A szemünk előtt mennek tönkre a fiatalok. Olvasom, hogy valami új dizájnerdrog zúz a pesti éjszakában. Oszt’ ellenszer meg nincsen. Soha nem is volt. Nem irigylem a szerveket, akiknek ezzel a démonnal kell küzdeniük, a gyerek/szülő párosról nem is beszélve. Sok mindent nem értek. A drogozás lényegét sem értem. Mert trendi, mondják: jó kis divat az, amibe belehalsz. Mindenkinek vannak görény napjai. Nagyon sokan jönnek nagyon mélyről, mégsem hagyják el magukat és előnyt kovácsolnak a hátrányból. Így a „nekem nem volt gyerekszobám”-elmélet számomra elfogadhatatlan.
Most jön a kötelező toposz: a szülők felelőssége. Ezzel csak egyetérteni lehet, viszont azt is tudomásul kell venni, hogy ma már nem az van, mint ’85-ben, hogy berakod a kölyköd a szobába és elzárod a világ folyása elől. Ma már a gyerek zárja magára az ajtót és ül a gép elé, ahol keményen kapja az ívet. Kéri a pofont és közben adja is. Azoknak, akik életet adtak neki. Aki nem hiszi, járjon utána, fusson ki a pesti éjszakába; olyan 16-20 éves egyedekkel találkozhat, hogy eszébe se jutna a megzabolázásuk, a szórakozásnak nevezett őrjöngés pedig inkább félelmetes. Nem lehet nekik parancsolni. És ha kint nem lehet, bent sem nagyon. Ez a tini már nem az a tini. Szülőnek lenni sosem lehetett könnyű, de manapság ez a kihívások kihívása. Persze az azért kérdéseket von maga után, hogy 13-15 éves gyerekek mit keresnek az éjszakában.
És közben – ezt a legnagyobb együttérzéssel írom – mennek tönkre testileg-lelkileg. Meghalnak. Most eszemben sincs hibáztatni senkit amiatt – bár lehetne –, hogy miért nem alakul ki időben a stopeffektus. Nagyon bonyolult folyamatról van szó, kezdve a szocializáción keresztül felszívott alapértékektől az azokat folyamatosan rombolni próbáló mechanizmusokon át az egyén lelki karakteréig. Ezt majd az okosok megbeszélik, hiszen megvannak az általánosan leírható mechanizmusok, de bejátszik az adott egyén csak rá jellemző élethelyzete, problémamegoldó képessége és lelki alkata is.
A legnagyobb kérdés az, hogy az ember miképpen védi meg saját gyerekét. Mégpedig úgy, hogy közben nem fojtja meg és engedi neki megtapasztalni a világot.
