Érvénytelenül is felhatalmaztuk?

A kormány kezdi átvenni a rugalmas szolidaritás retorikáját, külföldön árnyaltabb üzeneteket közvetít.

Orbán Viktor annyit árult el, hogy négy ponton fognak az alkotmányhoz nyúlni, és köztük lesz a csoportos betelepítés tiltása: le lesz szögezve, hogy ez csak egyéni kérelmek alapján történhet. A jobbikos javaslatban egyébként ezzel egybehangzóan az volt, hogy „harmadik országbeli állampolgárok Magyarországon történő átmeneti vagy tartós jellegű letelepítéséről – függetlenül az erre irányuló jogcím megnevezésétől – kizárólag az Országgyűlés dönthet”. Mindezt az alaptörvény E cikkének, az Európa-klauzulának a végére illesztették volna be a jobbikosok. A Fidesz terveiről egyelőre annyit tudunk, hogy a csoportos betelepítés tilalmát a menedékjogról is szóló XIV. cikkbe fogják beleírni.

Ugyanakkor jó esély van rá, hogy az emlegetett négy pont között az Európa-klauzulához is hozzá fognak nyúlni. Az E cikk jelenleg azt mondja ki, hogy Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében egyes hatásköreit az unió intézményei útján, más tagállamokkal közösen gyakorolja. A megfogalmazás más tagállamok alkotmányához képest már most is eléggé visszafogott: a német alaptörvény Európa-klauzulájában például egyenesen az állam egyes „felségjogainak” az EU-ra való átruházásáról van szó, míg nálunk csak közös hatáskörgyakorlásról.

Vajon hogyan akarják ezt a szabályt tovább puhítani úgy, hogy az uniós tagság érdekében rögzített, „közös hatáskörgyakorlásnak” becézett hatáskör-átruházás továbbra is alkotmányosan lehetséges legyen? A jobbikos javaslattal összhangban odaírják az Európa-klauzula végére, hogy „kivéve a migránskvótát”? És egyáltalán, mire megyünk az alkotmánymódosítással? Nem sokra. Az EU-jog szupremáciájának elvére hivatkozva már számtalanszor kimondta ugyanis az Európai Bíróság, hogy nem ronthatja le az uniós jog hatályát a tagállami belső jog – még az alkotmány sem. (Más kérdés, hogy lázadoztak is emiatt a tagállami alkotmánybíróságok, különösen a német.) Vagyis hiába tiltjuk meg az alkotmányban, jogszerűen akkor sem tudjuk kibekkelni a migránskvótát, mert jelen állás szerint ha beperelnek bennünket az Európai Bíróság előtt, úgyis veszítünk.

Az, hogy sima jogszabályban vagy az alkotmányban tiltjuk meg a csoportos betelepítést, ilyen szempontból nem sokat számít, arra pedig igen álságos hivatkoznia pont Orbán Viktornak, hogy itt a nemzeti alkotmányos identitás védelméről van szó. Egy állam alkotmányos identitása a megszilárdult jogintézményeiben keresendő, amelyekből az ad hoc politikai érdekekből a Fidesz által szanaszét módosított alkotmányban egyre kevesebb van. Felettébb meggyőző azzal érvelni, hogy amúgy már régóta az alkotmányos identitásunk részét képezi a csoportos betelepítési tilalom, csak épp most jutott eszünkbe beleírni az alkotmányba.

A kormány egyébként a migránskvóta megfúrásának jogszerű, akár még sikerrel is kecsegtető útján is próbálkozik párhuzamosan, hiszen (Szlovákiával együtt) megtámadta a 120 ezer migráns egyszeri elosztásáról szóló tanácsi határozatot. Ez egy sokkal értelmesebb lépés volt, mint a népszavazás kiírása, de nyilván túl bonyolult ahhoz, hogy nagy kék plakátokon üzenjük a népnek: „bepereltük Brüsszelt”. Ebben a perben Magyarország a szerződések által szavatolt hatáskörök túllépésére és a szubszidiaritás elvének sérelmére hivatkozik. Az ügy még függőben van, de ha a luxemburgi bíróság igazat ad a magyar kormánynak, és megsemmisíti a 120 ezer migráns egyszeri elosztásáról hozott tanácsi határozatot, akkor az egész ügy részben tárgytalan lesz.

Az ügy persze több okból is eleve tárgytalan: a migránskvóta nyilvánvalóan nem működik, az előirányzott áttelepítendő migránsoknak csak a töredékét sikerült áthelyezni eddig, de a schengeni övezetnek hála az áthelyezettek már másnap visszamehetnek (és legtöbbször vissza is mennek) Németországba vagy Svédországba. Erre valószínűleg az európai politikusok is kezdenek rájönni, mert bár májusban kilátásba helyeztek egy újabb migránselosztási mechanizmust, a szeptemberi pozsonyi EU-csúcsra már „politikailag végük lett” a kvótaügyi ötleteknek – ahogy Robert Fico szlovák miniszterelnök fogalmazott. Október 2-án tehát már egy „politikailag kivégzett” szisztémáról szavaztunk, bár a Nagy Közös Européer Megoldás továbbra is várat magára. Egyre több nyugati liberális politikus – például Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke – nyilatkozik viszont pozitívan a visegrádi országok által felvetett „rugalmas szolidaritás” ötletéről, amelynek a lényege, hogy minden tagállam saját hatáskörben dönthetne arról, kit fogad be.

Már a kormány is kezdi átvenni a rugalmas szolidaritás retorikáját, legalábbis kifelé az itthoni kampánynál némileg árnyaltabb üzeneteket közvetít. A berlini magyar nagykövet a szavazás estéjén leadott, Anne Will című német politikai vitaműsorban vagy háromszor elmondta, hogy a migránskvóta-népszavazás nem arról szól, hogy a magyarok senkit nem akadnak befogadni, hanem csak azt szeretnék, ha ők dönthetnének arról, kit fogadnak be.

Az egyéni elbírálás leszögezése és a csoportos betelepítés tervezett tiltása illeszkedne ebbe a rendszerbe, de tulajdonképpen működik ez most is: egyénileg bíráljuk el az itt beadott menedékkérelmeket, és túlnyomó többségüket minden további nélkül elutasítjuk. Ahhoz azonban, hogy egyszerűen csak ne tartsuk be az EU-s menekültkvótát, felesleges megint színpadiasan az alkotmányt farigcsálni, nagyvonalúan hivatkozva az érvénytelen referendumon kinyilvánított népakaratra.

A szerző újságíró