Na, nem kell megijedni, és fölösleges a webcímet is nézegetni ott fent, nem egy hentes- és mészárosképző oldalán kötöttek ki, hanem ott, ahova valóban kattintottak. Egy vadételek elkészítését – igaz, kissé bizarr formációkban – bemutató blogra. Úgyhogy üdv a maradóknak, és dőljenek hátra, mert mindjárt kezdünk!
Szóval bárdra fel! Kezdjük egy kis biológiaórával. Van ugyebár a disznó, sertés, malac, röfi, coca, hízó, kucu… Ezt még lehetne ragozni a nemi jelleget megkülönböztető szinonimákkal is. De nem itt. Ugyanis ezek elsősorban a házi disznóra vonatkoznak. A vadásznyelv nem ennyire gazdag. Ott van kan (apu), koca (anyu), malac (kistesó) és a mai témánk, a süldő (nagytesó). Persze itt is lehetnek egyéb kifejezések, de inkább haladjunk.
Tegyük fel, mondjuk, hogy a lottó ötöst kihúzták, és a főnyeremény nem az a sok, rengeteg semmirevaló papírpénz, hanem egy vaddisznósüldő (egyes vidéki településeken: sűdő) legfinomabb porcikája, a karaj. Tegyük fel, hogy van szelvényünk. És ha már feltettük, akkor nyerjük is meg.
– Há’ szomszéd, gondoltad volna? Hogy pont engem húznak ki… Ejj, de boldog vagyok!
– Jajj, Jóska! Te mindig ilyen szerencsés vótál… Gyere, igyunk e’ stampedlit erre a nagy jó hírre!
Szóval akkor van egy győzelmi gerincünk, a vaddisznók nemzetségének süldő korosztályából. Az egyszerűség kedvéért – meg hogy ne kelljen még rénfát vagy bontószéket is beleeszkábálnom ebbe az amúgy is „átlagtalan” történetbe – tegyük fel, hogy bár csontos ugyan az alkatrész, de már a lottózóban, hosszanti irányban kettévágták. Mennyivel egyszerűbb így, ugye?!
Mondom, hogy még mi az, amire okvetlenül szükségünk lesz: paprika, paradicsom, füstölt szalonna (nem baj, ha egy diszkrét árnyalatnyi húscsík is meghúzódik benne), zsír (ez egy ilyen világ, fogkrémmel mégsem főzhetünk), só, bors.
Eddig szerintem – a hozzávalókból ítélve – nem egy ördögtől való kacifántos étel. Az egyszerűséget tovább fokozva, haladjunk lépésről lépésre.
1. lépés
Még véletlenül sem filézzük ki a karajunkat, ugyanis itt épp a csontos mivolta az, ami igazán kívánatossá, igazán fenségessé fogja emelni eledelünket. Kiemeli majd azt az ízt, ami miatt majdnem tönkrevágtuk a konyhabútort. Szépen felszeleteljük a karajt, és ahol kell, ott rásegítünk a betűfolyam elején említett és vízválasztóként felhozott bárddal. Mivel a sűdő fiatal egyedet takar, ezért nem kell akkorát odacsördíteni, mintha egy mamutfenyőt akarnánk kettéhasítani. Az első suhintás után „szó bennszakad, hang fennakad” és higgyük el, a végén még élvezni is fogjuk a sarabolást.
2. lépés
Feldaraboltuk a mai napra rendelt játékszerünket, bízva abban, hogy minden saját porcikánk épen maradt. Fürdetés folyó hideg vízben. A diszkrét, fehér színben tündöklő zsírsálat, ami a szeleteket körbeveszi, nem kell, hangsúlyozom, nem kell leoperálni.
3. lépés
Szeletjeinket, drága étkünk alapanyagát ezután megsózzuk és borsozzuk, majd zsírral kikent tepsibe helyezzük.
4. lépés
Ezután elkövetjük azt, ami a természetben is sokszor előfordul: házasítjuk a vaddisznót a házi sertéssel, vagyis egy-egy szelet füstölt szalonnát helyezünk a karajra abból az emséből vagy ártányból, amit a saját házunk mellett dédelgetve, becézgetve nevelgettünk, és minden egyes látogatáskor kéjes szemmel vizsgálgattuk a hátsó fertályát, hogy vajon mekkora lesz majd az a bizonyos sonka. Majd egy karika paradicsom jön rá, és aztán egy szelet paprika.
5. lépés
Öntsünk az egész alá egy fél bögre vizet vagy egy pár deci sört.
6. lépés
Ha már ennyit koslattunk, akkor aki sört öntött alá, az igya meg a maradékot, aki meg vizet… Inkább nem mondok semmit.
7. lépés
Fedjük le és irány a sütő. 5400 másodpercig süssük takaréklángon, majd levéve a fóliát, további 1800 másodpercig adjunk neki „kakaót” és pirítsuk meg rendesen. (Aki beleöntötte, az megérdemli, aki meg feltekerte a sütőt, annak gratulálok.)
Olyan ízkavalkádot alkottunk, ami párját ritkítja és alig tettünk hozzá valamit. Jó, persze a szívünk meg a lelkünk benne van (anélkül, hogy ezt ne akarnánk „beletenni”, hozzá se kezdjünk), meg annak a szerencse nélküli vaddisznónak is egy darabja, aki le lett tartóztatva valamelyik hajnalban vagy alkonyatkor valahol a határban.
Szóval, akinek nincs bárdja, az szaladjon el venni (különben is annyi mindenre használható még. Például a gyerek ének-zene házi feladatánál, esküvőkön vagy biciklizés közben). Akinek meg már van, az várja be a most vásárlókat és ezután együtt menjenek el a lottózóba… Hátha!
