Miért nem akarnak szaporodni a japánok?

Nagy kérdés, de a megoldás talán egyszerűbb, mint gondolnánk: több pénzt kell adni a szülőknek.

Sok más módon is segítik a családokat, és igyekeznek életet lehelni a város gazdaságába. Önkéntesek segítségével tartják fenn a két helyi bölcsődét, az odatelepülő cégek pedig ingyen kapnak földterületet. E lépéseket természetesen a kétségbeesés szülte. A város az előző fél évszázadban elveszítette népességének a harmadát, az ott maradók harmada 65 éven felüli. Amint látható, Japán demográfiai problémái korántsem annyira egzotikusak, mint gondolnánk, és könnyűszerrel megfeleltethetők a magyar vidék sorsával is.

A szigetország népességfogyása mégis hatalmas méreteket öltött. 2016-ban soha nem látott mértékben, 300 ezerrel haladta meg a halálozások száma az élve születésekét, és a kormány előrejelzése szerint ha jelenlegi trend folytatódik, a most 127 milliós populáció harmada is eltűnhet a következő fél évszázadban. A politikusok, élükön Abe Sindzó kormányfővel, persze szóban mindent megpróbálnak a gyászos folyamatok megállításáért – vagy legalábbis fékezéséért. Egy hónapja fogadtak el egy 2 billió jen (4,64 billió forint) értékű intézkedéscsomagot, amely az oktatást és a gyermekvállalást hivatott segíteni, és azt várják tőle, hogy a jelenleg 1,4-es termékenységi rátát 1,8-re fogja emelni (ami még mindig fogyó populációs trendeket feltételez).

Az intézkedések hatékonysága kérdéses, ugyanakkor a japánok talán joggal gondolhatják, hogy a cselekvést nem lehet tovább odázni. A modern demográfiai adatok több mint egy évszázada kezdett gyűjtése óta 2016-ig még sosem fordult elő, hogy Japánban egy évben kevesebb mint egymillió gyermek szülessen. Az Atlantic riportja szerint a népesedési válság fő okozója a fiatal férfiak állástalansága. A japán társadalom még mindig erősen patriarchális, és hiába dolgozik a legtöbb nő, továbbra is a férfit tekintik a fő családfenntartónak. Az a fiatal férfi, akinek nincs biztos, jól fizető állása, kevés eséllyel keres feleséget magának, de maga sem erőlteti túl a családalapítást a későbbi, szorult anyagi helyzetből fakadó társadalmi stigmától tartva.

Ez furcsának tűnhet, mert a japán gazdaság most épp nem áll rosszul, a munkanélküliségi ráta három százalék alatt van. Ugyanakkor az utóbbi évtizedekben gyökeresen átalakult a munkaerőpiac. Régen, a háború utáni gazdasági fellendülés idején az volt a megszokott – és sokan még ma is így képzelik el a japán foglalkoztatást –, hogy az ember fiatalon elszegődött egy vállalathoz, ahol jól megfizették, és hosszú távú karriercélokat vázoltak fel előtte. Biztos lehetett benne, hogy ha keményen dolgozik, akkor ugyanattól a vállalattól fog majd negyven év múlva nyugdíjba menni. Ez a világ azonban a társadalom nagy részének mára semmivé foszlott. A dolgozók 40 százaléka bizonytalan, ideiglenes, részmunkaidős, szerződéses állások halmozásával keresi a kenyerét. Ezek általában csak rövid ideig tartanak, így nem lehet rájuk alapozni egy egész élet egzisztenciáját. Noha a japán munkaügyi statisztikákban ők is dolgozóként szerepelnek, csak a 20 százalékuknak sikerül karrierje során határozatlan idejű alkalmazotti státushoz jutnia, a többiek egyik napról a másikra élnek.

A „rendes” állás hiánya gyakorlatilag lehetetlenné teszi a házasságot, a gyerekvállalást meg végképp. E férfiak nem számítanak kívánatos partinak, de ha mégis találnak menyasszonyt, akkor annak családja fog ellenkezni. Az ide-oda bedolgozó 30-as férfiaknak csak a 30 százaléka házas, ellentétben az alkalmazott kortársaik 56 százalékával. A nők 70 százaléka ráadásul kilép a munkahelyéről, és háztartásbeli lesz az első gyermek születésekor, így a férfinak kell egy személyben eltartania az egész családot. De idáig kevesen jutnak el, a legtöbben szinglik maradnak. A németesnek hangzó neve ellenére japán Zwei társkereső ügynökség szerint a 18 és 34 év közötti, férjezetlen nők 60 és a nőtlen férfiak 70 százalékának nincs senkije. A Zwei arra alapozza üzleti stratégiáját, hogy a nagyvárosban szinte lehetetlen partiképes férfiakat találni. Ezért a városi nőket inkább vidéki férfiakkal hozza össze, mivel vidéken sokkal több az állandó munkalehetőség.

