Alattomos ütések, műesések, reklamálás hegyekben, színészkedés, hazudozás, óriási bírói tévedések. Ez mind foci. Állítólag ez is hozzátartozik a játék sava-borsához. Olyannyira, hogy a FIFA nem is nagyon szándékozik tenni ellene. Bevezették ugyan a gólbírót, ami egy nagyon fontos, mérkőzések sorsát közvetlenül befolyásoló, ám igazából ritka momentumot képes ellenőrizni, ha úgy tetszik, hitelesíteni. DE ez csak a jéghegy egészen picinyke csúcsa.
Minden más ugyanis sokkal nagyobb számban történik.
Áll CR a pálya közepén, csodálkozó arccal, széttárt karokkal. „Bíró spori, ha ez nem volt szabálytalanság, akkor mi az?” – küldi világgá üzenetét. Szurkolók millióit befolyásolja, őrjöngenek a tévék előtt és a lelátón, CR egyben nyomást gyakorol a játékvezetőre is, hátha legközelebb kedvező helyzetből kap egy szabadrúgást. Pedig csak színház. Ő is tudja, sőt, ő tudja igazán, hogy nem kellett volna fújnia a bírónak.
A tizenhatoson belül egy apróbb fuvallat ledönti a lábáról a csatárt, elterül, felszántja a gyepet, még akár pördül is kettőt. Majd feláll, és jön CR jelenete. A közönség már egyenesíti a kapákat és a kaszákat. „Nem fújta be a büntetőt!” Néha az ígéretes helyzetet is beáldozzák a játékosok, mert a tizenegyes mégiscsak biztosabb lenne. Emlékezzenek csak egy igen tehetséges debreceni labdarúgóra, akinek a talentuma végül elég szerencsétlenül teljesedett be – nem véletlenül lett Esőember a beceneve.
Néha persze akkor is a büntetőpontra mutat a játékvezető, amikor nem történt olyan súlyú mozdulat, ami ezt vonhatta volna maga után. Horvátország a világbajnokság nyitómérkőzésén ezen – reméljük – tévedés szenvedő áldozata volt. 1–1-nél a brazilok ölébe hullott egy büntető. Be is rúgták, fellélegeztek, és nyertek 3-1-re. A horvátok csalást kiáltottak a meccs után, de nem történt semmi. A mindenféle szövetségek védik a mundér becsületét; történt, ami történt a pályán, helyben hagyják azt. legfeljebb a bírót büntetik meg később. Ha jobban végiggondolják, teljesen értelmetlen az egész.
A lesről ne is beszéljünk. A világ egyetlen dolga, amiben minden nép egyezik. Vagy les volt. Vagy nem. Partjelző – pardon, asszisztens – legyen a talpán, aki tizedmásodperc alatt kristálytisztán fel tudja mérni, hogy mi volt az ábra. Meccsenként akár kéttucatnyi ilyen eset is lehet. Ha elengedi, azért ég. Ha beinti, neki is beintenek. Ha gól lesz belőle, a védekező csapat 10 játékosa veszi körül, ha nem adja meg a gólt, jönnek a fenyegető támadók.
A futballpályán általános a káosz. Ha szűz szem áldoz néhány percnyi figyelmet mondjuk egy feszültebb vb-meccs közvetítésére, azt látja, hogy – vélhetően teljesen hülye – sípos ember rohangál a két csapat között. Összevissza fújkál a sípjába, ítéleteit minden játékosnak joga, szinte kötelessége fenyegetően kritizálni. Közben a játék tele színészkedéssel, felültetéssel, arcátlan, sportszerűtlen szabálytalansággal. Ugyanez a szűz szem akkor csodálkozna el igazán, ha beleolvasna a sportág történelmébe, és látná, hogy egykoron a csapatok játékvezető nélkül játszották a meccseiket, a büntető tényében pedig a két csapatkapitánynak kellett gentleman módjára megegyezni. El tudom képzelni Dario Srnát, a horvátok csapatkapitányát, amint a mexikóiak ellen kapusokat megszégyenítő mozdulattal vetődött a tizenhatoson belül egy lövés útjába, és kézzel hárította azt, hogy utána jelzi, bocsesz, ez kéz volt. A már említett szűz szem belekukkanthatna a futball szabálykönyvébe is. A pontokban leírt játék csak haloványan emlékeztet arra, amit a képernyőn látott. Nem is érti, hogy van ez. De ő – szegény – nem is értheti.
Ma már a technika biztosítani tudná, hogy minden kétséges momentumot kiértékeljenek és pillanatok alatt meghozzák a megfelelő ítéletet, ahogyan az a hokiban és az amerikai fociban is történik. De képzeljék el, milyen „unalmas” lenne. A les tényleg les, a gól tényleg gól, a szabálytalanság valóban büntetést vonna maga után, nincs színészkedés, nincs agresszív reklamációt. Csak színtiszta sport és küzdelem. Horribile dictu: győz a jobbik. Ám ez egy másik játék. Egy olyan játék, amelyet csak nagyon nehezen lehetne alárendelni a sportfogadásokat – nem befolyásoló, hanem egyenesen – irányító alvilági figuráknak.
A futball megannyi frázis ellenére sem akar szép vagy sportszerű lenni. A futball óriási üzlet, és mint minden biznisznek, ennek is az tesz jót, ha beszélnek róla. Hát egy elcsalt büntetőről sokkal többet vitáznak, mint magáról a győzelemről. A futball nem csak köztársaság minden köztársaságon belül, hanem törvény a saját szabályain belül is. A futball szemét. Mindent és mindenkit kijátszik. Olyan, mint sok millió játékosának és milliárdnyi szurkolójának az élete. Napi harc az utca dzsungelében az igazságtalanságok és átverések kétségbeejtő áramlatával szemben.
Ezért imádják annyira.
