Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is. Gól nélküli félidő után két góllal győzte le a Slavia a Ferencváros csapatátA Ferencváros–Slavia mérkőzés második félideje az angol bírónak azzal az üzenetével kezdődött, hogy ha Toldi újabb sportszerűtlenséget fog elkövetni, úgy nyomban ki fogja őt állítani. Toldinak tehát minden oka megvolt különösképpen is vigyázni magára, annyival is inkább, mert az első félidőből már éppen elég volt a rovásán. Kemény is alaposan bepólyált, vérző fejjel állott ki, és nem titkolta, hogy az első félidőben szenvedett sérüléséből még szédült. Ebben a félidőben azután már a szél is elállott és a nap is lement.– Zöldségest kértek, talponállót kaptak– Emberölő szekta garázdálkodott az Alföldön– Meghódította Prágát a Fradi– Alberték esélyt sem adtak Ausztriának– A téeszelnök kijárási tilalmat hirdetett– Összevonták a két falut, hogy végrehajthassák a nagy tervet– „A régi világ? A muzsikálható, gavalléros magyar világ? Az ma már úgysincs”– Forradalmár taxisoktól tarthattak a budapesti utasok– „Szocialista haladás”: rá sem lehetett ismerni a palóc falura– Így változtatta meg a zalaiak életét az olajkincs A Ferencváros nyomott hangulatban kezdett és a nézőtéren is csak nagyritkán hangzott fel a jól ismert biztatás, akkor sem látszott a foganatja. A cseh balszélső Vytlacsil állandóan elöl leselkedett és hiába figyelmeztetett a tribünök népe, senki nem vigyázott rá. Így történt, hogy a Ferencváros néhány rohama és a cseh kaput védő ungvári Boksaynak néhány bravúros védése után a 13. percben Simunek lesből megszaladt a labdával, a határbíró hiába lengette zászlóját, az angol bíró azt nem vette észre, Simunek a labdát Bicanhoz adta, aki nyomban a magára hagyott Vytlacsil elé tálalta és a balszélső a tizenegyes vonaláról nagy erővel a kapuba lőtte. Így jutott a vezetéshez a Slavia, 1–0! A Ferencváros nagy erővel indult ellentámadásra, negyedóráig szinte a kapujához szegezte az ellenfelét, de Boksay mindent védett és védhetetlennek hitt lövéseket is elhárított. És ekkor másodpercek alatt újból fordult a helyzet. Egy hirtelen lerohanásnál a labda az alig néhány lépésnyire álldogáló Simunek elé szállott, aki menthetetlenül befejelte azt, 2–0! A mérkőzés már eldőlt! Hiába rohamozott még a Ferencváros, az ungvári magyar fiú bravúros védésén minden igyekezete megtörött. A végén a Slavia csapatát és különösen a kapusát meg is éljenezték. Negyvenezer ember nevébenNegyvenezren, vagy ennél is többen szorongtunk vasárnap délután az Üllői úti sporttelep nézőterén. Negyvenezren, akik a szerencsés kiválasztottak voltunk azoknak az ezreknek a szemében, akiknek már semmi árért sem jutott jegy és akik kintrekedve, a sporttelep kerítésén áthullámzó „hangjátékból” igyekeztek ellesni a pályán történteket... Bizony, negyvenezren a nézőtéren, tízezren a kerítésen túlról és sok-sok tízezren a rádió mellett szorongva, egyetlen közös, nagy várakozástól lelkesítve készültünk fel ezen a szeszélyes, borús-napsíütéses vasárnap délutánon – mit tagadjuk? – a Ferencváros harmadik kupagyőzelmére. Mindenki az elkövetkező mérkőzésről beszélt, már napok óta ez volt a társasági „téma” és a „cseh kérdés” mellett erről írtak legtöbbet az újságok is. Soha még ilyen „kereslet” nem volt Budapesten és széltében-hosszában azon sopánkodtak az emberek, hogy miért nincsen legalább egy 50-60 ezer nézőt befogadó stadionunk, mert legalább ennyien volnának kíváncsiak a vasárnapi mérkőzésre? Vidékről is özönlött a nép, Prágából és a megszállott Felvidékről ezernyien jöttek el szurkolni a cseh csapat mellett és ellene és az angol lordok házának egy itten időző előkelő tagja azzal a kéréssel fordult e sorok írójához, hogy jegye ugyan nincsen, de akár egy állóhelyről is végig szeretné nézni a mérkőzést, mert ő már olyan sokat hallott a magyar futballistákról! ... Kivittük az angol urat és bepréseltük a negyvenezres tömegbe, talán negyvenezer és egyediknek. A délelőtt még viharfelhős ég is kiderült, kisütött a nap és amikorra a piros-fehér csehek és a zöldinges ferencvárosi fiúk párosával befutottak az Üllői úti pálya zöld gyepére, mi negyvenezren diadalmas ujjongással köszöntöttünk benneteket ferencvárosi fiúk: – Hajrá Fradi! ... Hajrá Fradi! ...Ám a csehek kemény ellenfeleknek bizonyultak és a Slavia kapujában mint hét ördög védekezett a kapus, egy ungvári magyar fiú: Boksay a neve. Ha a Slavia dresszében is, de magyar szívvel állott ellent a ti rohamozástoknak, ördöngös ügyességgel kapta el innen is, onnan is a cseh kapu felé süvítő labdáitokat és már nem egyszer diadalordításra nyílott volna a szánk, de a hang a torkunkban rekedt, a nagy helyzetek elmúltak, a gólokból nem lett semmi és hiába szállott felétek újra meg újra a mi biztatásunk, ti fáradtan-e, vagy avagy csak csüggedten az eredménytelenség miatt, mindig lanyhábban rohamoztatok, a Toldi gyerek meg éppenséggel az angol bíróval szállott vitába szertelen idegességében... Hova lett belőletek a legendás ferencvárosi virtus, a félelmetes hajrá, amellyel már annyiszor fordítottátok meg elveszettnek hitt mérkőzések sorsát... Pedig ezen a napon minden csak tiértetek volt, mi negyvenezren csak értetek lelkesedtünk, csak veletek éreztünk, titeket biztattunk, egy héten át gyűjtöttük magunkba mindezt és hiába!... Mi is szidtuk a balszerencsét, szidtuk a Toldit is, mert ő is megérdemelte, de kicsit bizony rátok is nehezteltünk.És akkor magunkat, negyvenezreket, a kerítésen kívül rekedt sok ezreket és a rádiónál szorongó-reménykedő magyarok tízezreit sajnáltuk. De nagyon!...Kiss Géza(1938. szeptember 13., 12. oldal) 1965. szeptember 13-án nem jelent meg a Magyar Nemzet. Válogatta: Bittner LeventeÉszrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!
origo.hu
Csillagjegyek, akiknek csodás nyaruk lesz
