Alulmaradhat Strasbourgban a magyar határzár?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Erről is szó volt egy szerdán tartott budapesti jogi konferencián.

Lándori Tamás
2016. 05. 19. 18:18

Kíváncsiságát fejezte ki ugyanakkor a neves ügyvéd azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi bírói testület és az egyezmény részes országai mikor jutnak el arra a pontra, hogy az újfajta kihívásokra újfajta válaszokat akarjanak és legyenek képesek adni – az abszolút értékrendtől a mindennapok valóságának értékrendje felé mozdulva.

Gál István László, a Pécsi Tudományegyetem jogi karának docense szintén szólt az eljárásjogi anomáliákról. Így például arról, hogy a tárgyalt bűncselekmények kapcsán részben megfordult a bizonyítási teher, áttörve azt az elvet, miszerint nem lehet a vádlott terhére értékelni olyan állításokat, melyek nem nyertek kétséget kizáró bizonyítást (in dubio pro reo). Egyúttal aláhúzta, ez nem először történik meg, például a vagyonelkobzásnál bizonyos körben már egy ideje a vádlottnak kell bizonyítania vagyona tisztaságát.

Gál utalt rá, általánosan megfigyelhető nemzetközi tendencia, hogy a nagy volumenű változások mentén megjelent társadalmi igényeknek megfelelően bizonyos régi alapelveket áttörnek a jogrendszerek. Ám a szakértő óva intett attól, hogy abba a hitbe ringassuk magunkat, hogy nagy társadalmi problémáinkat pusztán a büntetőjog eszközével meg tudjuk oldani.

Minden jogszabály annyit ér, amennyit sikerül megvalósítani belőle

A pécsi előadó leszögezte, a határzár tiltott átlépéséhez kapcsolt különleges szankciórendszerből kiderül, a jogalkotó szándéka elsősorban az elkövetők kiutasítása, és ha ez sem tartja vissza az elítéltet, akkor másodsorban a felfüggesztett szabadságvesztés alkalmazása.

A Magyar Helsinki Bizottság a hallgatóság soraiban helyet foglaló képviselője Gál István előadása után kért szót. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróságok által kiutasításra ítéltek többsége továbbra is Magyarországon tartózkodik, az állam pénzén tartják őket fogva, mivel Szerbia nem hajlandó a visszafogadásukra – a jogalkotói elképzelés tehát szerintük nem működik.

A bíróság nem élt a felfüggesztett büntetés lehetőségével

A szünet után pulpitusra lépő Joó Attila, a Szegedi Törvényszék kollégiumvezetője és Kopasz Zsolt Csongrád megyei főügyész főként arról beszéltek, hogy szervezeteik hogyan tudták kezelni a rájuk szakadó ügyteher alatti nyomást, különösen a migrációs ügyek „szuper soronkívüliségét”, úgy, hogy a többi eljárás se szenvedjen csorbát.

Joó előadásában úgy fogalmazott, az új szabályozás szinte kínálja a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, ám ezzel a többnyire kiutasítást ítélő bírók nem élnek. Főleg azért nem, mert három évig terjedően szankcionált bűncselekményért elsőügyes elkövetőnek más bűntettekért sem osztogatnak ilyen súlyos büntetést, külföldiek esetében pedig például a megrovást a Kúria iránymutatása szerint nem alkalmazzák.

A konferencia végén Polt Péter legfőbb ügyész szólalt fel, zárszavában azonban kevés szót ejtett a migráció kérdéséről, elsősorban a Btk.-kommentár új kiadásának jelentőségéről beszélt. A kötet megalkotásában egyébként Polt főszerkesztőként vett részt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.