Bálint néha belekönyököl a jövőbe. Amikor elkészítette a portrét Macronról, alanya gazdasági miniszter volt Hollande kormányában, tehát regionális probléma. Néhány napja viszont legalábbis európai. Merthogy furcsa jószág a szavazó. Hollande (akit Bálint szintén lekapott valami presszóban, újabb szép bizonyítékát adva ezzel annak, hogy esetében a fotóriporter és a művész egy és ugyanaz a személy) volt Franciaország egyik legnépszerűtlenebb köztársasági elnöke, mégpedig elsősorban gazdaságpolitikájának köszönhetően. Ami most az istenadta nép akaratából akár folytatódhat, minden idők legfiatalabb francia elnökének köszönhetően. Vagy meggondolja magát, ilyet is láttunk már.
Macron a bal-jobb menetelést megunók embere, és ebből bármi kisülhet. Ez ugyanis ott egyfajta extremitás. Marine Le Pen is az lett volna. Ebből a szempontból mindketten unortodoxok tehát. De a kép még bonyolultabb. Macron liberális, bármit is jelentsen ez most már. Tehát ha úgy vesszük, éppen a „régit” hozza vissza. Amivel adott esetben még inkább Franciaországra szabadítja az embertelen arcú kapitalizmus kísértetét. Amihez persze a bivalyerős szakszervezeteknek is lenne néhány keresetlen szavuk, plusz még ugye az izgága diákok, az önmagát elvek és ízlés mentén definiáló értelmiség és a bevándorlók elszánt ifjú hadai. Ráadásul az elnöknek azzal is szembe kell néznie, hogy nem azért lett elnök, mert annyira szeretik, hanem azért, mert a legtöbben őt tekintették a legkisebb rossznak. En Marche!, azaz előre, ez Macron mozgalmának neve, egyelőre úgy nagyjából ennyi tűnik biztosnak.
Bálint képén mindez még nem látszik. Egy decens fiatalembert látunk, akiről talán még nem érdemes vicces ábrákat közzétenni a neten. Hogy Sylvia Kristel sütit majszol a híres székben. Kicsit inkább a hetvenes évek francia filmvígjátékainak szereplőire emlékeztet, esetleg egy figurára cigifüstös zsarufilmből, Trintignant, Delon vagy Gabin mellett. Mert annyira azért nem karakteres, hogy egyedül elvigye a balhét. A keze hátul, alighanem összekulcsolva. Ezt a testbeszédet ma már nem biztos, hogy megengedné magának. Az is lehet, hogy a fotográfus instruálta, ebben az esetben Bálint volt a leendő francia köztársasági elnök tanácsadója. Ezt is kevesen mondhatják el magukról. Mindenesetre a kép annyira eltér a hagyományostól, a politikában megszokottól, és annyira üt, hogy ha én lennék Macron (mindannyiunk hatalmas szerencséjére nem én vagyok), azonnal kiállítanék Bálintnak egy csekket néhány pregnáns nullával a számsor végén, és ezt használnám a továbbiakban promócióra, kissé unortodox módon. Szépen felhúzva jól mutatna az Élysée-palotában is.
