A japánoknak ilyenkor még a csirkelábról is a falevelek jutnak eszükbe

Az őszi piros juharlevelek szemlélése az élet, s benne saját magunk teljesebb megismerését kínálja.

A momidzsinek történelmi mellett mitológiai vonatkozásai is vannak. A vörös színről több mindenre is asszociálhatnak a japánok, például a sintó kapuk színére, a zászlajuk felkelő napjára, de a lemenő napra is, melynek színe ugyanúgy sárgából narancsba, majd pirosba vált, akár a juharlevelek. A napról pedig a napistennő, Amaterasu jut eszükbe, akitől a császári család származtatta magát a második világháború végéig, amikor Hirohito császár amerikai nyomásra visszavonta ezt. De Amaterasutól is el lehet jutni a piros levelekig: Izanagi isten szerető felesége, Izanami nyomába eredt az alvilágba, miután az belehalt a szülésbe, ám csak a bomló testet találja meg. A látványtól egy patakban arcot mosva szabadul meg, ekkor pattan ki bal szeméből Amaterasu. Az Izanagit és Izanamit megszemélyesítő két sziklát a házastársi köteléket szimbolizáló vastag kötél fűzi össze a tengerben. Ilyen Takesi Kitano Bábok című filmdrámájában a férjet és feleséget egymáshoz rögzítő kötél, mellyel történetük végén néhány tűzpiros juharlevelet – vagyis a telet megelőző élet utolsó jeleit – áthúznak a hóba, a halálba. E levelek tehát élet és halál határát jelentik, amire motívumként az irodalomban is utalnak: „O-Jone gyengélkedése még az ősz derekán kezdődött, amikor a momidzsi fonnyadó, sötétpiros levele ráncosan összepödrődött”. Ám a még ép levél a kontemplatív élet csúcsát jelképezi, ahol mulandóságunk és a természetben rejlő istenség egyaránt megnyilvánul: „Szószuke a verőfényes őszi ég alatt az életnek egy egészen új, eddig nem ismert ízét fedezte fel. A momidzsi égőpiros színű levelében mindhárman együtt gyönyörködtek” (Nacume Szószeki: A kapu).

Izanagi jobb szeméből származik Cukujomi holdisten. A momidzsit a holdnézés ünnepe vezeti be szeptemberben, mely régen az aratás kezdetéhez fűződött. A Holdat figyelve egykor nyulat véltek látni krátereiből kirajzolódva, amely éppen egyik kedvenc édességüket, a mocsit készíti (a legenda kínai eredetijében az örök élet elixírjét). Az ételek a momidzsi idején is jellemzőek. Vagy magával a levéllel sütnek valamit, például – a nevében portugál eredetét hordozó – tempurát, vagy juharlevél alakú édességekkel örvendeztetik meg egymást, esetleg ilyen formában rendezik el az ennivalót. Sőt, ilyenkor még a csirkeláb is kelendőbb, mivel az a juharlevél ujjas elrendezésére emlékezteti őket. Ezenkívül a mindennapi élet több pontján is felbukkan, szerepe lehet az enteriőrben is: a japán stílusú szoba házi szentélyét ilyen motívumokkal szokás díszíteni. Felbukkan a divatban, jellemzően a kimonón, mely szerencsés módon egyszerre népviselet és ünnepi öltözék. Megjelenik népdalban, de Momidzsi nevű animealak is van. Előszeretettel ábrázolták olyan képzőművészek is, mint Hokuszai vagy Hirosige, és persze az irodalomban, jellemzően a tanka, illetve az ebből rövidült haiku kedvelt természeteleme.

Ahogy Oncsi Micsiha volt magyar szakos oszakai diák elmondta, a japánok nagyra értékelik, mélyebben megélik azokat a békés időszakokat, amikor nem történik semmi szörnyűség. A föld mozgásának jeleit, a vulkánkitörést, a cunamit, a földrengést egy régi japán mesében azzal magyarázták, hogy egy hatalmas harcsa fickándozik a szigetek alatt. A mese mellett az óvodások azzal is megismerkednek, mit kell tenni, ha mozogni kezd alattuk a talaj. A természeti katasztrófáktól mentesebb országokban jobban lehet jövőt tervezni, míg ők a mostban élnek. Aszai Rjói XVII. századi író, buddhista pap tanácsa szerint az élet átmenetisége miatt a pillanatban kell élni, elmerülve a juharlevelek szépségében.