Orbán Viktor annyit árult el, hogy négy ponton fognak az alkotmányhoz nyúlni, és köztük lesz a csoportos betelepítés tiltása: le lesz szögezve, hogy ez csak egyéni kérelmek alapján történhet. A jobbikos javaslatban egyébként ezzel egybehangzóan az volt, hogy „harmadik országbeli állampolgárok Magyarországon történő átmeneti vagy tartós jellegű letelepítéséről – függetlenül az erre irányuló jogcím megnevezésétől – kizárólag az Országgyűlés dönthet”. Mindezt az alaptörvény E cikkének, az Európa-klauzulának a végére illesztették volna be a jobbikosok. A Fidesz terveiről egyelőre annyit tudunk, hogy a csoportos betelepítés tilalmát a menedékjogról is szóló XIV. cikkbe fogják beleírni.
Ugyanakkor jó esély van rá, hogy az emlegetett négy pont között az Európa-klauzulához is hozzá fognak nyúlni. Az E cikk jelenleg azt mondja ki, hogy Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében egyes hatásköreit az unió intézményei útján, más tagállamokkal közösen gyakorolja. A megfogalmazás más tagállamok alkotmányához képest már most is eléggé visszafogott: a német alaptörvény Európa-klauzulájában például egyenesen az állam egyes „felségjogainak” az EU-ra való átruházásáról van szó, míg nálunk csak közös hatáskörgyakorlásról.
Vajon hogyan akarják ezt a szabályt tovább puhítani úgy, hogy az uniós tagság érdekében rögzített, „közös hatáskörgyakorlásnak” becézett hatáskör-átruházás továbbra is alkotmányosan lehetséges legyen? A jobbikos javaslattal összhangban odaírják az Európa-klauzula végére, hogy „kivéve a migránskvótát”? És egyáltalán, mire megyünk az alkotmánymódosítással? Nem sokra. Az EU-jog szupremáciájának elvére hivatkozva már számtalanszor kimondta ugyanis az Európai Bíróság, hogy nem ronthatja le az uniós jog hatályát a tagállami belső jog – még az alkotmány sem. (Más kérdés, hogy lázadoztak is emiatt a tagállami alkotmánybíróságok, különösen a német.) Vagyis hiába tiltjuk meg az alkotmányban, jogszerűen akkor sem tudjuk kibekkelni a migránskvótát, mert jelen állás szerint ha beperelnek bennünket az Európai Bíróság előtt, úgyis veszítünk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!