Egymilliárd ember végzi a szabadban a dolgát

Csaknem másfél millió gyerek hal meg évente a nem megfelelő higiéniai körülmények miatt.

Valljuk be, nem sokat beszélünk székletürítési szokásainkról. Nemcsak azért, mert úgy gondoljuk, ez csak ránk tartozik, hanem azért is, mert hát a többség gusztustalannak tartja és nem is kíváncsi rá. Pedig elég fontos téma, ahogy arra az ország toxikológusa, Zacher Gábor is rávilágított a királyi televíziónak adott interjújában. Valahogy így fogalmazott:

Nem kérdezzük meg egymást reggelente, hogy szartunk-e egy jót, pedig a rendszeres és jó székletürítés borzasztóan fontos.

És nemcsak az ürítés, az eltakarítás is. Nem véletlenül foglalkozik hosszasan az utóbbi témával a National Geographic.

A magazin a hatvanöt éves Moolchand nevű férfit hozza fel példaként, aki hajnalban kel, hogy „vadászni” induljon az indiai Gaji Khedi faluban. Olyanokat figyel, akik vizes palackkal közlekednek. Tudja, hogy azért mennek, hogy – vonatsínek mentén, erdőben, sőt, akár az utcán – végezzék el a dolgukat. A palack víz bidé és vécépapír helyett szolgál. A szabadban székelés akkora gondot jelentett a faluban, hogy be is tiltották, ezért sunnyognak a mégis arra vágyók hajnalban. Pedig már nem lehet kifogásuk, mondja Moolchand, hiszen megépültek a kérti vécék is.

###HIRDETES###

A szabadban végzett ürítés olyan régi, mint az emberiség maga. Ahogy azonban a tudomány fejlődött és rávilágított a higiénia és az egészség közötti fontos összefüggésre (ezen belül pedig a széklettel való érintkezés veszélyeire), megszülettek a szennyvízcsatornák, a vécék és a különféle kézmosási szokások. Ennek ellenére meglepő, hogy a világ 950 millió lakója továbbra is a szabadban szereti (vagy a szabad ég alatt kénytelen) végezni dolgát. Közülük 569 millió Indiában él, a fennmaradók többsége pedig Afrikában.

2015-ben az ENSZ felhívta a figyelmet a szabadban székelés veszélyeire, és előirányozta annak 2030-ig való teljes beszüntetésének programját.

Úgy vélték, ez nem lehetetlen feladat, hiszen Vietnamnak tíz év alatt sikerült szinte a teljes lakosságát illemhelyre szoktatni.

A világszervezet azért állt ki a probléma megszüntetése mellett, mert a rossz higiéniai körülmények –ivóvíz hiánya, koszos, ürülékes utcák – évente 1,4 millió gyerek halálát okozzák. Többét, mint a kanyaró, a malária és az AIDS összesen. Ha a higiéniai körülmények javulnának, ha lenne mindenhol vécé, az ENSZ szerint több gyerek járna iskolába, mivel kevesebbet lennének betegek, és a menstruációs ciklusukban lévő lányok is mernének hosszabb időre közösségbe menni.

A National Geographic cikke Gandhi híres mondására is emlékeztet: A közegészségügy fontosabb, mint a szabadság kivívása. Jó pár évtizeddel később a jelenlegi miniszterelnök, Narendra Modi is hasonló szlogennel kampányolt. Azt ígérte, hogy 2019-ig 100 millió új vécét építtet. Kérdés, hogy ez mennyiben fog változtatni a szokásokon.

Az elmúlt idők kormányai ugyanis rengeteg toalettet építtettek, de java részük olyan koszos és gusztustalan, hogy ezekbe sokan be sem mennek. Többen tárolónak használják inkább őket, és továbbra is a szabadba indulnak vizes palackjaikkal. Főként a férfiak, India vidéki részein a vécéhasználat ugyanis nem számít férfias dolognak. A toalettet inkább a nők használják, akiket attól is óvnak ezzel, hogy szexuális támadás célpontjaivá váljanak, vagy valaki meglássa intim testrészeiket.

A National Geographic és a The Huffington Post újságírói szerint sok nő mégis a szabadtéri ürítésnél marad. Állítólag ekkor kihasználják az alkalmat, hogy elszabadulhatnak otthonról, és csacsoghatnak a barátnőikkel.

Márpedig a szabadon hagyott ürülék a legyek kedvelt tápláléka. Egy grammnyi fekáliában akár tízmillió vírus, egymillió baktérium és ezer parazita is élhet. Mindezt a legyek az ételekkel, vízzel vagy az emberek testén lévő – akár kis –sebekkel érintkezve átadják az embereknek.

Indiában a közegészségügyi helyzet siralmas. A hasmenés 117 ezer, öt év alatti gyereket öl meg évente. Több millióan szenvednek krónikus bélgyulladástól, aminek következtében a gyógyszer és a táplálék sem képes rendesen felszívódni a szervezetükben. Ott, ahol építenek toalettet, sokszor nem ásnak neki elég mély árkot (hiszen az árnyékszékek többsége itt nem az angol vécét jelenti, szennyvízelvezetéssel, hanem inkább pottyantós latrina, jó esetben sok méter mély árok felett), és azt sem tisztíttatják elég gyakran. A kotrás díja ugyanis egyre magasabb, de így is kevés azért a munkáért, amit az alacsonyabb kaszthoz tartozók (érinthetetlenek) végeznek. Ők nyakig merülnek más ürülékében és sokszor kézzel zsákolják be azt. A magasabb kasztok tagjai persze nem nyúlnak az ürülékhez, mert azt megalázónak tartják. Ez a probléma másik iránya, így burjánzik el a helyzet.

A vízöblítéses vécé luxusnak számít, pedig az lenne az egyetlen végleges, jó megoldás. Addig is különböző segélyszervezetek az olcsóbb, komposztálós megoldásra próbálnák rászoktatni az embereket. Ennél két latrina van egymás mellett, de kellő távolságban egymástól. Ahogy az első megtelik, a hulladékot átvezetik a másodikba, és még mielőtt az megtelne, az első latrina száradásnak indul, a kórokozók elpusztulnak, a megszáradt maradványokat fel lehet használni trágyázásra.