(a 19-es számú szoba)
Korabeli hirdetmény szövege: „Felhívjuk Lucenec város azon magyar anyanyelvű lakosságát, akik önként el akarják hagyni a város területét, és Magyarországra akarnak távozni, hogy hét napon belül ezen hirdetmény kihirdetésétől számítva jelentkezzenek a városháza 19. számú szobájában. Azok a magyar nemzetiségű polgárok, akik jószántukból Magyarországra akarnak távozni, ezek azon célból magukkal vihetik összes ingóságaikat, és ezeknek az átköltözködésnél segítség lesz nyújtva. A többi visszamaradott magyarok, akik jószántukból távozni nem akarnak, hivatalból lesznek kiutasítva Magyarországra hivatalosan engedélyezett csomaggal.”
Kelt Losoncon, 1945. augusztus 17-én. Aláírás: Juraj Cánik titkár és Michal Faltan alelnök.
(deportálók)
A neten rákeresek a felhívást szignáló két kommunista komiszszár nevére.
Juraj Cánik egy losonci énekkar megbecsült karmestere volt, munkásságát nógrádi kulturális közlönyök méltatják; a Losoncról később Galántára költöző parlamenti képviselőről, Michal Faltanról pedig néhány éve a galántai városi újság (Galantské Noviny) emlékezett meg mint a város egykori jeles személyiségéről. Most lesz születésének századik évfordulója. Lehet, hogy szobrot is kap. Vagy legalább emléktáblát a losonci városi hivatal 19-es számú szobájában végzett áldozatos munkája méltó elismeréseként
(új tavasz)
A jogfosztottság időszakáról, a magyar kisebbség likvidálására irányuló törekvésekről, azok technikai paramétereiről és módszertanáról elsőként Janics Kálmán írt A hontalanság évei címmel. A könyvet a pozsonyi Steiner-antikváriumban vettem meg. Az volt a kedvenc antikváriumom. Egyetemistaként hetekig alkudtam ott egy hatalmas Kafka-portréra. Nem adták el. Kafka az enteriőr része, mondták. Szerettem azt a helyet.
Az 1940-es évek első felében zajló árjásítás (a zsidó vagyon kisajátítása) során a Steiner család könyvkereskedését Ludo Ondrejov népi író szerezte meg. Ondrejov levélben tudatta a hatóságokkal, hogy az antikvárium eredeti tulajdonosai és alkalmazottai közül a továbbiakban nincs szüksége Max Steinerre, Jozef Steinerre, Zigmund Steinerre és Viliam Steinerre sem: „Nevezett zsidók transzportálásával sem a könyvesbolt, sem a szlovák állam nem szenved gazdasági hátrányt, megfelelő árja pótlásukról ugyanis a turócszentmártoni Viliam Fábry személyében gondoskodtam.”
A fenti levéllel a Steiner családot koncentrációs táborba juttató Ludo Ondrejov később is jól helyezkedett, a kommunista kultúrideológia az ifjúság példaképévé emelte. Könyve, a Zbojnícka mladost (magyarul Új tavasz; ford.: Brasnyó István) még az én gyerekkoromban, a nyolcvanas évek végén is kötelező olvasmány volt a csehszlovákiai általános iskolákban.
(vasút)
Friss hír: a Kotleba-féle szlovák neofasiszta párt járőrei mostantól hármasával cirkálnak a vonatokon. Elmondásuk szerint a „rendes embereket” akarják megvédeni. Hogy mi alapján döntik el, ki a „rendes ember”, azt nem tudni. Bőrszín, esetleg akcentus alapján, gondolom.
Jan T. Gross lengyel történész írja a Félelem című könyvében, hogy 1946-ban, a lengyelországi pogromok idején az erőszak „a vasúthálózaton keresztül terjedt szét”. Polgárőrök és önkéntesek fésülték át a vonatokat, zsidók után kutatva. A „gyanús” utasokat igazoltatták, s ha találtak egy zsidót, a következő állomáson leszállították, és vasúti szerszámokkal vagy más súlyos fémtárgyakkal ütlegelni kezdték. A peronon várakozó utazóközönségből volt, aki csatlakozott, volt, aki csak nézte, és volt, aki elfordult. Közbeavatkozni nagyon kevesek mertek.
(a költő és a pápa)
Ferenc pápa elnézést kért a menekültektől „társadalmunk elzárkózása” miatt, mert, így mondta, „mindannyian idegenek és zarándokok vagyunk ezen a földön”.
Az erről szóló hírt felháborodva posztolta ki közösségi oldalára egy felvidéki tanár. A cikkhez hozzászólt egy elismert költő is. „Vén hülye – írta a pápáról –, hamarosan elviszi az ördög.”
Ezek az emberek tulajdonképpen azt róják fel Ferenc pápának, hogy a jézusi tanítás szerint irgalomról beszél ahelyett, hogy gyűlölködne, seregeket toborozna és keresztes háborút hirdetne. Világos: a pápa nem is igazi keresztény, hanem álkeresztény, „tudjuk, kik emelték hatalomra” – ezt már egy másik kommentben olvasom.
Korok változhatnak, de az emberi természet ugyanolyan, mint volt száz, ötszáz meg ezer éve. A Kreatúra nem tanul. Soha, semmiből.
