Nincs semmi megemlékezni- és ünnepelnivaló azon, hogy a magyarországi kommunisták – véletlenül sem magyar kommunisták, ők maguk is tiltakoztak az efféle felületes megnevezés ellen – száz éve alapították meg pártjukat. Ezért ünnepélyesen megígérem, hogy jövő ilyentájt egy árva szót nem írok a komcsikról, mert akkor lenne a századik évforduló, viszont a 99. jó alkalmat kínál, hogy mégis ejtsünk a témáról néhány keresetlen szót.
A szakirodalom minden vita és kétség nélkül úgy tartja, 1918. november 24-én, vasárnap a Városmajor utca 42. számú ház egyik lakásában alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártja. Az értekezleten – szükséghelyzetben nem kongresszuson alakultak meg, beérték ezzel is – megválasztották a párt elnökét (Kun Béla), két titkárát (Hirossik János, Vántus Károly) és tizenhat tagú központi bizottságát (a nevek felsorolásától eltekintünk).
A szociáldemokrata sajtó híradásai és kommentárjai szerint a jeles kommunista vezetőknek semmi közük nem volt a munkásmozgalomhoz, jöttment kalandorokként nem a munkásokat képviselték. Lehetett ebben igazság, hozzátéve: nyolc KB-s – Kun Bélával az élen – korábban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elkötelezett tagja volt. A megbántott kommunisták mindenesetre január 20-án megrohamozták a Népszava szerkesztőségét, hat halottat és számos sebesültet hagyva maguk után. Kizárólag a tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében. Ám eltértünk a tárgytól. Ott tartottunk, hogy november 24-én megalakult a párt, ami azért érdekes, mert alig három héttel korábban ugyanez a párt már megalakult egyszer.
1918. november 4-én Moszkvában, a Drezden Szállóban már volt egy értekezlet, amelynek résztvevői kimondták a KMP világrajöttét, és a központi bizottságot is megválasztották, amibe Kun Béla, Vántus Károly és Pór Ernő éppúgy bekerült, mint három héttel később Budapesten. A KB további hat tagja a magyarországi nemzetiségeket képviselte, sorsukat a magyar párttörténet nem ismeri. Az értekezleten határozatot hoztak arról is, hogy az új párt csatlakozik a hamarosan felálló III. Internacionáléhoz. Ám addig, míg az megalakul, mindenben aláveti magát az Oroszországi Kommunista Párt Központi Bizottságának. Határoztak még arról is, hogy a Magyarországról származó kommunistákat a lehető legrövidebb időn belül hazairányítják. Ennek érdekében a párt vezetőségét két részre osztották. A kilenc KB-tag napokon belül hazatért. Kun Béla november 6-án indult, és Sebestyén Emil ezredorvosnak álcázva 17-én ért Budapestre. A pártvezetők másik fele Külföldi Iroda néven átmenetileg Oroszországban maradt, előkészíteni a hadifoglyok és a Vörös Hadseregben harcoló magyarok hazatérését.
Felvetődik a kérdés: mi értelme volt Moszkvában is megalakítani a pártot, ha három héttel később Budapesten ez újra megtörtént?
A moszkvai alapítás két lehetséges vita kirobbanásának megelőzését szolgálta. Egyrészt deklarálták, hogy a párt a III. Internacionálé szerves része, így ha egyesek valamiféle függetlenségen törnék a fejüket, azokban tudatosítsák, az ilyesmi luxus, és szó sem lehet róla. Másrészt elejét vette az olyan sötét kétségeknek, hogy együttműködjenek-e a szocdemekkel, vagy inkább ellenségnek tekintsék őket. Attól kezdve a szociáldemokraták annyiban voltak testvéri párt, amennyiben hajlandók voltak alávetni magukat a kommunistáknak.
Érdemes megemlíteni: a moszkvai pártalapító epizódról a történelem alig tud, a munkásmozgalom történeti lexikonjában sem szerepel. Borsányi György híres-hírhedt Kun Béla-monográfiája szentel neki egy oldalt (ez az írás is arra támaszkodik), de a művet a nem létező cenzúra betiltotta, megjelenése előtt a könyvesboltokba kiszállított példányokat begyűjtette. A néhány „megmenekült” kötet szamizdatként terjedt a nyolcvanas években. A széles tömegek akkoriban még nem voltak érettek a párt történetének befogadására.
