Minél degeneráltabb valaki életmód és viselkedésügyileg, annál nagyobb eséllyel lesz belőle példakép. Például az úgynevezett celebek pedig különösen nagy felelősséget visel(né)nek ebben a kérdésben mivel sok embert érnek el. Viszont van itt egy cuki paradoxon: létezésük alapját éppen a normalitás határainak folyamatos feszegetése és áthágása jelenti. Ebből élnek. Mindez csak onnan jut eszembe, hogy – ahogy a KSH megállapította – nőtt a születéskor várható élettartam Magyarországon.
A kérdés az, hogy egy ember életének mekkora hányadát teszi az egészségben eltöltött évek száma. Ebbe bőven beleértem a mentális egészségügyi állapotot éppen úgy – s talán ez meglepő –, mint a tartalmas és pozitív szociális/emberi kapcsolatokat is. Viszont a lehető legjobb egyéni és persze ezen keresztül társadalmi, jó szociális és egészségügyi pozíció kivívása és megőrzése nagyon komoly feladat. És nem az örök életről beszélek, hagyjuk már. Hanem a „jó” életről.
Az a helyzet, hogy egy társadalmat nem lehet megerőszakolni értékrendileg. Pedig valamit ki kell találni annak érdekében, hogy ne a magyarok vezessenek már mindenféle halálozási listákat. Pontosan ismertek azok az életmódbéli tényezők, amelyek miatt romlik az egyén életminősége s azon keresztül a közvetlen környezete is károkat szenved. Számos ilyen viselkedésforma – a dohányzás, vagy éppen a túlzott alkoholfogyasztás, de bocs, ideértem a mértéktelen zabálást is – főleg a korai életszakaszban alakul ki. Itt kellene megcsípni a dolgot. Szabad hülyézni, mégis azt gondolom, hogy milyen fasza lenne, ha a felnövekvő generációkban nem az önpusztítás különböző formái – és itt nem a bulizásról van szó – vagy éppen az erőszak lenne a flow, amire fel kell ülni, hanem éppen az ezekkel ellentétes életvezetés. Ne az legyen idióta egy társaságban, aki nem eszi a cigit és nem csapja szét magát orrán-fülén pacallal. Legyen trendi egészségesen élni. Jelenleg annak kell(ene) ostobán éreznie magát, aki próbál számos determináció mellett is hatást gyakorolni saját életére és egészségére. Haver, anyu meg apu nem oldja meg helyetted!
Tudom, hogy hülyeség az egész. Mindehhez kell a szilárd értékrenden alapuló család, példaképpé emelkedő és a gyerekekkel partneri viszonyt ápoló tanár, támogató társadalmi környezet. És legfőképpen bizalom. Tovább megyek: mindezen tényezők különös és szerencsés összjátékára van/lenne szükség.
A legnagyobb kérdés pedig az, hogy a „ne csapd szét magad, és gondolj a jövődre” üzenete hogyan képes utat találni egy olyan világban, ahol minden létező üzenetközvetítő éppen ennek az ellenkezőjét tolja bele az fiatalok, az emberek arcába.
