Futballfüggő: egy nap Liverpoolban

Családapa létedre a meccs után úgy ugrálod át a pocsolyákat, mint gyerekkorodban.

(újság)
A vízparti dokkoknál beülök egy zöld teára. Az asztalra kiteregetem a Guardian tizenkét oldalas David Bowie-mellékletét. Egyszer leveleztem velük (a Guardiannel). A pozsonyi Új Szó futballmellékletét készítettem, és szerettem volna közölni az ő focis képregénysorozatukat. Rendben, válaszolták, és mondtak egy összeget. Ötezer font. Ööö, az a helyzet, hogy izé, hebegtem, mi ennek az összegnek legföljebb az ötödét tudnánk kifizetni. Rendben, válaszolták, akkor legyen az ötöde. Ilyen nüánszokon a Guardiannél nem akadnak fönn.

(stadion)
Liverpoolról soha nem a Beatles jutott elsőként az eszembe, hanem Dalglish, Rush és Aldridge. Két órával a meccs kezdete előtt már a stadionnál toporgok. Welcome to Anfield. A Liverpool pályáját egyetlen park választja el a rivális Everton stadionjától. 1966-ban a magyar válogatott ott végezte ki a vb-címvédő Brazíliát (3–1). Abban az évben három magyar futballista is bekerült a legjobb tízbe az Aranylabda-szavazáson: Albert, Bene és Farkas. Más idők jártak.

(antiglobál)
Azóta a magyar futball leépült, az angol pedig globalizálódott: kilépett a nemzetközi piacra. A Liverpool is globális klub lett. Tulajdonosa amerikai, edzője német, egyik fő szponzora indonéz, legjobb játékosa brazil. A Facebook enyhén torzító statisztikái szerint a thaiföldi Bangkokban tízszer annyi Liverpool-drukker él (1,6 millió), mint Liverpoolban (160 ezer).

(antiglobál, folytatás)
Kevésbé feltűnő, ám annál hangsúlyosabb változás, hogy a szórakoztatóipar lecserélte a stadionok közönségét. A futball, amely egykor a munkásosztály játéka volt, mára a szolvens középosztály szórakozása lett. A show-biznisznek ugyanis nem szurkolókra, hanem fogyasztókra van szüksége. Olyanokra, akik a drága jegyárak mellett megfizetik a járulékos szolgáltatásokat is. Az alsóbb szociális rétegek kiszorultak a lelátóról. És kiszorultak a fiatalok is. Nézz körül, látsz-e kamaszokat a tribünön? Egy 17 éves diáknak – akinek még nincs önálló jövedelme – 725 fontot (300 ezer forintot!) kellene fizetnie a szezonbérletért. Miből? („Football is for you and me, not for fuckin’ industry.”)

(utolsó perc)
Aztán mindezt elfelejted. Elzárod magad elől. Nem gondolsz a disszonanciákra. Ott állsz, ácsorogsz a tribünön, a „Main Standen”, a hangszórókból Clash és Nirvana szól (akárha te lennél a dj), aztán kifut a pályára a „sérülések által tizedelt” Liverpool: sebesültek, hadirokkantak és Kolo Touré. Ennek a bicebócabrigádnak kellene megállítania a listavezető Arsenalt. Mint amikor Geronimo tízfős apacs szabadcsapata nézett szembe az Egyesült Államok és Mexikó hadseregével. A forgatókönyvre nem lehet panasz, csapatod a meccs legvégén, a 90. percben egyenlít. Ezt nevezik katarzisnak. Te pedig – családapa létedre – a meccs után úgy ugrálod át a pocsolyákat a sötét utcákon, mint gyerekkorodban, és boldogan énekelsz a liverpooli esőben.
Mert képes erre a futballromantika még így, haldokolva is.
(Liverpool–Arsenal 3–3)