Új termálfürdő épülhet Érden

A Liget Hotel helyett más helyre tervezik az új fürdő épületét.

MN
2018. 02. 02. 19:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az érdi Liget Hotelt 2015 márciusában zárták be műszaki okokra hivatkozva. Később derült ki, hogy valójában anyagi okról volt szó. A szálloda 1990 óta fogadta a vendégeket 30 szobával, fürdőrészlegével külső látogatókat is várt. A fedett és nyitott medencék kénes-jódos-brómos vize közkedvelt volt. A bezárása előtt már látszódott, hogy ráférne a felújítás.

Néhány gyógykezelést tb-támogatással is igénybe lehetett venni; a korábbi vendégek azóta Budapesten vagy Agárdon igyekeznek hasonló szolgáltatást igénybe venni. A hotel kútjai az önkormányzat tulajdonában vannak. Maga az épület feltűnt ingatlanos oldalakon, 450 millió forintos vételárral. T. Mészáros András, Érd polgármestere szerint ez irreális összeg.

Most másképp lehet fürdője a városnak: új termálkutat fúrnak, és a téglagyári völgyben, a Duna-parton alakítják ki az új létesítményt. A polgármester elmondta, 3–5 éven belül valósulhat meg az új elképzelés. A Liget Hotel épületének időközben új tulajdonosa lett, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség, az ő terveik egyelőre nem ismertek – írja a Termál Online.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.