Idén is teljesíthető a családi túramozgalom

Sokak számára motivációs tényezővel bírhat, ha a természetjáráshoz valamilyen kihívás is kapcsolódik. A Teljesítménytúrázók Társasága által kiírt „Túrázik a Család” mozgalom teljesítése egész éves elfoglaltság lehet – írja a csupasport.hu.

Forrás: CSUPASPORT.HU2021. 01. 19. 15:06
null
A családi túrázás tavasszal új lendületet kaphat Forrás: PEXELS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aki rendszeresen jár teljesítménytúrákra, és szeretné, hogy lelkesedése a családtagjaira is átragadjon, mindenképp jól teszi, ha vet egy pillantást a Teljesítménytúrázók Társasága (TTT) „Túrázik a család” elnevezésű családi mozgalmára, amelynek célja a szabadidő közös eltöltése túrázás, természetjárás keretein belül, valamint a gyerekek kimozdítása a természetbe.

A mozgalom eredetileg a 2020-as évre szólt, és akadhatnak családok, amelyek már teljesítették a feltételeit, azonban a koronavírus-járvány miatt rengeteg túra elmaradt, és a szervezők úgy döntöttek, 2021 végéig meghosszabbítják.

Húsz sikeres, legalább három tájegységet érintő teljesítménytúra esetén az emléklap és a kitűző mellett egy kupát is kapnak a családok
Fotó: PEXELS

A túramozgalomban – ahogy arra a neve is utal – családok vehetnek részt, legalább 2 fővel, az egyiknek 2020. december 31-éhez képest tizennégy évnél fiatalabbnak kell lennie. Az idősebb fél lehet szülő, testvér, nagyszülő, nagybácsi, nagynéni, sőt akár unokatestvér is, a lényeg, hogy minden teljesített és a családi igazolólapon feltüntetett túrán legalább egy felnőtt, és egy gyermek részt vegyen.

A túrák a TTT honlapjáról szabadon választhatóak, egy egyesület vagy civil szervezet túrái közül azonban legfeljebb kettő számolható el. A családnak magával kell vinnie a mozgalom kinyomtatott igazolólapját, amelyre a célba érkezést követően pecsétet kell kérnie, de az oklevél vagy emléklap fotója is megfelelő bizonyíték lehet.

A mozgalmat két szinten lehet teljesíteni. Tíz sikeres teljesítménytúra esetén egyedi emléklap és kitűző jár minden résztvevőnek, aki legalább egy túrán részt vett.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Megugrott a hazai túrázók kedve az elmúlt évben

Soha nem látott mértékben nőtt a kéktúrázó kedv 2020-ban. Több mint másfélszer annyi kéktúrás igazolófüzetet vettek a túrázók 2020-ban, mint az azt megelőző évben – írja a Hajdú-Bihar megyei hírportál, a haon.hu.

Húszezernél is több új túrázó indult el tavaly a legendás Országos Kéktúrán, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útjait háromezer-kétszáz, az Alföldi Kéktúra túraösvényeit több mint kétezer frissen nekiinduló természetjáró kezdte el taposni 2020-ban. Mindhárom kéktúrarész esetében ez rekordnak számít, az Országos Kéktúrán 168 százalékos emelkedést jelent 2019-hez képest. Összességében az országban már 150000 felett van azon túrázók száma, akik a kék sávval jelzett túraútvonalat a kéktúra igazolófüzetet használva járják.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.