László Ditta, az Arany János Kulturális Központ igazgatója elmondta, hogy az ötlet a város polgármesterétől származik, aki maga is – csakúgy, mint a Pest megyei városban, illetve a környékbeli községekben szinte mindenki – meggyet termeszt.
A nagykőrösi korai möggy főként az errefelé található speciális összetételű talajnak, illetve a napos órák ideális számának köszönhetően sötétebb színű, lédúsabb, finomabb, mint a másutt termő társai, nem véletlen, hogy a 2007-ben bezárt Nagykőrösi Konzervgyár az uborka mellett a meggyet használta termékei fő alapanyagául – emelte ki a szervező.
A kétnapos fesztiválra a laikus érdeklődőkön kívül nagyon sok szakembert is várnak, például hűtőházakból, pálinkafőzdékből és pékségekből. A Deák és a Szabadság téren folyamatosan zajlanak majd a különféle „meggyes” programok: a szakmai tapasztalatcserék, a bemutatók, a főzőverseny, a borlovagavatás, a gyermekeknek meghirdetett vetélkedők, valamint a meggykirálynő-választás külön is említést érdemelnek. Kinyit majd a régi idők „piacztere”, a színpadon pedig sztárfellépők váltják egymást. A fesztivál ideje alatt városnéző kisvonat közlekedik – emelte ki László Ditta.