(Terezín)
Egy cseh tévéműsorban arról beszél a terezíni (theresienstadti) koncentrációs tábor egyik túlélője, hogy ismét a harmincas éveket éljük. Ugyanaz történik, mondja, mint akkor. Az agresszió teret hódít, a szociális érzéketlenség nő, a műveltséget lenézik, a „humanizmus” pedig szép lassan szitokszóvá válik. S az emberek ugyanolyan passzívan figyelik mindezt, mint a harmincas években. Látják a jeleket, de nem tesznek semmit. Nekik kenyér kell. Meg minimális komfortérzet, szappanoperákkal és sportélményekkel. Ha ez megvan, akkor elégedetten, tiltakozás nélkül nézik végig akár embertársaik haláltusáját is.
(hecc)
Moszkvában Putyin-párti aktivisták támadták meg Ljudmila Ulickaja írónőt: tojással dobálták, fertőtlenítő folyadékkal locsolták. „Itt élünk, ilyen körülmények között. És örülhetünk annak, hogy ez csak valami fertőtlenítőszer volt, nem kénsav” – nyilatkozta Ulickaja. Az eset kapcsán jegyezte meg Martin M. Simecka, a kiváló szlovák publicista, hogy az uszító szlogenekkel felheccelt és felajzott tömeg így végzi el a piszkos munkát a politikusok helyett. Mert ha a politikai elit műveletlen, retorikája pedig militáns, akkor a tömeg ütni fog. Mert megteheti. Mert feljogosítva érzi magát. Mert – ha csak áttételesen is – erre biztatták.
(házmester)
Radnóti Miklós felesége, Gyarmati Fanni naplójából kiolvasható, milyen volt az élet a háború éveiben Magyarországon; hogy „ostoba parasztok és félparasztok ténferegtek mindenfelé nyilasjelvénnyel”; hogy voltak emberek, akik védtelen kiszolgáltatottságukban alig mertek kimenni az utcára, mert falkákba verődött suhancok járőröztek mindenfelé; hogy a „sakál talpnyalásban” jeleskedő házmesterek megérezték a félelmet az üldözöttekben, és mohón odamartak; hogy még a rendes emberek többsége is – „akinek tiszta fejet és szemet adott az Ég” – gyalázatosan lapult, hebegett-habogott, helyezkedett.
„Vicsorgó falka ez az egész társadalmunk, amiben élünk.”
