Fegyházat kapott az „öregező” Bonnie és Clyde

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Betörtek idős áldozataikhoz, árammal próbálták megölni őket. Szerencsére a nullavezetékkel próbálkoztak.

Lándori Tamás
2016. 04. 12. 18:56

Bár az ítélet ellen mindkét vádlott fellebbezett – V. Mihai felmentésért és enyhítésért is, T. Zsuzsanna csak enyhítésért –, a másodrendű vádlott lapunknak úgy nyilatkozott, korrekt határozat született, ugyanakkor reménykedik, hogy másodfokon esetleg még kisebb büntetést kap. Az ítélettel az ügyész is elégedett volt, de taktikai okokból három nap gondolkodási időt kért, mielőtt fellebbezési szándékáról nyilatkozna. A tárgyaláson megjelent P. Lászlóné sértett csak korábbi albérlője, T. Zsuzsanna büntetését kevesellte.

A per egyik fontos kérdése volt, hogy a kapcsolószekrényben nullavezetékre kötött kábel úgynevezett „alkalmatlan kísérletnek” minősül-e. Ennek azért van jelentősége, mert a Btk. szerint „a büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel vagy alkalmatlan módon követik el”. A bíróság szakértő véleménye alapján arra jutott, hogy az elkövetés e módja nem alkalmatlan kísérlet, mert az asszonyt bizonyos esetben így is érhette volna áramütés. A lapunk által megkérdezett szakember szerint a tragédia akkor következett volna be, ha – miután a vádlott a nullavezetéket teljesen megbontotta – a házban egy eszköz bekapcsolt állapotban van, az asszony pedig megfelelő szigeteltség nélkül érinti meg a kilincset.

A bíró az ítélet szóbeli indoklásában kitért rá, ha megállapították volna az alkalmatlan kísérletet, a bíróság akkor sem élt volna a korlátlan enyhítés lehetőségével, tekintettel arra, hogy súlyos, élet elleni bűncselekményről van szó. Azt pedig többször nyomatékosította, hogy a halálos eredmény elmaradása nemcsak a sértettek, de a vádlottak hatalmas szerencséje is, ellenkező esetben „nem lenne miről beszélni”.

A másodrendű vádlott esetében enyhítő körülményként mindenesetre figyelembe vették, hogy T. Zsuzsanna nagykorúként ugyan, de fiatalon került élettársi kapcsolatba a fővádlottal s egyben annak befolyása alá, azóta viszont változtatott életvitelén, a cselekményeket nagyon megbánta. Esetében is súlyosító körülmény volt azonban az ilyen jellegű bűncselekmények elterjedtsége és az, hogy olyan emberek ellen követték el tettüket, akik megbíztak bennük.

A perbeszédek alapján a vád és a védelem abban sem értett egyet, hogy a vádbeli cselekményekre megáll-e az emberölésre vonatkozó törvényi szakasz k) pontja, miszerint a bűncselekményt annak elhárítására „idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére” követték el. Az egyik védő szerint erről azért nem volt szó, mert a sértettek jó fizikai és szellemi állapotban voltak. A bíróság az indoklásban ezt is tisztázta: arra hívta fel a figyelmet, hogy az említett minősítő körülmény objektív, tehát nem függ attól, hogy a konkrét időskorú sértett végül a vártnál erősebbnek és talpraesettebbnek bizonyul-e.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.