Ez Bálint verziója. Érdeklődéssel hallgatom a telefonban, éppen fűrészelés és hasítás közben hív. Igaz, októbertől áprilisig máskor nem is nagyon tudna, öt cserépkályhát fűtünk huszonöt éve. Épp az imént érkezett egy újabb adag, akác, a kedvencem. És nemrég ment el a Kályhás úr, ránk fért már némi felújítás. Péter remek fej, kályhásnak lenni pedig alighanem gyönyörű állapot. Átjárás művészet és szakma között, lélek és kéz közössége, alkotás, létre-hozás.
A képen most Georges látható. Pár falunyira lakik Bálintéktól, földműves, tőle veszi a fát. Másfél-két köbméterből megvannak egész télre, de ahogy pakolnak be a kisteherbe, mindig rácsúszik még fél, csak úgy ajándékba. Alig beszélnek, minek. Mehet hozzá bármikor, beáll a fészerbe, amelynek a közepén tornyosul egy kisebb dombnyi fa, pakolás, egy kávé és a fizetség a végén. Így. Vidék ott és itt.
Georges hamisítatlan figura, portréját nézegetve ismét azon tűnődöm, hogy Bálint nagyon francia fotográfiái valahogy gyakran egy kicsit amerikaiak is. Ez a fatelep lehetne akár Twin Peaksben is, a valóság és az álom határvidékén. Ott, ahol a fák tovább élnek kivágás után is, súgnak a kiválasztottaknak, vagy éppen rémisztő csontvázak. A fa a tűzben időutazásba hív (jöjj velem), másik dimenzióba repít. Segédanyag kezdő révülőknek és mániákus bámulóknak. Titkos történetek tokja és tudója. Georges közvetítő. Tevékenyen hozzájárul ahhoz, hogy Bálint meríthessen az „indián szellemek” tudásából. In-Mut-Yah-Lai-Lat (Joseph főnök) mondta a Lincoln Hallban 1879-ben, miután harcosait bekerítették a Medvemancs-hegyekben, és megadta magát: „Akkor a Nagy Szellemfőnök, aki odafent kormányoz, rámosolyog erre a vidékre, esőt küld ránk, hogy lemossa a testvéreim sebei nyomán támadt vérfoltokat a Föld arcáról.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!