Mi lesz a nyuszifülekkel Hugh Hefner nélkül?

Nagy kérdés, túlélheti-e a Playboy hatalmas marketingértékkel bíró alapítójának halálát.

A kaliforniai Holmby Hillsben lévő otthonában (amely már nem az elhíresült Playboy-villa volt, onnan már kiköltözött) szeptember 27-én „természetes okok miatt”, magyarul végelgyengülésben elhunyt a Playboy 91 éves alapítója, Hugh Hefner. Nehéz élete volt, az utolsó évtizedeinek megpróbáltatásait mindvégig tartással és emelt fővel viselte – írhatnánk egy 91 évig élt ember kapcsán, aki élete második felében jórészt pizsamában és háziköntösben jelent meg a nyilvánosság előtt.

Bár talán az irónia egy nekrológ esetében nem illendő, talán ő maga sem bánná, ha életvitele kapcsán illetlen dolgokat is megemlítenénk vele kapcsolatban. Sokan egyre nyíltabb megvetéssel viseltettek iránta, úton-útfélen kinevették, alig leplezetten vén kujonnak titulálták azt látva, hogy hiába múlik az idő, és ez Hefneren is meglátszik, ő jottányit sem enged a saját maga számára kialakított életvezetési szabályokból. A Playboy-villa mindig tele volt gyors időközönként cserélgetett huszonéves lányokkal, akik közül Hefner többekkel is egyszerre randizott. A hírek szerint kilenc volt a párhuzamosan tartott barátnők rekordja, bár az kérdéses, hogy a Playboy-kiadó esetében pontosan milyen kritériumok alapján lehetett megkülönböztetni a barátnőket a „csak” a Playboy-villában időző lányoktól.

Bármit is gondolunk az alapító (szándékoltan a nyilvánosság előtt kitárulkozva élt) magánéletéről, kétségtelen, hogy a termék, a Playboy és a köré épített médiabirodalom jelentős kulturális hatást gyakorolt szinte az egész világra, és mára erőssé vált a társadalmi beágyazottsága. A magazint már rég nem szokás erotikus vagy szexújságnak titulálni, hivatalosan férfiaknak szóló életmód- és szórakoztató magazinnak minősül. Ez nem puszta eufemizmus vagy prüdéria, a kiadvány ugyanis rendkívül sokat változott az idők során. Már kezdetben sem a puszta testiség töltötte meg az újságot, bár a Playboy-olvasó férfiak szokásos mentegetőzése („Nem a cicikért veszem, jó novellák vannak benne”) ellenére elsősorban mégiscsak a női hús tárgyiasításával adták el a újságos standokon. Persze, mindig Arthur C. Clarke-ot, Murakamit, Nabokovot, Margaret Atwoodot emlegették (bár nem őket tették a kirakatba), ha bizonygatni kellett, hogy komoly, már-már irodalmi folyóiratnak tekintendők, a Playboy szó mindenki számára egyet jelent a közepesen explicit erotikus szórakoztatással.

Nem csoda, hogy a hidegháború alatt a Playboy volt a Nyugatra kijutott férfiak egyik legkedveltebb csempészcikke. Hiszen az itt közölt (és itthon kevéssé ismert, azonban sokszor jelentősen nyíltabb szaktársaiban feltűnő) tartalom jelentette sokak számára a vasfüggöny két oldalán érezhető szabadságszint között tátongó hatalmas szakadékot. Amikor 1953-ban Hefner, aki akkoriban például a Children's Activities (Gyerekprogramok) című magazinnál dolgozott, még az anyjától is kölcsönkért ezer dollárt, hogy a saját konyhájában összeállíthassa az első számot, még dátumot sem is írt arra, mert nem volt biztos benne, hogy lesz második. A marketinget (és magát a magazint) a Marilyn Monroe-t pucéran ábrázoló középső poszter köré építették.

A magazin természetesen nagy siker lett, Hefner pedig – sok férfi titkolt vágyát beteljesítve – a kiadásból szerzett vagyonból álomszerű életet épített fel a maga számára. Nem törődött azzal, mit gondol a külvilág, pénzét és kiadói hatalmát kendőzetlenül arra használta, hogy a Playboyban szerepelni kívánó hölgyeket a közelében tudhassa. A siker azonban nem maradt töretlen. A hetvenes évek aranykora után először lassú, majd egyre gyorsuló hanyatlás indult be a magazin példányszámában. Ennek kezdetben az iparág újabb szereplői (legfőképpen a Penthouse), később a férfiaknak szóló, nem dedikáltan erotikus magazinok (FHM, Maxim), újabban pedig a nyomtatott lappiac általános hanyatlása, illetve az interneten ingyen elérhető pornó csökkentette a fizető olvasók számát.

Az utóbbi éveket már a pénzügyi problémák egyre nyilvánvalóbb jelei határozták meg. Hefner áron alul volt kénytelen eladni egyik ingatlanát, a Playboy kinyomtatott példányszámát jelentősen csökkentik, lapszámokat vonnak össze, nemrégiben egy évig próbálkoztak azzal is, hogy a meztelenséget teljesen száműzték a magazinból. Ez azonban – nem túl meglepő módon, ha reálisan mérlegeljük, hogy miért is veszik az olvasók a magazint – katasztrofális döntésnek bizonyult, így idén februárban újra visszatértek a jól bevált cicikhez.

Kérdés ugyanakkor, hogy a Playboy, amely egykor a szexuális forradalom lázadóinak szimbóluma volt, mára azonban divatjamúlttá, a finomkodó, kifejezetten a kispolgársággal azonosított giccs szimbólumává vált, túlélheti-e hatalmas marketingértékkel bíró alapítójának halálát.