Megkezdődött a facsemete-ültetés a Debreceni Nagyerdőben

Már ültetik a facsemetéket a Debreceni Nagyerdőben, a Nagyerdei körút és a Hadházi utca által határolt 1,5 hektáros területen.

2013. 04. 08. 4:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Debreceni Erdészet által januárban elvégzett fakitermelés főként akác, fehér nyár, nyugati ostorfa és kései meggy fafajú állományrészt érintett. Az olyan invazív – vagyis nem őshonos – fafajok, mint az akác, a nyugati ostorfa és a kései meggy, természetvédelmi szempontból nem kívánatosak a Debreceni Nagyerdőben. – A munkát az is szükségessé tette, hogy ebben az erdőrészletben sok elöregedett, korhadt, csúcsszáradt, veszélyesen megdőlt fatörzs volt. Úgynevezett hagyásfaként viszont megőriztük a fenntartható őshonos fafajokat, a kocsányos tölgyet és a fehér nyárt. Erre az idős állomány ökológiai memóriájának átörökítése érdekében van szükség. A következő napokban mintegy 8000 csemetét ültetünk el: hazai nyár, ezüst hárs és nyír kerül ide. A munkában önkéntesek is segítettek nekünk. A Központi Ifjúsági Egyesület szervezésében a Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskolából jöttek fiatalok, rajtuk kívül a Ganga Egyesület és a DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság tagjai is részt vettek az ültetésben. Csatlakoztak hozzánk a Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség munkatársai is, Kelemen Béla igazgató vezetésével  – tájékoztatott Pusztai Virág, a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészetének általános műszaki vezetője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.