Páratlan kampányba kezdtek a jövőre ezeréves bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor szerzetesei – olvasható a Digitalhungary.hu oldalon. A Facebookon tárják fel eddig kevéssé ismert életük részleteit, emellett a Forbes decemberi számában a monostor gazdálkodásáról is lehet olvasni. 2018 húsvétjáig engednek bepillantást dilemmáikba, legintimebb döntéseikbe, arról, miért választották a szerzetesi hivatást, s erre hogyan reagált a környezetük. Elmondják, mivel töltik mindennapjaikat, szabadidejüket, hogyan élik meg a nőtlenséget, a csöndet, mit gondolnak Istenről, halálról és a Trónok harcáról. Abban bíznak, hogy üzenetük mindenhol értő fülekre találhat. Kampányukat az Aeffect-Communications cég segíti, melynek vezetője a korábbi Pulitzer-díjas újságíró, Varró Szilvia.
Izsák testvér úgy gondolja, hogy világnézettől függetlenül mindenkinek újra és újra érdemes feltenni a kérdést, hogy miért érdemes úgy élni, ahogy él. „Az Isten engem úgy rakott össze, hogy a szerzetességben tudok a legboldogabban létezni, tehát azok a dolgok, amiket próbáltam korábban, vagy amiken azóta gondolkoztam, mindig azt erősítették meg, hogy itt az én helyem. Zajlik egy belső küzdelem az emberben, hiszen más huszonévesen lemondani a házasságról és gyerekekről, mint harmincöt évesen. Jönnek az évek, amikor hűnek kell maradni a döntéshez. Van nyolc keresztgyerekem, és rajtuk kívül is sok-sok gyerek, akikkel kapcsolatban vagyok. Hogy ha nincs is biológiai gyerekem, az életemből élet fakad mások életében.”
Ábel atya a kommunizmus alatt átéltekről beszél. Tizennégy éves volt, amikor Pannonhalmára került, s az érettségi után rögtön szerzetesnek jelentkezett. „A szocializmus idején azonban az állam igyekezett letéríteni a papnak vagy szerzetesnek készülőket választott útjukról. Az átlagfiatalokat idősebben és rövidebb időre hívták be a seregbe, csak a mi »megtiszteltetésünk« volt, hogy 18 évesen 2 évre kerültünk a Magyar Néphadseregbe. Elhárító tisztek »foglalkoztak« velünk: sokunkat behívtak elbeszélgetni, akin érezték, hogy lehet fogást találni rajta, igyekeztek beszervezni.”
Anzelm testvér biztat a kríziseket illetően, hiszen hozzásegíthetnek minket, hogy rendet tegyünk a vágyaink között. „A krízis az én életemben a szerzetességre való jelentkezésnél és a jelentkezést követően is nagyon erős formáló tényező volt, és lesz bizonyára az elkövetkező évtizedekben is. A kérdés az, hogy a krízisekre milyen választ adunk, hogy elég alázatosak vagyunk-e, hogy segítséget kérjünk, vagy pedig azt gondoljuk, hogy egyedül meg tudunk birkózni a problémáinkkal.”
