A Fővárosi Ítélőtábla Ruzsás Róbert hadbíró dandártábornok vezette katonai tanácsa helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, amely a Hatvani Rendőrkapitányság három rendőrét találta bűnösnek hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében. Így ketten felfüggesztett, egyikük pedig másfél év letöltendő börtönbüntetést kapott.
A rendőrök bűncselekményeire a katonai büntetőjog szerint kell eljárni, így velük szemben speciális szankciók kiszabására is lehetőség van; e körbe tartozik a lefokozás, amelyet alkalmaztak is két vádlott vonatkozásában. A másodrendű vádlott – akinek börtönbe kell vonulnia – már előzőleg leszerelt. A lefokozás azt jelenti, hogy a terhelteket rendfokozatuktól megfosztják, és a továbbiakban nem dolgozhatnak a rendőrség kötelékében – közölte a tanácsvezető bíró.
A megállapított tényállás szerint az első- és másodrendű vádlott rendőri intézkedés közben többször megrúgta azokat a megbilincselt gyanúsítottakat, akiket egy ültetvényen kukoricacímerek lopása közben értek tetten. A küzdősportban jártas, erős fizikumú másodrendű vádlott egyik rúgásának következtében az egyik tolvaj bordatörést szenvedett. A harmadrendű vádlott később érkezett, ő a kukoricacímerekkel csapkodta az intézkedés alá vontak arcát.
A gyanúsítottból sértetté változott tolvajok tettének érdekessége, hogy mikor a gazda a helyszínen felmérte a földjén keletkezett károkat, maga is azt mondta, hogy anyagi hátrányt nem tudna kimutatni, számára ugyanis a kukoricacímer nem bír értékkel. A címergyűjtők egyike egy gyógyhatású készítményeket gyártó cégnek szállított be rendszeresen gyógynövényeket, valamint más természetes alapanyagokat, amiket az erdőkben és a mezőkön gyűjtött – mondta el Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza, aki a sértetteket pótmagánvádlói minőségükben képviselte.
Győző hozzátette, az nem vitás, hogy ügyfelei szabálysértést követtek el, ettől még azonban különösen súlyos cselekménynek tartja, hogy már megbilincselt, ellenállást nem tanúsító embereket bántalmaztak a rendőrök. Az is szomorú, hogy a rendőri állomány ilyenkor összezár, társaikra nem tesznek terhelő vallomást; ez egy félreértelmezett bajtársiasság – mondta lapunknak a jogász, aki szerint leginkább a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak ártanak az ilyen példák.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!