Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelynek a forradalom szóról eszébe jut a forradalmi ifjúsági napok intézménye is. Nemcsak és nem is elsősorban az, de a memóriámból nem tudom kisatírozni. Pont mi voltunk az a nemzedék, amelynek tiszteletre és követésre méltó történelmi hagyományok iránti ifjonti igényét próbálták kielégíteni a „három tavasz” ünnepségsorozattal a 60-as évek végén, a 70-es évek elején. Kellett hát három, tavaszi időszakban lezajlott forradalmat találni, amelyekből a haladó szellemű ifjúság megfelelően épülhetett volna – de a magyar történelem csak kettő, a szigorú kritériumoknak megfelelő forradalmat produkált. Ezért 1848. március 15. és 1919. március 21. (a gyengébbek kedvéért: Tanácsköztársaság) mellé odaapplikálták 1945. április 4-ét, amiről kötelező volt meggyőződéssel vallani, hogy hazánk felszabadulásának napja. A három tavasz viszonylatában pedig azt állították róla, hogy a két forradalom valódi célja, értelme és betetőzése volt. Hazafias büszkeség ide, követendő példa oda, minket állandóan arról győzködtek, hogy az igazi szocialista forradalmiság abban áll, hogy tisztességgel tanulunk, dolgozunk, éljük a munkás hétköznapokat.
Bölcsen döntöttek a hajdani párt- és KISZ-vezérek, hogy az ünnepségsorozatot a tavaszi hónapokra időzítették. Ugyanis ha ősszel akarták volna megrendezni, roppant slamasztikába kerülnek. Mert két őszi forradalmi dátum még csak-csak akadt volna – az „őszirózsás” eleve adja magát, a nagy októberit meg úgyis magyar ünnepként ünnepeltették –, no de a harmadikat A Magyarok Nagyasszonya ünnepét (október 8.) mégsem vehették be, de a kézmosás világnapja (október 15.) sem mutatkozott alkalmasnak. A transzneműek emléknapja pláne csak 1998 óta létezik. Bizony, összvissz egyetlen esemény volt égen és földön, amit forradalomnak neveztek, csak éppen „ellen”-nek. Azt meg mégsem ünnepelhették, éppen ellenkezőleg, azért ünnepeltek minden mást, hogy az úgynevezett ellenforradalmat kilúgozzák az emberek agyából.
De egyáltalán: mi az a forradalom, amely ily kardinális szerepet tölt be mindenféle ideológiában?
A kifejezést mindenki ismeri és használja, de szabatosan meghatározni szinte senki nem tudja. Emlékezhetünk a rendszerváltás hajnalán az „56” körüli terminológiai bizonytalanságra. Többnyire kerülgették a forradalom kifejezést, sokan azért, mert az ellenforradalomból indultak ki, azt próbálták valamiképp szalonképessé tenni. De akadtak olyanok is szép számmal, akiknek a forradalom is negatív tartalmakat hordozott. Deutsch Tamás mondta akkoriban egy tévés beszélgetésben, hogy a forradalom marxista kategória. Ettől a veterán ’56-osok nyomban a szívükhöz kaptak, mert marxista kategóriákból nem sülhetett ki semmi jó. A forradalomnak valóban volt egy bonyolult és félrevezető marxista meghatározása, de a rendszerváltás nyomán az eszmetörténet kukájába kerültek ezek az örök érvényűnek hirdetett terminusok. (Ellenben a Deutsch megmaradt nekünk.)
A különböző agitprop osztályokon előállított ideológiai panelek megkönnyítik a világ leírását, csak a végeredménynek nem lesz köze a valósághoz. A pontos és helytálló definíciókat aligha lehet rövid és végleges formulákba önteni. A Rubicon történelmi magazin októberi számában az egyik legnépszerűbb magyar történész, Hahner Péter írt érdekes cikket a forradalom meghatározásának nehézségeiről. Abból idézem: „Napjainkban a »forradalom« a mindennapi nyelvhasználatban egyszerűen fontos változást jelent. A történetírásban azonban továbbra is használatos maradt szűkebb értelmezése: jelentős és tartós változást hozó, népi közreműködéssel végrehajtott, viszonylag erőszakos és gyors politikai átalakulás.”
Ezen ismérvek alapján vajon a fülkeforradalom minek minősül? Hogy áldott emlékű Kristóf Attilát idézzem: „Én nem tudom ”
