Már hetek óta nem megy 30 fok alá a hőmérséklet higanyszála Milánóban, Itália gazdasági és divatközpontjában a tősgyökeres olaszok mégis olyan elegánsan járkálnak a Dóm téren a forrónacis turisták között, mintha egy légkondicionált búra venné őket körül, ami visszaveri a napfényt és a beton forróságát. Nyilván segít az irodai, a taxis vagy az éttermi légkondi, és azért az olaszok sem öltöznek be nyakig a kánikulában, de egy-két kérdésben kicsit túlzásba esnek a divatmániájukkal. Lássuk, mik az alapvető szabályok.
Különbséget kell tenni a nagyvárosok és a vidék öltözködési normái között. Bár vidéken is még mindig elegánsan öltöznek a férfiak, már kevésbé használják a munkahelyeken az öltönyt és a nyakkendőt. Egyre inkább az ing-farmer-mokaszin kombináció van a divatban, ezt 25-30 fok között kiegészítheti egy pulóver, szigorúan a vállra kötve, de amint 25 fok alá megy a hőmérséklet, fel is veszik. Valószínűleg nem azért, mert fáznak, de az öltözék így kerek.
A nagyvárosokban nyáron sem lehet elkerülni az öltönynadrágot, bár ahogy fokozódik a hőmérséklet, egyre kevesebben kötnek nyakkendőt és egyre többen veszik le az öltönyöket. Ami viszont továbbra is tabu, az a rövid ujjú ing: csak hosszú ujjúban lehet munkába menni, maximum egy-egy kivételes nyári napon fel lehet hajtani az inget.
A kemény bőr cipők helyett a lágyabb bőr mokaszin a nagy divat, de általában a zoknit csak a nagyon lazák nem veszik fel. Egy igazán elegáns olasz férfi sem lábszagot, sem vízhólyagokat nem akar magának, így vékony, nyárias zoknit húz, ami térdig ér, így nem látszik ki a bokája vagy a vádlija ha a nadrágja felhúzódik, amikor leül.
Luca egy nemzetközi befektető cégnél dolgozik Milánóban, elmondása szerint nagy áldás volt, amikor Olaszországba egyre több amerikai cég érkezett, és lassan bevezették a „casual Friday”-t, azaz mindenki egyre lazábban öltözik péntekenként. Azért – folytatja Luca – pár tabu még mindig van: kizárt a rövidnadrág, a póló vagy a nyitott cipő. Pénteken maximum farmerben vagy hosszú chino nadrágban (két svédzsebes és farzsebes, bővebb ülepű vékony szövetű nadrág) lehet menni, inggel vagy Lacoste-szerű pólóval kiegészítve.
Az ing kultusza egyébként annyira fontos Olaszországban, hogy általában mindenki a mai napig személyre szabott darabokat varrat magának, amibe még a monogramjukat is behímeztetik. Nyáron péntek este a nagyvárosok kiürülnek: ki-ki a ligur vagy a toszkán tengerpartra megy. Szombaton reggel a férfiak nagy része a pénteki ingben (és természetesen fürdőnadrágban) lejt le a tengerpartra.
A hölgyek nyáron szabadabbak, de azért egy-két feltételnek nekik is meg kell felelniük. Először is kizárt a miniszoknya, a rövidnadrág vagy a túlzottan kivágott felső. A szoknyának legalább térdig kell érnie, a nadrág csak hosszú lehet, általában a bővebb, könnyedebb darabokat részesítik előnyben. A férfiakkal ellentétben a hölgyek vehetnek rövid ujjú vagy akár ujjatlan inget, blúzt is, ha az elég elegáns és hivatalos.
A legkedveltebb ruhadarab mindazonáltal a laza kosztüm: ezer forma, ezer szín, könnyű nyári viselet, ugyanakkor elegáns. A hölgyek válasza a férfiak elmaradhatatlan pulóverére a kis blézer, amit tényleg nem képesek elhagyni, még a reggeli tömött metróban sem. Általában a hölgyek balerinacipőben vagy lapos szandálban járnak az utcákon, kivéve, ha fontos megbeszélésre mennek, mert akkor előkerül az íróasztal alól vagy a hatalmas táskából a magas sarkú cipő. A hölgyek ruhatára tehát nem annyira kötött, mint a férfiaké, de náluk pont az irányvonalak elmaradása okozza néha a gondot.
Laura irigykedve nézi férfi kollégáit: „Amikor üzleti útra megyünk, a kollégáimnak elég betenni a bőröndbe pár inget, maximum egy váltó nadrágot, úgyis mindig jó, ahogy öltöznek. Én nem tudom eldönteni, mennyire leszek túl elegáns vagy alulöltözött, fázni fogok-e vagy melegem lesz. A férfiak azt hiszik, a nők imádnak vásárolni meg öltözködni. Hát ez azért van, mert nem olyan egyszerű, mint nekik, nem is beszélve arról, hogy egy ideig az anyukák vásárolnak rájuk, aztán meg a feleségek.”
Egyébként sokan hétvégén sem adnak alább az „eleganciából”. Egy másik divatközpontban, New Yorkban például sokan futóruhában vannak hétvégén, úgy mennek bevásárolni vagy sétálni napközben, ezzel ellentétben Milánóban a férfiak megtartják az inget, a hölgyek pedig teljes pompájukban járják a belvárosi butikokat.
Mindezen öltözési szabályoknál van egy még fontosabb szempont: az olaszok túlnyomó többségének alapvető kérdés a márka, vagy ahogy ők mondják, az „aláírás” (firma). Nem csoda tehát, hogy az olasz divatiparban 67 ezer cég dolgozik, bevétele meghaladja a 88 milliárd eurót és 580 ezer embernek ad munkát.
Nyilván nagy hagyománya és fontos szerepe van ennek a szektornak, de időben ez is formálódott. Az idősebb generáció még jobban odafigyelt a minőségre, a fiatalabbak mára szinte feltételek nélkül a márkákat keresik. Valentina, a Bocconi egyetem hallgatójának elmondása szerint szinte kötelező, hogy egy baráti társaság jó sok pénzt összeadjon, hogy diplomaajándékként a fiúknak Hermès vagy Salvatore Ferragamo nyakkendőt, a lányoknak Chanel fülbevalót vagy Louis Vuitton táskát ajándékozzon.
Aki nem teheti meg, hogy első kézből vásároljon, az az outleteket járja egész hétvégén, főleg a saldi hónapjaiban. Júliusban például a boltokban annyian voltak, mintha ingyen adták volna a ruhákat. Nemcsak a kiárusításokon lehet jó üzletet kötni, hanem sokan maszek eladókon keresztül az icipicit selejtes, de azért márkás termékeket keresik.
Caterina sokszor vásárol így cipőt: „Előfordult, hogy a 40-es lábamra találtam egy nagyon olcsó, de csak 38-as Manolo Blahnik cipőt, mert ez volt az egyetlen méret. Bár elsőre alig ment fel, sokat nyújtottam forró cipőformával, és mára már egészen könnyen fel tudom venni.”
