Törvénysértő, hogy a bíróság fél éve nem foglalta írásba a Budaházy-ügy ítéletét – ismerte el kérdésünkre egy kedd délelőtt tartott sajtókonzultáción Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke, aki egyúttal a szabálytalanság következményeiről is tájékoztatott.
Az eljárásjogi szabályok szerint Kenéz Andrea tanácsvezető bírónak harminc napja lett volna, hogy az augusztus végi ítélethirdetést követően papírra vesse elsőfokú határozatot. Az ügy nagy volumenére figyelemmel e határidőt három héttel meghosszabbították számára, ám ennek ellenére nem sikerült október végéig elvégeznie a feladatot, mi több, a mai napig sem.
Fazekas Sándor közölte, rendkívül aggályosnak tartja ezt a mulasztást, amely csorbát ejtett a bíróság megítélésén. A főbíró igazgatási eljárást kezdeményezett Kenézzel szemben, ennek részeként megvonták tőle a hivatalán kívüli munkavégzés lehetőségét. A megindult eljárás egyúttal a fegyelmi felelősségre vonás lehetőségét is magába foglalta, mielőtt azonban ilyen szankcióig juthatott volna a folyamat, Kenéz Andrea január végén lemondott bírói tisztségéről.
A törvényszék elnöke elmondta, a lépést három hónap lemondási idő követi. Ez idő alatt akár fel is menthetnék a bírót a munkavégzés alól, de ezt Kenéz nem kérte, és nem is látták indokoltnak. Miután otthoni munkavégzésre már nincs lehetősége, reggel nyolctól délután négyig a bíróságon tartózkodik, és elmaradásait pótolja.
A Budaházy-ítélet jelenleg kilencvenszázalékos állapotban van, így vélhetően a jövő hét folyamán elkészül, és kézbesítik az érintetteknek.
Kenéz azzal védekezett, hogy a per nagy terhet jelentett, de ezt az érvelést nem lehetett elfogadni, mivel számos olyan ügy van, amelynek ennél nagyobb az anyaga, a bírók mégis be tudják tartani a határidőket. A bíró tavalyi teljesítményét megvizsgálva ráadásul úgy találták, hogy az alulmúlta az átlagot.
Az ítélettel kapcsolatos problémák felmerülését követően lemondott e pozíciójáról a törvényszék büntető kollégiumának vezetője, Mikó Gergely. Mint Fazekas Sándortól megtudtuk, ezt a fenti ügytől „nem függetlenül” tette. Mikó egyébként maga is tanácsvezető bíró, e minőségében azonban nem érte kritika, a munkát folytatja.