Aki halat eszik, műanyagot is eszik

Egyre riasztóbbak a kutatási eredmények. Szennyezésünk immár elérte az óceánok legmesszebbi területeit is.

A kutatás vezetője, Alina Wieczorek úgy véli: „A kutatás fő üzenete számunkra az, hogy a szennyezésünk immár elérte az óceánok legmesszebbi területeit is, a műanyag pedig már az olyan kulcsfontosságú ökológiai szereplőket is károsítja, mint a mélytengeri halak” – idézi a tengerbiológust az Oceans Deeply internetes magazin.

A korábbi hasonló vizsgálatok nem mutattak ilyen mértékű szennyezettséget. Eddig úgy hitték, hogy a mélytengeri halak mindössze 10–35 százaléka tartalmazhat műanyagot, de most sokat fejlesztettek a béltartalom összetételét elemző laboratóriumi módszereken, így már azokat a műanyagdarabkákat is fel tudják fedezni, amelyek korábban elkerülték a figyelmüket. Ezáltal kiderült, hogy a szennyeződések ötödéért az elképesztően kicsi méretű mikrorostok a felelősek. Ezek a rostok a műszálas ruhaanyagokról és a nejlon halászhálókról válnak le. Minden egyes mosáskor mikrorostok százai töredeznek le a műszálas ruhaneműkről, majd a csatornákon, folyókon, folyamokon keresztül utat találnak a tengerekig, óceánokig.

E projektben nem vizsgálták azt, hogy a lenyelt műanyagrészecskék milyen hatást gyakorolnak a halak egészségére, de a kutató elmondta, hogy ettől nehezebben tudnak táplálkozni, súlyt veszthetnek, gyulladások keletkezhetnek a szervezetükben, illetve mérgezést is kaphatnak. De a jelenségnek ennél mélyrehatóbb ökológiai következményei is vannak. A mélytengeri halak azáltal, hogy éjszakánként a felszínhez közel táplálkoznak, majd nappal mélyebbre merülnek (és ott ürítenek székletet), fontos szerepet játszanak a tápanyagok mélybe szállításában. Ha műanyagot esznek, akkor azt viszik a mélybe, így lassan az óceánok minden rétege szennyezetté válik. Nemrégiben fedezték fel, hogy már a legmélyebb óceánfenéken is találni emberi műanyaghulladékot.

Egy másik, szinte egy időben megjelent tanulmány szerint hasonlóan szennyezettek műanyaggal a makrélák és az őket fogyasztó fókák is. És mint tudjuk, makrélát az ember is eszik. Ehhez a kutatáshoz fogságban – állatkertekben, vízi vidámparkokban – tartott kúpos fókák székletét és az ő etetésükre beszerzett, az Atlanti-óceánban vadon fogott makrélákat vizsgáltak. A kutatók szerint ennek a megközelítésnek az az előnye – a fogságban tartott fókák kényelmes hozzáférhetőségén túl –, hogy ezáltal elkülöníthető a közvetlenül megevett és a másodlagosan, tehát a prédaállatok bélcsatornájában lévő műanyagok mennyisége. Minthogy a fókák medencéjének vizében nincs műanyagmikrorost, az csak a halból kerülhet a fókába. És így is történik, az eredmények szerint a székletek felében találtak műanyagot, amely a makrélák harmadából származott. Ezek a mikrorostok általában etilén-propilént tartalmaztak, és 1,5–2 milliméter hosszúak voltak.

A nagy kérdés persze az, hogy a halakból mennyi műanyag jut a tengeri ételeket fogyasztó ember szervezetébe, s ott mit okoz. Nos, ez az, amit még senki nem tud.