseket is érint, azaz nem felszínes, akkor a másik fél is késztetést fog érezni, hogy hasonlóképpen ossza meg velünk érzéseit, és nem fogja annyira kockázatosnak érezni, hogy magáról beszéljen.

A tudatosan kialakított közösségi terekről Böhönyey Márta úgy tartja, jó, ha van az ismerkedésnek olyan terepe, ahol legálisan lehet lazább kapcsolatot teremteni a másikkal, és csak annyira hozzászólni bármihez is, amennyire az még jólesik, nem kell rögtön mély önvallomásokkal kezdeni. Az idősebbek esetében különösen szerencsés, ha ingerek érik őket, például egy közös éneklés vagy zenehallgatás alkalmával. Az ehhez hasonló fórumokra azonban a fiatalok esetében is egyre nagyobb szükség van, mert kényelmi vagy praktikus szempontokból az ismerkedést egyre többen az internet világába helyezték át – zárja a pszichológus.

A European Social Survey a magányosság témakörében végez évente kutatást 26 európai országban. A 2016-os adatok szerint Magyarország, sajnos, itt is éllovas, csak nem éppen úgy, ahogy az üdvös volna. A társas találkozások hiányának tekintetében ugyanis vezetjük a listát, a felnőtt lakosság egyharmada nem, vagy csak alig él társadalmi életet. A magyar megkérdezettek nyolc százalékának egyáltalán nincs olyan ember az életében, akivel személyes érzéseit, élményeit megoszthatná, magányosnak pedig tizenegy százalék érzi magát. Magyarországon a családi állapot és a társadalmi helyzet inkább befolyásolja, hogyan érez az adott egyén, mint az életkor. Az alacsony végzettségűek nagyobb arányban érzik magukat magányosnak, mint tanultabb társaik, azoknál, akik nem házasok, szintén magasabb ezek aránya. Azok, akik házasságban élnek, egyéb kapcsolataikat is jobban ápolják.