Február

Hirtelen megmozdul az élet átfagyott végtagjaimban. Óvatosan megragadom a puskát, de lőni még nem tudok, mert a siheder süldőnép a les mögötti sűrűben szórakoztatja egymást.

Bors Richárd
2013. 02. 13. 5:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Esik a hó csendesen. Békésen szállingózva hűvös bölcsőt épít a les ülőkéje alá, ahol nyugodt álmát fagyos kezével a Tél vigyázza. A létrán apró, tömzsi jégcsapok loholnak végtelen lassú versenyt a föld felé, és a pilinkéző szemérmes szűzhó fehér sálat rajzol az andráskereszt oldalára.

Majd jövök én, és véget vetek a jégcsapok lázas és izzasztó versenyének, hiszen lépteimmel – miközben felcihelődök a magaslesre – egy szempillantás alatt célba juttatom mindegyiket. Finis.

Felérve elrendezgetem zsáknyi holmimat, majd várni kezdem a vaddisznókat, szarvasokat.

De nem jönnek, hiszen korán van még, alig múlt négy óra. Úgyhogy beburkolózom a pokrócok, sálak és pulóverek sokaságába, majd kitekerem a termosz nyakát, és elkortyolgatok egy kupak forró, mézes csipkebogyóteát.

Fenséges!

Éppen elrakom a palackot, amikor kivált az erdőből egy gyönyörűséges őzgida, és a velem szemben lévő szénabálához igyekszik. De ez nem megy ám egykönnyen Ugyanis majd minden lépésnél szügyig merül a magas hóban. Apró, pilincka körmei felszakítják a megfagyott hó tetejét, azután zsupsz, és már vizes is lesz a kicsi gida hasa. Utána meg jön a megfázás

– Hát nem tudsz magadra vigyázni! – korholom szelíden.

Már-már eléri a kupacot, amikor hirtelen felkapja a fejét, és rohan vissza – szintén el-elmerülve – a biztonságot adó erdőbe.

– Ezt meg mi lelhette – csodálkozom, de rögtön magam is észreveszem a menekülés okozóit, két síelőt, akik merészen „támadják” a közeli dombocskát.

– Hogy az a !

Mivel mást úgysem tehetek – hiszen tudom, hogy ma már nem jön ide még egy bánatos jegesmedve sem –, hátradőlök alkalmi lelátómon, és élvezem a mérkőzést. Le-föl, le-föl, hajkurásszák egymást, és nevetve élvezik a tél és a síléc adta örömöket, majd egy jó óra viháncolás után odébb siklanak, és elvesznek a hótengerben.

Egyedül maradtam.

Közben a világ másik végén az öreg Hold is felébredt, és ezüstös palástját meglendítve az erdő felett bejelenti: meghoztam az estét.

Talán indulnom kellene

Ám valahol ág pattan, és a szunyókáló fák hosszúra nőtt árnyékában rakoncátlan fekete foltok villonganak tétován.

Vaddisznók.

Hirtelen megmozdul az élet átfagyott végtagjaimban. Óvatosan megragadom a puskát, de lőni még nem tudok, mert a siheder süldőnép a les mögötti sűrűben szórakoztatja egymást. A mamát ugyan nem látom, de ő is itt lehet valahol, mert békés, monoton és folyamatosan vigyázó hangja át-átszűrődik hozzám.

Majd amilyen hirtelen megjöttek, olyan gyorsan tovább is állnak. Ma nincs szerencsém

Most már tényleg összeszedem magam és hazaindulok, ám az első lépések után térdig süllyedek a hóban, és a sok gönctől megrakottan, elvesztve egyensúlyomat egyszerűen eldőlök. Hátamon fekve, nevetve nézem a rám kacagó Holdat, és arra gondolok, hogy biztosan könnyebb lenne, ha lenne nálam sífelszerelés.

Az, hogy nem tudok síelni – úgy érzem –, jelen pillanatban másodlagos kérdés

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.