Kezdjük dicsérettel: a MÁV igencsak nagy erőfeszítéseket tett az elővárosi vonatközlekedés minőségi javításáért, és – erről több mint 30 év összevetésében, napi tapasztalatok alapján is beszámolhatunk – a Budapest–Vác–Szob-vonal esetében bizton kijelenthető, az elmúlt években előrelépés történt: a szerelvények tiszták, csúcsidőben odafigyelnek a kocsik számára, és ami a legfontosabb, meglepően pontosan, sűrűn és az igényekhez igazítva járnak a vonatok.
Elismerés, vállveregetés, köszönet! Ugyanakkor arra szeretnénk buzdítani a MÁV-ot, ne álljon meg a rögös úton, pláne ne forduljon vissza, továbbra is tartson előre, rendületlenül!
Sokan vagyunk, akiknek a vonatozás nemcsak szükség, hanem évtizedek múltán is élmény és lehetőség. A járat típusától függően 25-45 perces vonatúton például Vác és Budapest között kiválóan átgondolhatók a napi teendők, alkalom nyílik egy kis csukott szemű elmélyülésre, nyugodt olvasásra, szemlélődésre. De csak addig, ameddig el nem kezdődik a sivító csengőhangok versenye, a mindenféle platformokon érkező üzeneteket jelző csippanások. Igazán szerencsétlen esetben pedig egy útitárs is akad, aki a teljes távon ecseteli a vonal másik végén lévőnek, miként folyik Petike füle. (Mindenki nyugodjon meg, Petike már jobban van.) A fülhallgatókból kihallatszó zene csak ritkán találkozik az ízlésünkkel, ha meg három-négy ilyenből harsan a dallam, a kialakuló kakofónia nagyobb büntetés, mintha a 3+2 lemezét játszaná be az utastérbe a mozdonyvezető. Pedig ez a jobbik eset, mert egyre gyakoribb a füles nélküli zenehallgatás, ugyanakkor a prímet egyértelműen az a jelenség viszi, amikor a telefonáló fél kihangosítja a beszélgetést, hogy a vonaton ülők ne csak őt, de a másikat is biztosan hallják. Semmilyen információt nem tart vissza.
Felötlik, amikor egyetemistaként keresztül-kasul utaztam Angliában vonattal, és egy alkalommal az előttem ülő idősebb hölgy megkért, halkítsam le a zenét, mert kihallatszik a fülhallgatóból a csörömpölés. Valójában a határozottsága miatt emlékszem minderre, húsz év távlatából is. Mosolygott, higgadt és udvarias maradt, de választási lehetőséget nem adott. Nem a saját mániáit erőltette rám, a fülke ajtajára kiragasztott figyelmeztetést mutatta, ami piktogrammal és szöveggel is arra hívta fel a figyelmet: ne zavarjuk utastársainkat. A mobiltelefonozás ekkor még gyerekcipőben járt, de a britek már az elején igyekeztek megragadni a probléma gyökerét, és irányt mutatni az utazóknak.
Magyarországon valamiért rendkívül érzékeny mindenki a – nem iskolai értelemben vett – nevelésre, aminek nyilván megvannak a történelmi okai, nem is kell túl messzire visszamennünk. Ugyanakkor nem járható az az út sem, hogy mindenki, akinek feladata lenne a maga területén bizonyos elemi, mások jóérzését védő szabályokat meghozni, inkább homokba dugja a fejét, „csak baj ne legyen”. Ezzel – példánknál maradva a MÁV esetében – azokat az utasokat kényszerítik „önbíráskodásra”, rendezkedésre, mások megnevelésére, akiknek ez nem feladata, csupán szeretnének nyugodtan utazni, és kerülni a konfliktust ott, ahol arra semmi szükség.
Európa nyugati részében és az Egyesült Államokban kampányok során formálják az emberek viselkedését, és nem kioktató, inkább udvarias üzenetekkel próbálják rábírni őket arra, hogy ne zavarják a többieket. Szinte minden nyugati vasúttársaság üzemeltet csendes kocsikat, amelyekben nem szabad zenét hallgatni, a telefonokat pedig le kell némítani. A csendes kocsik gyorsan nagy népszerűségre tettek szert, és teljes kihasználtsággal üzemelnek, igény tehát volna rájuk. Az igazság kedvéért azt is meg kell azonban jegyeznünk, hogy egyes interneten fellelhető vélemények szerint az itt utazók gyakran átesnek a ló másik oldalára, és már egy csipszeszacskó zörgésére is ugranak, amit nehezményeznek azok, akik a csúcsidő zsúfolt időszakában helyhiány miatt ezekbe a kocsikba kényszerülnek. Egy kommentelő pedig arról számolt be, hogy édesanyjával volt kénytelen egy csendes fülkében helyet foglalni, holott édesanyja egyáltalán nem csendes típus, így roppant kellemetlen perceket élt át. Hiába, a csend luxuscikké vált, annak pedig ára van.
Megkérdeztük a MÁV-ot, készülnek-e hasonló rendszer bevezetésére a magyar vasútvonalakon, és kívánnak-e tenni valamit az utasok viselkedésének formálása érdekében. Kérdéseinkre a következő választ kaptuk: „A MÁV-START megkezdte a saját fejlesztésű IC+ kocsi sorozatgyártását a szolnoki járműjavító telephelyen. A járművek egy része várhatóan 2019-től állhat forgalomba. A vasúttársaság a magasabb komfortfokozatú kocsikban alakítana ki csendes fülkéket. A cél, hogy a nyugodt, csendes utazásra vágyó utasoknak is biztosítani lehessen a megfelelő környezetet.”
A kezdeményezés előremutató, és várjuk a bevezetését, ám azt is meg kell jegyeznünk, hogy kis szándékkal és akarattal egészen bizonyosan lehetne lépéseket tenni az ügyben, akár a mai naptól kezdve is. Ugyanilyen fontos lenne az utasok tájékoztatása – néhány finoman, udvariasan megfogalmazott kérés formájában –, illetve a kalauzok határozott fellépése is. E felvetésünkre azonban ez idáig nem érkezett válasz a MÁV-sajtóosztályától.
