Encsi Járásbíróság: olvasásra és filmnézésre is ítélték az állatkínzókat

Az ítélet szerint a két fiatalnak fogalmazást kell írnia a műalkotásokból. Egyébként felfüggesztettet kaptak.

Lándori Tamás
2017. 06. 19. 13:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csáth Géza Anyagyilkosság című novellájának elolvasását és a Witman fiúk című film megtekintését írta elő az Encsi Járásbíróság annak a két fiatalnak, akiket hétfőn öt, illetve hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt állatkínzás miatt. A bíróság elrendelte a vádlottak pártfogói felügyelet alá helyezését, és csoportos foglalkozáson való részvételét – ez utóbbi keretében

az állatvédelemmel kell foglalkozniuk, illetve fogalmazást kell írniuk az említett műalkotásokból. 

A deteki eset különösen nagy felháborodást váltott ki az állatvédők körében. Az elsőrendű vádlott, a 17 éves K. István – a község alpolgármesterének fia – és 20 éves társa, H. Patrik 2015 nyarán Beret községből Detekre kerékpároztak, amikor az út menti árokban megláttak egy kis testű keverék kiskutyát. Az eb sérülés vagy betegség miatt nem tudott mozogni. A tettesek elhatározták, hogy elpusztítják az állatot, ezért magukkal vitték a közeli patakpartra, ahol a magas nádas miatt nem láthatja őket senki. K. István egy közelben talált szerszámnyéllel többször lesújtott a kutya fejére, miközben társa mobiltelefonnal rögzítette a kegyetlenkedést – a videó később felkerült az internetre.

A végül magára hagyott állat különös szenvedés során vesztette életét – állapította meg a járásbíróság, amely súlyosító körülményként értékelte az állatkínzásos ügyek elszaporodottságát, míg enyhítő körülményként számított „a vádlottak életvitelében bekövetkezett pozitív változás”. Az ítélet jogerős.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.