Rovart egyáltalán nem eszik a magyar ember. De ha ezt az értékrendet, amely a keresztény Európa értékrendje, föllazítják – elavult, üldözendő –, van helyette más: ilyen másság, olyan másság. Étkezésben is az ember elveszíti az igazodási pontot – fejtette ki a múlt héten Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter egy csepeli kampányrendezvényen a Hír TV beszámolója szerint. Fényesen jellemzi, hogy a magyar mezőgazdaság irányítójának mennyi fogalma van az agráriumról, hogy egy olyan viselkedést (a rovarok elfogyasztását) próbált a barbár migránsok undorító szokásaként beállítani, amelyet nyugaton nemcsak a jelenlegi fenntarthatatlan állattenyésztés nagyon is életképes alternatívájaként tartanak számon az igazi szakértők, de sok ország tiltó szabályozása ellenére is kifejezetten divatba jött, és a befektetők milliókat öntenek az újonnan létesített rovartenyésztő üzemekbe.
Másodéves biológushallgatóként állattani terepgyakorlaton kellett részt vennem, ahol esténként néhány befogott állatfaj a napközbeni oktatói magyarázatoktól eltérő módon is terítékre került. A tücsköt például forró sörös vajon sütöttük ki, majd a lába eltávolítása után megettük. Akkor a sült krumpli jutott eszembe az ízükről, ez vélhetően azt jelentette, hogy nem jellemezte őket különösebben domináns zamat, de rossz ízük biztosan nem volt. Akkor még azt hittük, hogy marhaságot csinálunk, és nem tudhattuk, hogy a jövő élelmiszeriparának előhírnökei vagyunk.
– Várjon egy pillanatot, míg átmegyek egy másik helyiségbe, ahol nem zavarnak az állatok és a kollégák – kéri Antonovits Bence, a belgiumi Little Food startup munkatársa és az első magyar rovaripari konferencia egyik szervezője. Ez a kérés nem is lenne furcsa egy állattenyésztő szakember szájából, de itt állatokon Antonovits néhány millió tücsköt értett. – Élelmiszertücsköket tenyésztünk ipari mennyiségben. Ezek a rovarok rengeteg mindenre jók, de itt mi kizárólag étkezési célra tenyésztjük őket. Korábban foglalkoztam állati takarmányozásra szánt rovarokkal is, de most csak emberi fogyasztásra állítjuk elő az állatokat.
Nyugat-Európa több országában – így Belgiumban, Hollandiában, Svájcban, Finnországban, Németország egyes részein, Dániában, Ausztriában, Nagy-Britanniában – a rovarevés már újdonságnak, meghökkentő egzotikumnak sem nevezhető, a tücsöktenyésztő elmondása szerint olyannyira benne van a köztudatban, hogy nem tudnak annyi rovart tenyészteni, hogy elég legyen. De miért jó egyáltalán elgondolkozni arról, hogy a baromfi, a disznó és a marha mellett (vagy fokozatosan helyettük) inkább a rovarokban állítsuk elő az egészséges táplálkozáshoz nélkülözhetetlen állati fehérjét? Egyszerűen azért, mert sokkal kisebb energia- és anyagbefektetés mellett sokkal több és jobb minőségű fehérjét állítanak elő.
De a helyigényük is kisebb, ahogy a víz- és takarmányszükségletük is. Tartásuk kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátásával jár. Sok faj nem táplálékkonkurense az embernek, tehát olyan növényekkel lehet etetni őket, amelyeket mi nem eszünk meg, így nem a saját szánktól vonjuk el a falatot, hogy ők jóllakjanak (persze végül aztán őket esszük meg). Emellett az anyagveszteség is kisebb, szinte alig létezik. A megszokott táplálékállatok tömegének akár fele (fogyaszthatatlan csont, ín, bőr, belsőség) is elveszik, a tücsköt viszont szőröstül-bőröstül meg lehet enni, bár ezek közül egyikkel sem rendelkezik. A belga cégnél azért a lábukat leszedik (lisztté őrölve forgalmazzák), mert birizgálhatja az ember torkát.
– A tücsök kiválóan bírja a zsúfoltságot. Nála az imágó (tehát a kifejlett tücsök) a végtermék, míg sok más rovaripari haszonállat, például a katonalégy vagy a lisztbogár esetében a lárvát hasznosítjuk. A lárva táplálékhasznosítása a legjobb, hiszen azt úgy teremtette meg a Jóisten, hogy folyamatosan növekedjen, így rengeteg tápanyag beépül a testébe – folytatja hallható szenvedéllyel Antonovits Bence. – De a tücsök imágókorában is jól hasznosítja a táplálékot. Míg a baromfik 1,9 kilogramm takarmányt esznek meg ahhoz, hogy egy kilóval nehezebbek legyenek – és ez a legjobb arány, amelyet konvencionális gazdasági állattal el lehet érni –, ez a tücsöknél mindössze 1,5-1,7 kilogramm. A többi tenyésztett állat takarmányhasznosítása még sokkal rosszabb, a sertés például 3 kilogrammot fogyaszt el 1 kilogramm élőtömeg-gyarapodáshoz.
