A vád szerint 2012-ben úgynevezett öregezés (magányos idős emberek sérelmére elkövetett, olykor erőszakos vagyoni bűncselekmények) révén próbált rendszeres jövedelemhez jutni Budapest vonzáskörzetében a román állampolgárságú, amúgy magyaros vezetéknevű V. Mihai és akkori fiatal élettársa, T. Zsuzsanna. A páros ügyében kedden hozott elsőfokú ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék, a férfi tíz, a nő három év letöltendő szabadságvesztést kapott lopás és emberölés kísérletének minősített esetéért, a fokozat mindkettejük esetében fegyház.
A tanácsvezető bíró nem győzte hangsúlyozni: csak az isteni szerencsének és az elsőrendű vádlott ügyetlenségének köszönhető, hogy egyik sértett sem halt meg. Az eljárás tárgya a páros három Pest megyei betörése volt. Két alkalommal olyan, egyedül élő, időskorú nő ingatlanába hatoltak be, akiket korábbról személyesen ismertek – egyiküknél a férfi végzett kerti munkát, a másiknál a nő lakott egy hónapig.
Az első áldozatnál V. levágta a fűnyíró elektromos kábelét, lecsupaszított végét a sértett ajtajának kilincsére erősítette, majd a csatlakozót bedugta a konnektorba, hogy az asszonyt megrázza az áram, ha a bűncselekményt észlelve megpróbálna kijönni. Az máig rejtély, hogy az ajtón később kilépő áldozat végül miért nem szenvedett áramütést – állapította meg a bíróság.
Utolsó akciójuk során már kifejezetten az volt a cél, hogy a szintén nyugdíjas sértettet árammal sokkolják és így jussanak be lakásába. V. Mihai ennek érdekében a villanyóra kapcsolótáblájából kivezetett kábelt kötötte rá a kilincsre, majd égő kénlapok füstjét vezette a házba, hogy a szúrós szagra felébredő P. Lászlóné kijöjjön a házból, és ekkor érje áramütés. A tulajdonos valóban így tett, az áramütés viszont ismét elmaradt, mert V. a fázisvezeték helyett a nullavezetékre kötötte a kábelt. A kilépő idős asszony nyakát a férfi megragadta, mire a 79 éves P. Lászlóné megrúgta támadóját, aki társával együtt menekülőre fogta.
Az eljárás során a másodrendű vádlott, T. Zsuzsanna részletes, feltáró beismerő vallomást tett, amely terhelő volt társára nézve is. V. Mihai először szintén beismerte tettét – az elkövetés módját a helyszínen meg is mutatta a hatóságoknak –, később meggondolta magát, azóta mindent tagad. A korábbi vallomását azzal indokolta, hogy egy harmadik személy írta le neki, hogy mit kell mondania és tennie ahhoz, hogy magára vállalja a cselekményt, ezt pedig azért tette meg, mert nagyon szerette T. Zsuzsannát. Az érvrendszer két legfőbb hibája, hogy V. eredetileg sem azt vallotta, hogy a másodrendű vádlott helyett követte el a bűncselekményt, hanem azt, hogy vele, másrészt az általa megjelölt harmadik személy analfabéta, így ő aligha írhatott neki instrukciókat – világított rá vádbeszédében az ügyész.
Bár az ítélet ellen mindkét vádlott fellebbezett – V. Mihai felmentésért és enyhítésért is, T. Zsuzsanna csak enyhítésért –, a másodrendű vádlott lapunknak úgy nyilatkozott, korrekt határozat született, ugyanakkor reménykedik, hogy másodfokon esetleg még kisebb büntetést kap. Az ítélettel az ügyész is elégedett volt, de taktikai okokból három nap gondolkodási időt kért, mielőtt fellebbezési szándékáról nyilatkozna. A tárgyaláson megjelent P. Lászlóné sértett csak korábbi albérlője, T. Zsuzsanna büntetését kevesellte.
A per egyik fontos kérdése volt, hogy a kapcsolószekrényben nullavezetékre kötött kábel úgynevezett „alkalmatlan kísérletnek” minősül-e. Ennek azért van jelentősége, mert a Btk. szerint „a büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel vagy alkalmatlan módon követik el”. A bíróság szakértő véleménye alapján arra jutott, hogy az elkövetés e módja nem alkalmatlan kísérlet, mert az asszonyt bizonyos esetben így is érhette volna áramütés. A lapunk által megkérdezett szakember szerint a tragédia akkor következett volna be, ha – miután a vádlott a nullavezetéket teljesen megbontotta – a házban egy eszköz bekapcsolt állapotban van, az asszony pedig megfelelő szigeteltség nélkül érinti meg a kilincset.
A bíró az ítélet szóbeli indoklásában kitért rá, ha megállapították volna az alkalmatlan kísérletet, a bíróság akkor sem élt volna a korlátlan enyhítés lehetőségével, tekintettel arra, hogy súlyos, élet elleni bűncselekményről van szó. Azt pedig többször nyomatékosította, hogy a halálos eredmény elmaradása nemcsak a sértettek, de a vádlottak hatalmas szerencséje is, ellenkező esetben „nem lenne miről beszélni”.
A másodrendű vádlott esetében enyhítő körülményként mindenesetre figyelembe vették, hogy T. Zsuzsanna nagykorúként ugyan, de fiatalon került élettársi kapcsolatba a fővádlottal s egyben annak befolyása alá, azóta viszont változtatott életvitelén, a cselekményeket nagyon megbánta. Esetében is súlyosító körülmény volt azonban az ilyen jellegű bűncselekmények elterjedtsége és az, hogy olyan emberek ellen követték el tettüket, akik megbíztak bennük.
A perbeszédek alapján a vád és a védelem abban sem értett egyet, hogy a vádbeli cselekményekre megáll-e az emberölésre vonatkozó törvényi szakasz k) pontja, miszerint a bűncselekményt annak elhárítására „idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére” követték el. Az egyik védő szerint erről azért nem volt szó, mert a sértettek jó fizikai és szellemi állapotban voltak. A bíróság az indoklásban ezt is tisztázta: arra hívta fel a figyelmet, hogy az említett minősítő körülmény objektív, tehát nem függ attól, hogy a konkrét időskorú sértett végül a vártnál erősebbnek és talpraesettebbnek bizonyul-e.
