Április 12-én jelent meg az esztergomi érsek körlevele a hitoktatás védelmében. Ebben ez állt: „A lelkiismereti szabadságot [...] a kötelező vallásoktatás épp oly kevéssé sérti, mint a kötelező földrajz-, történelem- vagy természetrajz-oktatás. [...] A vallásoktatás ugyanis szabadságára hagyja minden embernek azt, hogy a hittanórákon hallott igazságokat elfogadja-e vagy sem, azok szerint cselekszik-e vagy sem, és a tapasztalat azt mutatja, hogy egyesek élnek is e szabadságukkal, és a kötelező vallásoktatás ellenére is vallástalanok lesznek. [...] Azt se feledjük, hogy más az, behozni a fakultatív hitoktatást ott, ahol eddig semmilyen hitoktatás nem volt, és más az, a kötelező hitoktatást lefokozni fakultatívvá.”
Nagy Ferenc miniszterelnököt május 28-án lemondásra kényszerítették, s a kormány szép csöndben kihátrált a fakultatív hitoktatás ügye mögül. Rákosi Mátyás a kisgazdákat okolta mindenért. Június 9-én elmondott beszédében így szólt: „A szabad vallásoktatás [...] a demokráciának lényeges alkotóeleme, és mint ilyet, a kommunista párt helyesli és támogatja.” De az egyházellenes erők ebből a kudarcból is profitáltak. Felmérték az egyház ellenálló erejét, mozgósító képességét. Ekkor figyeltek fel az Actio Catholica fiatal titkárára, Lénárd Ödönre, aki a civilek tiltakozását koordinálta. Lénárd atyát egy évvel később, 1948. június 17-én, az iskolák államosításáról hozott törvény elfogadásának másnapján letartóztatták a hatóságok.
A fakultatív hitoktatást 1949. május 1-jén a legcsekélyebb ellenállás vagy tiltakozás nélkül vezették be.
