Szóval az ember tényleg nem tudja, hogy mihez kezdjen. A legsúlyosabb probléma, hogy a bajok elbeszélése se történik meg, vagy ha igen, akkor is metanyelven. Oszt érti, aki érti. Kevesen értik, persze a cél éppen ez. Viszont sokan érzik, hogy a dolgok állása a forrpont közelében van, s éppen ez a sokaság van olyan helyzetben, ami alapján nem tud élete alakítója lenni, hanem látható és „láthatatlan” pozíciókban lévők egyre torzabb és igazságtalanabb valóságának elszenvedője lesz, reggel, délben meg este is. Csinos összeesküvés-elméletem fő tézise: az emberiség nagy részének pofátlanul ellopják az életét, és közben még el is hitetik vele, hogy ez mind az ő boldogságáért történik. Viszont úgy tűnik, ha még olyan lassan is, de ébredeznek azok a népek, akiknek nagyon elege van az instant boldogságból és a pofátlan hazudozásból is.
A modernek és a rendszerrel együtt rezonálók szerint e népek korszerűtlen barmok, mert pölö nincsenek ott, ahol már egymilliárdnál is többen vannak, és egy dolognál több is érdekli őket. Adott esetben egymást simogatják az okostelcsi helyett, ami azért is szar, mert valahogy őket is rá kellene beszélni arra, hogy vegyenek egyet, a legjobb az lenne, ha évente tennék. S különböző kontextusokban ugyan, de e népeket verik a rohamrendőrök a világ minden pontján.
Elegük van a globalizációból is, mert azt gondolják, hogy e kontrollálhatatlan folyamat az emberiség nagy részének csak függőséget hozott. Szokták mondani, hogy a globalizáció tök jó, mert összeért a világ, pillanatok alatt megy körbe az infó, meg szabadon áramlanak a normák meg az értékek meg az alapelvek is, mindenki egyenlő, meg a tőzsdék bedöntése is könnyebb, mint mondjuk ötszáz évvel korábban.
Viszont arról csak a csinos összeesküvés-elméletek gyártói szövegelnek, hogy ez csak keveseknek hozott „jó életet”, „jóllétet”. Az emberek nagy része virtuális vagy éppen nagyon is valóságos rabszolga atyái földjén. Előbbitől a teljesítményfokozás révén szívják el az életet és teszik valamivé, aminek csak funkciója van, de célja nincsen. Utóbbi meg az a szerencsétlen ember, aki fapapucsban megy le a bányába egy darab vasrúddal „dolgozni”. Egyik takarodik a föld alá negyvenévesen, mert felfalta a magány, a belső zűrzavar és a rák, a másik meg ott marad ötszáz méter mélyen a föld alatt. A harmadik – kis túlzással, de – az ő zsírjukon hízik, és behúz egy strigulát.
Közben meg megy a globális hazudozás és trendteremtés annak érdekében, hogy minden olcsón legyártott és jó drágán a polcra kitett szart megvegyünk. Kirobbantják a nemek harcát, fáradságos munkával kreálnak „gombnyomásra” cselekvő, a közösségétől szinte tökéletesen leválasztott fogyasztókat.
Eltüntetik, vagy ha nem megy, új igazodási pontokat jelölnek ki. Ennek eredménye az infantilis, az önálló döntésekre egyre inkább képtelen, viszont rendkívüli módon manipulálható embertípus. Könnyen szerez „barátokat” és ellenségeket, bizalmatlan, állandóan unatkozik, az ingerszegény környezet megőrjíti, ezért kell állandóan „pörögni”. Nehogy egyedül maradjon önmagával. Aranyat ér a zűrzavar, s éppen ez a lényege a mostani világnak.
Viszont úgy tűnik, ha még olyan lassan is, de ébredeznek azok a népek, akiknek nagyon elege van az instant boldogságból. Meg persze a hazugságokból is.
