Kifizetődik az évi 4500 km gyaloglás

A Tokióban 50 kilométeren 17. Helebrandt Máté annyit edz, hogy egy év alatt kétszer is körbegyalogolhatná Magyarországot. A nyíregyházi sportoló megcélozza a negyedik, sőt az ötödik olimpiáját is.

Forrás: CSUPASPORT2021. 08. 14. 10:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első olimpiáján, Londonban egyéni csúcsot javítva 32. lett a 20 kilométeres gyaloglásban a nyíregyházi Helebrandt Máté, aki négy évvel később Rióban is javított a legjobbján, ami a 28. helyre juttatta. Tokióban ugyan elmaradt az újabb csúcsjavítás, de a 32 éves atléta így is a legsikeresebb olimpiájára gondolhat vissza. Ezúttal a kegyetlenül hosszú 50 kilométeres távnak vágott neki, és a 60 fős mezőny 17. helyezettjeként 3:57.53 órával később ért a célba. 

Büszke lehet harmadik olimpiájára, de máris azt emlegeti, hogy a negyediknek, és talán még az ötödiknek a kihívását sem utasítaná vissza.

Aki félszáz kilométer legyaloglására vállalkozik, ráadásul úgy, mint most Japánban, azaz extrém időjárási körülmények között, annak az edzéseken is jókora távokat kell megtennie. Ráadásul nem lombos fák árnyéka alatt vagy éppen napkelte előtt, netán naplemente után.

„Évente négyezer-ötszáz kilométert hagyok magam mögött az edzéseken, ez körülbelül annyi, mintha egy év leforgása alatt kétszer is körbegyalogolnám Magyarországot, amelynek kerülete egészen pontosan kétezer-kétszáznegyvenhat kilométer. Egyszer talán ezt is kipróbálom, de nekem továbbra is az a nyíregyházi, út menti kerékpárospálya a jól bevált terepem, ahol nap mint nap gyalogolok. Nem nevetnek ki, és gúnyos megjegyzéseket sem tesznek az arra a járók, sokkal inkább biztatnak, és mostanában még gratulálnak is” 

– idézi az SzPress Hírszolgálat Helebrandt Mátét, akinek profi sportolóként a gyaloglás a hivatása.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítóképen Helebrandt Máté. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.