Nagyjából harminc napot vesz igénybe, hogy a tücsökből – Antonovits szavaival – „vágásérett” állat legyen. A rovartenyésztésben még nem alakult ki speciális terminológia, így az általános állattenyésztési kifejezéseket használják, amelyek gyakran igen viccesen hangzanak. Szóval egy hónap után ölik le az állatokat úgy, hogy hősokknak teszik ki őket. Minthogy a tudomány mai állása szerint nem éreznek fájdalmat, ez nagyban megkönnyíti a tenyésztők dolgát, hiszen biztosak lehetnek abban, hogy a tücskök nem fognak szenvedni elpusztításuk közben. A hősokk lehet forróság is (nyakon öntik őket forró vízzel), de hideg is, ilyenkor fagyasztanak. Nagyon kis állatokról van szó, amelyeknek a tömegre vonatkoztatott relatív felületük hatalmas, így igen érzékenyek a hőmérsékleti extremitásokra. A forró víztől egy pillanat alatt kicsapódnak a fehérjéik, és meghalnak.
A leölt állatokat ezután blansírozzák (előfőzik): sterilizálják. Ekkortól már nem tartalmaznak élő baktériumokat, emberi fogyasztásra alkalmasak. Ezután a Little Foodnál általában szárítják és úgy forgalmazzák a tücsköket, de eredeti állapotukban is értékesíthetik őket. A Little Food emellett kekszet is forgalmaz, amelybe lisztté őrölt tücsköt kevertek (így magas a fehérjetartalma), illetve tücskös padlizsánkrémet is. A cég névleges termelőkapacitása három tonna rovar havonta. Minthogy egy tücsök tömege 0,4 gramm, könnyen kiszámítható, hogy havonta 7,5 millió tücsköt képesek a piacra dobni.
– Mi most négyféleképpen ízesített tücsköt állítunk elő. Van a natúr, a füstölt, amelyet természetes füsttel készítünk, ezek mellett van paradicsomos és petrezselymes-fokhagymás is – mondja Antonovits Bence. – A kereslet nagyon erősen növekszik, én magam is naponta eszem őket. A vásárlók kétféle okból veszik a tücsköt: vannak, akik elvi okból keresik a fenntartható módon előállított bio- vagy alternatív élelmiszereket, mások a divat miatt. Nyugat-Európában ez a szektor egyre erősebb gazdasági erőt képvisel, még befektetési lehetőségek is léteznek, amelyek erre az iparágra koncentrálnak.
Nyugaton a rovarfogyasztás mára tehát divattá vált, de interjúalanyunk hangsúlyozza, hogy nem szabad rá úgy gondolni, mint néhány habókos ember őrületére, hiszen a világon jelenleg mintegy kétmilliárd ember él, aki rendszeresen, magától értetődő módon fogyaszt rovarokat nap mint nap. Nagyjából kétezer rovarfajt ismerünk, amelyeket valahol a világon – legfőképpen Délkelet-Ázsiában, Latin-Amerikában és Afrikában – megesznek. De Európában sem volt ez különlegesség a múltban. Már Arisztotelész is írt a kabócák fogyasztásának optimális idejéről, és Charles Darwin nagyapja, Erasmus Darwin is hátrahagyott egy cserebogárleves-receptet. Manapság azonban már nem célszerű vadon befogott rovart fogyasztani Európában. A környezetszennyezés és a mezőgazdaságban használt növényvédő szerek miatt ugyanis olyan magas lehet a bennük felgyülemlett toxinok koncentrációja, hogy mire annyit megennénk belőlük, hogy jóllakjunk, jó eséllyel mérgezést is kapnánk.
Magyarországon még szinte sehol sem tart ez az iparág, Antonovits Bence szerint nagyrészt a döntéshozók és az agrárszektor szereplőinek hozzáállása miatt. Állati takarmányozás végett tenyésztenek rovarokat hazánkban, de emberi fogyasztási célú tenyésztésükhöz az élelmiszerrovarokkal kapcsolatos jogi bizonytalanság miatt meglehetősen esélytelen engedélyt kapni. Ezen a helyzeten kívánt változtatni az első magyar rovaripari konferencia, amelyet a Deák Tibor Szakkollégium és a Szent István Egyetem Élelmiszer-tudományi Karának hűtő- és állatitermék-technológiai tanszéke szervezett.
– A konferencia fő célja az volt, hogy most először összehozza azokat, akik hazánkban e tudományterületen tevékenykednek. A rovaripar nálunk még nem nevezhető elfogadottnak, ezért kevesen foglalkoznak vele – mondja a szervező. – Szeretnénk felhívni a szakma és a közvélemény figyelmét is arra, hogy a rovaripar nem lesz, hanem már ma is létezik, és hihetetlen ütemben fejlődik, csak nem nálunk, hanem nyugatabbra tőlünk.
Az előnyök ellenére az unió sok tagállamában – így Magyarországon is – a nemzeti szabályozás egyelőre gyakorlatilag tiltja az élelmiszerrovarok tenyésztését. Ez azonban gyorsan változhat. A Politico tudósítása szerint ugyanis idén január 1-jétől olyan EU-irányelvek léptek életbe, amelyek már kifejezetten lehetővé teszik az egész rovarok étkezési célú tenyésztését is (korábban ugyanis nem volt egyértelmű, hogy a régi szabályozás alapján ezek forgalmazhatók-e vagy sem), és az érintett cégeknek az európai élelmiszer-biztonsági hivatal fogja kiadni az engedélyt. Ugyanakkor persze ez még csak elméleti siker, hiszen ezer jogszabályi lehetőségük van a tagállamoknak, hogy az uniós irányelvek dacára továbbra is fenntartsák a tilalmat.
