A lényeg: mindenki kötelességének érezte, hogy kölcsönt adjon a béke megőrzésén és az ország felvirágoztatásán ügyködő kormánynak, amely garantálta, hogy az utolsó fillérig mindent visszafizet. Sőt, irányított sorsolásokkal jelentős nyereményekkel kárpótolta a legkedvesebb híveket. (Feljegyezték, hogy ki milyen sorszámú kötvényeket kapott, így nem volt nehéz a megfelelő alanyoknak „kisorsolni” a nyereményeket.) Az utolsó kötvényeket 1977-ben váltották be, névértéken, ami az eredeti vásárlóérték alig harmadát jelentette. Mindezek ellenére a békekölcsön még mindig igazságosabb és nagyvonalúbb beszerzésnek tűnik, mint a Fidesz alamizsnagyűjtése. Úgy látszik, Rákosi ennyivel volt okosabb Orbánnál. Pont annyira, mint Mészáros Lőrinc Zuckerbergnél.
A Fidesz roppant jól áll anyagilag, hiszen bármikor, bármekkora összeg elveszítheti közpénz jellegét, s vándorolhat át magánzsebekbe, ráadásul az efféle folyamatok üzleti titokká válnak, amit még az alaptörvény is véd. Ennek ellenére sokan lesznek, akik eleget tesznek a miniszterelnök kérésének, bár tudják, a pénzre csekély szüksége van a pártnak, de a csekken rajta van a feladó neve, azt pedig nyilván feljegyzik valahol, márpedig ebben az illiberális demokráciában nem az a fontos, hogy a választók mit tartanak a kormányról, hanem az, hogy a kormány legyen elégedett az állampolgárokkal.
