Itáliában a divat legyőzi a kánikulát

A nőknél kizárt a miniszoknya vagy a túlzottan kivágott felső, a férfiaknak tilos a rövid ujjú ing.

Az ing kultusza egyébként annyira fontos Olaszországban, hogy általában mindenki a mai napig személyre szabott darabokat varrat magának, amibe még a monogramjukat is behímeztetik. Nyáron péntek este a nagyvárosok kiürülnek: ki-ki a ligur vagy a toszkán tengerpartra megy. Szombaton reggel a férfiak nagy része a pénteki ingben (és természetesen fürdőnadrágban) lejt le a tengerpartra.

A hölgyek nyáron szabadabbak, de azért egy-két feltételnek nekik is meg kell felelniük. Először is kizárt a miniszoknya, a rövidnadrág vagy a túlzottan kivágott felső. A szoknyának legalább térdig kell érnie, a nadrág csak hosszú lehet, általában a bővebb, könnyedebb darabokat részesítik előnyben. A férfiakkal ellentétben a hölgyek vehetnek rövid ujjú vagy akár ujjatlan inget, blúzt is, ha az elég elegáns és hivatalos.

A legkedveltebb ruhadarab mindazonáltal a laza kosztüm: ezer forma, ezer szín, könnyű nyári viselet, ugyanakkor elegáns. A hölgyek válasza a férfiak elmaradhatatlan pulóverére a kis blézer, amit tényleg nem képesek elhagyni, még a reggeli tömött metróban sem. Általában a hölgyek balerinacipőben vagy lapos szandálban járnak az utcákon, kivéve, ha fontos megbeszélésre mennek, mert akkor előkerül az íróasztal alól vagy a hatalmas táskából a magas sarkú cipő. A hölgyek ruhatára tehát nem annyira kötött, mint a férfiaké, de náluk pont az irányvonalak elmaradása okozza néha a gondot.

Laura irigykedve nézi férfi kollégáit: „Amikor üzleti útra megyünk, a kollégáimnak elég betenni a bőröndbe pár inget, maximum egy váltó nadrágot, úgyis mindig jó, ahogy öltöznek. Én nem tudom eldönteni, mennyire leszek túl elegáns vagy alulöltözött, fázni fogok-e vagy melegem lesz. A férfiak azt hiszik, a nők imádnak vásárolni meg öltözködni. Hát ez azért van, mert nem olyan egyszerű, mint nekik, nem is beszélve arról, hogy egy ideig az anyukák vásárolnak rájuk, aztán meg a feleségek.”

Egyébként sokan hétvégén sem adnak alább az „eleganciából”. Egy másik divatközpontban, New Yorkban például sokan futóruhában vannak hétvégén, úgy mennek bevásárolni vagy sétálni napközben, ezzel ellentétben Milánóban a férfiak megtartják az inget, a hölgyek pedig teljes pompájukban járják a belvárosi butikokat.

Mindezen öltözési szabályoknál van egy még fontosabb szempont: az olaszok túlnyomó többségének alapvető kérdés a márka, vagy ahogy ők mondják, az „aláírás” (firma). Nem csoda tehát, hogy az olasz divatiparban 67 ezer cég dolgozik, bevétele meghaladja a 88 milliárd eurót és 580 ezer embernek ad munkát.

Nyilván nagy hagyománya és fontos szerepe van ennek a szektornak, de időben ez is formálódott. Az idősebb generáció még jobban odafigyelt a minőségre, a fiatalabbak mára szinte feltételek nélkül a márkákat keresik. Valentina, a Bocconi egyetem hallgatójának elmondása szerint szinte kötelező, hogy egy baráti társaság jó sok pénzt összeadjon, hogy diplomaajándékként a fiúknak Hermès vagy Salvatore Ferragamo nyakkendőt, a lányoknak Chanel fülbevalót vagy Louis Vuitton táskát ajándékozzon.

Aki nem teheti meg, hogy első kézből vásároljon, az az outleteket járja egész hétvégén, főleg a saldi hónapjaiban. Júliusban például a boltokban annyian voltak, mintha ingyen adták volna a ruhákat. Nemcsak a kiárusításokon lehet jó üzletet kötni, hanem sokan maszek eladókon keresztül az icipicit selejtes, de azért márkás termékeket keresik.

Caterina sokszor vásárol így cipőt: „Előfordult, hogy a 40-es lábamra találtam egy nagyon olcsó, de csak 38-as Manolo Blahnik cipőt, mert ez volt az egyetlen méret. Bár elsőre alig ment fel, sokat nyújtottam forró cipőformával, és mára már egészen könnyen fel tudom venni.”