Stigma helyett kezelés

Már létezik módszer a gyermekágyi pszichózis kezelésére, de normális finanszírozás még nincs.

A gyermekágyi pszichózis fogalma ma még orvosi körökben sem feltétlenül ismert, a laikusok pedig végképp nem tudnak mit kezdeni ezzel a kifejezéssel. Sokan tévesen a gyermekágyi depresszió súlyos típusának tartják, pedig azon messze túlmutat. Amikor fellép, a kismama furcsa dolgokat kezd el mondani, hirtelen megváltozik a viselkedése: nem reális veszélyek miatt kezd el aggódni, megmagyarázhatatlan félelmek kezdik gyötörni. Szorongás és hangulatingadozás lesz úrrá rajta, gyakran alvásproblémák is kialakulnak, de nem a baba ellátása miatt. A súlyos eseteknél érzékcsalódások is jelentkezhetnek, a kismama hangokat hallhat, látomások jelenhetnek meg előtte. Az anyuka akár odáig is eljuthat, hogy tagadni kezdi, hogy a gyerek az övé, elhanyagolja, még rosszabb esetben fizikailag is árt az újszülöttnek. Sok esetben ez az állapot áll azon tragédiák mögött is, amelyeknél a babát édesanyja megöli. Ilyesmi szerencsére nagyon ritkán történik, az esetek többségében nem ennyire súlyos a pszichózis.

– Ma is hívtak az egyik női klinikáról, valószínűleg oda is érkezett egy érintett. Egy gyerekorvos szerencsére hallotta az egyik előadásunkat, így tudta, hova lehet fordulni ilyen esetekben – mondja Kurimay Tamás pszichiáter, a Szent János Kórház Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum osztályvezető főorvosa, az Együtt, Baba-mama-papa program egyik vezetője. Ellátóhelyükön azok a kismamák kaphatnak segítséget, akiknél gyermekágyi pszichózis alakul ki. Ottjártunkkor a részlegen hat anyuka feküdt gyerekével, és legalább ugyanennyi érintettet láttak el járóbetegként.

Nem ismert, hogy pontosan mi váltja ki a gyermekágyi pszichózist. Egyedül azt tudják, hogy a probléma főképp arra fogékony kismamáknál alakul ki, elsősorban a szüléskor jelentkező pozitív stressz és a hormonális változások miatt. A kockázat magasabb akkor, ha az anyának korábban volt valamilyen pszichiátriai betegsége, ugyanakkor a hajlamosságot az esetek felében-harmadában nem lehet előre látni. Maga a probléma nem túl gyakori, csak minden ötszázadik-ezredik szülésnél alakul ki. Legtöbbször a szülést követő néhány napban, illetve első két héten belül jelentkezik, de előfordulhat néhány hónappal a szülést követően is.

A súlyos állapotban lévő, kórházi ellátásra szoruló kismamákat komplex módon csak a János-kórház centrumában tudják ellátni, ehhez hasonló központ nem csak Magyarországon, hanem Kelet-Közép-Európában sincs. A programot német minta alapján indították el 2006-ban, azóta rengeteget fejlődött: ma már évente százas nagyságrendben kezelnek kismamákat. A centrumban egyszerre nyolc anyuka feküdhet. Az indulás óta több mint 300 családnak segítettek. Amióta a program működik, csak 5-6 érintett babáját kellett állami gondozásba venni, a többiek maradhattak édesanyjuk mellett. Ez hatalmas eredmény mind a családok, mind az állami költések felől nézve, hiszen jó 10 éve ilyen esetben még magától értetődő volt, hogy az „anya pszichiátriai beteg, a kicsit el kell tőle venni”. A helyzet azóta sokat javult, de az alapellátásban a kismamák tejét még ma is sokszor elapasztják, a babákat pedig szinte automatikusan szeparálják.

A János-kórház centrumában 24 fős team végzi a kismamák ellását: a csapat pszichiáterekből és pszichológusokból, szociális munkásukból, szakápolókból, csecsemőgondozókból, gyerekgyógyászokból, szülészekből és nőgyógyászokból áll. Tehát nem csak egy szakterület érintett. A központ részben a pszichiátriai osztályon működik, részben a gyerekosztályon, a kismamát pedig mindig attól függően helyezik el, hogy milyen állapotban van. A centrumban a baba elválasztására csak akkor kerülhet sor, ha a helyzet tényleg nagyon súlyos, a legtöbbször elegendő az időleges szeparálás. Az esetek jelentős részében tejelapasztásra sincs szükség, meg lehet oldani azt, hogy a mama a baba kockáztatása nélkül szoptathasson. Ez csak a szoptatás időzítésén múlik, az anyatejes táplálást pedig csak akkor engedik, ha minimális a rizikó.

A centrum országos ellátást nyújt, módszertani központként működik, képzések is kapcsolódnak hozzá. Utóbbiak azt célozzák, hogy az ellátás más kórházakban is elérhető legyen. A kiterjesztést segíti, hogy tavaly elkészült a valamennyi perinatális (születés körüli időszakban jelentkező) zavar kezelési irányelve, annak részeként pedig a gyermekágyi pszichózis – amely közülük a legveszélyesebb – kezelési protokollja is. Azóta folyik az adatgyűjtés, zajlanak kutatások.

A János-kórház centruma a Semmelweis Egyetemmel is együttműködik, már nyílt ambulancia az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben is. A debreceni és a szegedi klinikán szintén működik specializált járóbeteg ellátás, és Pécsett is létesült bejárós ambulancia. Bennfekvő részleg ugyanakkor csak Budapesten van. Viszont az sem elegendő, ugyanis az ottani munkatársak más részlegekről ugranak be a centrumba, nem főállásban tevékenykednek ott. Pusztán a szakmai elhivatottság és a sikerélmények motiválják őket, fizetésüket csak alap munkakörük után kapják. A speciális ellátás miatt a kórház sem kap plusz finanszírozást sem dedikáltan, sem más módon. A program működését alapítványi támogatás segíti, bútorokat pedig a kórháztól is kaptak.

A külön finanszírozás hiánya azért is nehezen érthető, mert az ilyesmi végképp nem ablakon kidobott pénz: az Egyesült Királyságból származó adatok szerint a perinatális ellátásra fordított összegek ötszörösen-tízszeresen térülnek meg. Az ugyanis sok pluszköltséget szül, ha az anyát csak a normál egészségügyi rendszerben látják el, elapasztják a tejét, elveszik tőle a babát. A komplex kezelésnél a gyógyulási esélyek is sokkal jobbak, az újszülött jelenléte a kismama állapotát is javítja. Az ilyen családok nagyobb eséllyel mernek második gyereket is vállalni – erre megfelelő terápia és kellő odafigyelés mellett van is lehetőség –, ellentétben azokkal, akik az állapotukat és ellátásukat traumaként élik meg. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európában 25-50 ezer szülésre alapból biztosítanak egy baba-mama centrumot, ami a kezelést nagyban megkönnyíti. A hazai 90 ezres szülésszámot tekintve két centrum is elegendő lenne, de az ország méretei miatt akár egy is elég lehet, ha kellően nagy. A több központnak persze meglenne az az előnye, hogy a családtagok könnyebben tudnák meglátogatni a hetekig-hónapokig kórházi ellátást igénylő kismamát, illetve a járóbetegek is könnyebben eljuthatnának terápiára.