Meglepő, de még a Fidesznek is van tanulnivalója pénzlenyúlás terén. Einstandolásban, megdézsmálásban, sikkasztásban, lopásban, fosztogatásban, vagyonokból való kiforgatásban, illegális vagyonok felhalmozásában már régen elérték a világszínvonalat, viszont tarhálásban komoly hiányosságokat mutatnak. Amint az köztudott, Orbán Viktor levélben kért pénzt pártja feltételezett szimpatizánsaitól a kétféle kampányra: a Soros ellenire, meg a választásira.
Feltételezett szimpatizánsokat említettem, mert sok olyan polgárt is megpróbál lelejmolni a miniszterelnök, akik valaha rokonszenveztek a fiatal demokratákkal, de mostanában már nem Orbán nevét foglalják lefekvés előtti hő imáikba. S olyanok is lehetnek néhányan, akik vágyakoznak befektetni a Fideszbe, de még nem kerültek fel a hírhedt listára. Persze, a kunyeráló levelek túlnyomó többsége a valódi hívekhez került, – Simicska Lajos megcélzása csak figyelmetlenségnek tekinthető, nem újabb irányváltásnak, – éppen ezért erőltetettnek és álszentnek tűnik az ellenzék dühödt felháborodása, hiszen Orbán csak a saját táborának szegényeit akarja megpumpolni, nem az ország összes nyomorultját. Ám ez a szolid visszafogottság nemcsak erénye, de hibája is egyben eme nem túl nagyszabású koldulási projektnek.
Okos politikus nem kér a sajátjaitól anyagi támogatást, csak akkor, ha nagyon nagy gondban van, de lehetőleg akkor sem. A hívektől való kéregetés olyan élhetetlen alakoknak való, mint Juhász Péter, komoly politikus saját erejéből oldja meg a problémáit, amennyiben mégsem, akkor sem köti a nyilvánosság orrára. (Elegendő, ha jelzi a vagyonnyilatkozatában.) Ez az alapelv a pártokra is érvényes, kormánypártokra meg különösen. Rendes, jóravaló kormánypárt pénzeli a rajongóit, nem kizsebeli őket. Okos politikus a maga vagy a pártja pénzéhségét valamilyen, mindenkit megragadó nemzeti ügybe csomagolja. Így mindenkitől kérhetnek, és a sajátjainak vissza is csöpögtethetnek némi nyereséget.
Az eddigi hatalmas erőfeszítések ellenére Soros démonizálása nem vált nemzeti üggyé, a Fidesz választási győzelme meg eleve nem az. A lakosság megkopasztásának mennyivel ügyesebb konstrukciója volt a békekölcsön. A békekölcsönt alapvetően azért találták ki, mert az állandó áruhiány miatt az emberek kevés pénze is túl soknak bizonyult. A lakosság vásárlóerejét kívánták gyengíteni a hazafias mázzal leöntött, „önkéntes” kölcsönnel, amelynek kezdeti normája félhavi fizetés volt, de hamar egyhavira emelkedett. Sztahanovisták jegyeztek többet is.
A lényeg: mindenki kötelességének érezte, hogy kölcsönt adjon a béke megőrzésén és az ország felvirágoztatásán ügyködő kormánynak, amely garantálta, hogy az utolsó fillérig mindent visszafizet. Sőt, irányított sorsolásokkal jelentős nyereményekkel kárpótolta a legkedvesebb híveket. (Feljegyezték, hogy ki milyen sorszámú kötvényeket kapott, így nem volt nehéz a megfelelő alanyoknak „kisorsolni” a nyereményeket.) Az utolsó kötvényeket 1977-ben váltották be, névértéken, ami az eredeti vásárlóérték alig harmadát jelentette. Mindezek ellenére a békekölcsön még mindig igazságosabb és nagyvonalúbb beszerzésnek tűnik, mint a Fidesz alamizsnagyűjtése. Úgy látszik, Rákosi ennyivel volt okosabb Orbánnál. Pont annyira, mint Mészáros Lőrinc Zuckerbergnél.
A Fidesz roppant jól áll anyagilag, hiszen bármikor, bármekkora összeg elveszítheti közpénz jellegét, s vándorolhat át magánzsebekbe, ráadásul az efféle folyamatok üzleti titokká válnak, amit még az alaptörvény is véd. Ennek ellenére sokan lesznek, akik eleget tesznek a miniszterelnök kérésének, bár tudják, a pénzre csekély szüksége van a pártnak, de a csekken rajta van a feladó neve, azt pedig nyilván feljegyzik valahol, márpedig ebben az illiberális demokráciában nem az a fontos, hogy a választók mit tartanak a kormányról, hanem az, hogy a kormány legyen elégedett az állampolgárokkal.
