A szabályok a pofátlan bringásokra is vonatkoznak

A közlekedési kultúra minősége nem az eszköztől, hanem annak használójától függ. Ideje volt odafigyelni a bringásokra is, mert félelmetes mértékű az elpofátlanodás.

Éppen ideje volt a kitüntetett rendőri figyelemnek a kerékpárosok irányába. S nem a sokat emlegetett Mari néniről van szó, aki tejért megy reggel a boltba, és talán vesz mellé egy kis kenyeret is. Azokról a pofátlan bringásokról van szó – tehát nem „a” bringásokról –, akik miközben méregdrága eszközökkel tekernek katalógusból öltözködve, a legalapvetőbb szabályokat sem tartják be. De nem azért, mert nem ismerik, hanem mert nem akarják betartani azokat. Ugyanis megtehetik a korszellemnek megfelelően, hogy szarnak a szabályokra, szarnak mindenkire. Jól ismert és mindennapos minta ez az élet minden területén, ami további kérdéseket vet föl már csak azért is, mert elnézve ezt az új biciklis generációt is, nem éppen a négy elemis szülők képe sejlik föl. Soha senki nem kéri számon sem a főiskolán vagy az egyetemen ezeket az arcokat, hiszen ott lázadozni kell és asztalt verni, mert „nekünk minden jár”, a tanár ne kérjen házi dolgozatot, a munkahely és a fizetés alanyi jogon jár, tőle semmit se várjanak el. Így élnek: kuss a neve mindenkinek.

Egyebek mellett azt írja a HVG egy, a bringás helyzetet elemző remek cikkében a budapesti baleseti helyzetet bemutatva, hogy „a tilos jelzésen való áthaladásból eredő balesetek közül (az összes baleset kilenc százaléka ilyen) tízből kilenc esetben a biciklis volt a hibás”. Mindez önmagáért beszél. Mert ha például az elsőbbségadási kötelezettséget nem ismeri fel valaki minden esetben, azért a piros lámpának a leghülyébbekben is el kell indítania valamit. De nem akarják észrevenni. S itt visszaérek örök vesszőparipáimhoz: a kiskirályok és a túlterjeszkedett egó kérdéséhez. Mindkettő tort ül felettünk.

Közhely, hogy a magyarok közlekedési kultúrája a béka hátsója alatt van, és e megállapítás érzékelhetően már nem változtat azon a lajstromon, ahová a szabályok elkerülésének tereit és módozatait jegyzik föl. Nem lehet mindig minden szabályt betartani még arra törekedve sem, de jelen esetben olyan alapvetésekről van szó, amelyeknek figyelmen kívül hagyása csak szándékos lehet. Mindenki mutogat mindenkire, miközben nem az eszköz a meghatározó, hanem annak használója.

Az utóbbi időben – noha korábban igen aktívan tekertem, de évekig szünetet tartottam – újra felfedeztem a kerékpárt. S ezzel együtt a bosszankodás új dimenzióit is. Balesetveszélyes helyzeteim okozói legtöbbször bringások, az autósokkal jóban vagyok. Közelmúltbéli hatalmas esésem pedig megtanított arra, hogy menet közben hanyagoljam a telefonálást. A yardok arról számoltak be, hogy esti ellenőrzések alkalmával akár minden második vagy harmadik bringásról kiderül, hogy szeszelt, és egyéb szabálytalanságokat is említettek. A Magyar Kerékpárosklub közben pedig olyan, mint a jó hangszer, nincs lehangolva, pozitív dolgokat olvas ki a statisztikákból, persze nekik ez a dolguk.

Viszont a statisztika mellőzi az „élet szagát”, mivel saját tapasztalatom viszont meg az, hogy tízből hat-hét bringásnak ismeretlen fogalom a lámpa nem hogy szürkületkor, de sötétben is. Magabiztos, a szekrényből elővett jó kiállású srácok, szép, de kifejezéstelen arccal szembejövő lányok gondolják azt, hogy előttük minden útnak meg kell nyílnia. S az a baj, hogy meg is nyílik. Pedig csak egyszer kellene komolyabb visszajelzést adni, s hogy a civilizáltabb eszközt említsem, egy jó vastag büntetés képében, talán nem tekerne bele a pirosba a kereszteződésben olyan magabiztosan és fölényesen az illető, ahogy azt igen sokszor látom. Olyan ez, mind a Facebook esetében: lehet csesztetni az embereket, valódi válasz nem érkezik. Viszont ezt szokták benézni azok, akik az ott megszokott sztenderdek szerint játsszák a fejüket a „való életben” is.

Egyáltalán nem vagyok a büntetések híve. A folyamatos és totális kontrollt is fölöslegesnek  és kártékonynak tartom, mert a totális kontroll nem hagy élni és megöli a kreativitást. Viszont a probléma gyökere alapján egy olyan generációnak vagy csoportnak, amelyik csak a saját szempontjait tartja szem előtt, nem tudod elmagyarázni, hogy nem csak a saját, de a közössége biztonságáért is felel, és hogy önmagán túl is van „létező”. Nem érti/érzi meg, mit is jelent ez.

Muki további posztjai itt.