A flakonos bor kérdése régóta probléma Tokajban – olvasható a Tokaj.hu-n. Ugyan a helyi kereskedők szerint még megvan az a réteg, amelyik a PET-palackos bort keresi, de az igényesebb fogyasztók elzárkóznak ezek vásárlásától.
Most megoldódott a probléma. A tokaji önkormányzat által elfogadott rendelet szerint ugyanis „jövő év január elsejétől tilos lesz műanyag és PET-palackban forgalmazott bort árulni, illetve árubemutatás céljából kihelyezni”.
Ez a következőket jelenti: a boltok előtt és az utcákon már nem árulhatják, de az üzletekben továbbra is kapható lesz a „zempléni furmint”. A szabályok megszegése 200 ezer forintos bírsággal is járhat.