Itt a március, a tavasz első hónapja, szépen virágzik a hóvirág, hamarosan zsendül az aranyeső vesszője. A hónap utolsó vasárnapjával pedig elérkezik a sokat átkozott óraátállítás, amit senki sem szeret igazán, de velünk van már évtizedek óta. Előbb nép- majd nemzetgazdasági érdekből. Amelynek hasznosságát vitatják, előnyeit lerontják a hátrányai. De ez egy másik történet.
Mert a kérdés most az, hogy egyáltalán lesz-e a hónap végén óraátállítás. És ha lesz, az az utolsó lesz-e?
Az Európai Parlament ugyanis 2019 tavaszán támogatta az óraátállítás megszüntetését célzó bizottsági javaslatot, a kezdő dátumot pedig 2021-ben határozta meg. Az egyes tagországoknak maguknak kell eldönteniük, hogy mit választanak. Mégpedig véglegesen. Maradnak a „téli” időszámításnál, vagy átállnak a „nyárira”?

Fotó: unsplash
– A magyar kormány még nem döntött a kérdésben – tudta meg a boon.hu Arzt Gergelytől, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Kommunikációs Főosztály Sajtóosztályának vezetőjétől, aki az okokat is elmondta:
„Széles körű egyeztetéseket szeretnénk a kérdésről az Európai Bizottsággal és a tagállamokkal annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek. A javaslattal kapcsolatban elfogadott tanácsi álláspont nincs, azt mostanáig a 2020-ban és 2021 első felében soros elnökségek egyike sem tárgyalta.”
Az aktuális helyzet tehát az, hogy nincsen végleges döntés a kérdésben. Ezért a 2021. március 28-i óraátállítás az eddigi rend szerint meg fog történni. Hogy később aztán ez marad-e a végleges, vagy októberben mégis viszszatérünk a téli időszámításhoz, az addigra talán eldől. Tudomásunk szerint Magyarország maradna a nyárinál, de szeretne egységes megoldást a térségben.
Amint az osztályvezető említette, az EU-s intézményeknek és a nemzeti kormányoknak sem elsődleges prioritása most az újra rosszabbodó járványügyi helyzetben dönteni az időszámításról. Tehát még az őszi megállapodás és döntés sem biztos ebben a pillanatban.
Egyelőre tehát örüljünk a hosszabbodó nappaloknak, a többit majd meglátjuk!
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.