A japán egyetemeken végző diplomások negyede jut csak állandó álláshoz, a többiek egyik megbízásos szerződéstől a másikig élnek, és esélyük sincs elég pénzt gyűjteni a családalapításhoz. A jó, vágyott állások szűkössége persze azt is eredményezi, hogy a hatalmas túljelentkezések miatt a munkáltatók úgy szipolyozzák ki a munkavállalókat, ahogy csak kedvük tartja. Bár a fizetés elméletben elég lenne egy család eltartásához, de a késő éjjelig tartó munka és a stressz mellett esélyük sincs randizni, így gyakorlatilag sohasem kerülnek nők közelébe. A legtöbb cég, hogy kijátssza a munkaügyi szabályokat, a papír szerinti munkaidő lejártakor – általában este hét órakor – kijelentkezteti az alkalmazottakat, akik tovább dolgoznak.

Természetesen nem Japán az egyetlen, ahol a biztos álláshoz jutás nehézségével vagy a túlórázással küzdenek, demográfiai problémái mégis jelentősen eltérnek a nyugati országokéitól. Ezt a szociológusok a tradíciókkal magyarázzák. A társadalom még mindig csak az állandó állást tartja valamire, akinek ilyen nincs, megvetés tárgyát képezi. A kemény, kitartó munka ugyanígy sarokköve a japán mentalitásnak, így azt is lenézik (családon belül és társadalmi szinten egyaránt), aki panaszkodni merészel a túlhajszolás miatt. A munkahelyen alig megbocsátható tiszteletlenség, ha egy beosztott előbb távozik, mint a főnök. A szakszervezetek pedig a szó nyugati értelmében alig léteznek Japánban. Gyengék, és sokkal inkább szolgálják a vállalat, mint az alkalmazottak érdekeit.

Japán népességfogyásában tehát – legalábbis e narratíva alapján – főként ugyanazok az egzisztenciális, karrierközpontú okok játszanak szerepet, mint például Európában. Ugyanakkor már a fiatalok viselkedése is eltér attól, mint ami évtizedekkel ezelőtt jellemző volt Japánban – és jellemző a világ más tájain mind a mai napig. Persze a tizen- és huszonévesek még nem a családalapítást, a gyermeknemzést tekintik elsődleges céljuknak, ettől függetlenül a legtöbbjük törekszik a szexuális tapasztalatok maximalizálására. De nem Japánban. A felmérések szerint, tudósít az Independent, a japánok harmada még szűz a harmincadik születésnapján. És nemcsak hogy szexuális kapcsolatuk nem volt senkivel, de még csak romantikus kapcsolatot sem alakítottak még ki. A férfiak jelentős része „félelmetesnek” tartja a nőket a pszichológiai kutatások szerint. Amikor egy fiatal nőt kérdeztek arról, hogy szerinte miért él kortársainak kétharmada kapcsolaton kívül, ő az internetes pornóra fogta a dolgot, mondván, a férfiaknak sokkal egyszerűbb ilyen módon kielégíteni a vágyaikat. A The Guardian arról ír, hogy a japán családtervezési szövetség felmérése szerint a 16–24 éves japán lányok 45 százalékának és a fiúk 25 százalékának egyáltalán nem hiányzik a szex (ez nem azt jelenti, hogy a többinek van része benne, de nekik legalább hiányzik).

Hogy miért van ez, azt igazán senki nem érti. A legtöbben azzal próbálják magyarázni, hogy a japán társadalom a húszéves gazdasági stagnálás és a létbizonytalanság egyéb faktorai (például a cunami, a fukusimai atomkatasztrófa, Észak-Korea folytonos fenyegetése) miatt átalakulóban van, de a konvenciók nem képesek követni a folyamatot. A férfiak a hagyományos patriarchális szerepüknek próbálnak megfelelni, de az egzisztenciális forrásaik megszűntek, miközben a nők egyre önállóbbakká és magabiztosabbakká válnak. De hogy mindezek hogyan vehették el a kedvüket egy olyan alapvető biológiai késztetéstől, mint a fajfenntartás, az rejtély.