Neuer kezd a portugálok ellen

Manuel Neuer felépült vállsérüléséből, így ő kezd a németek első, portugálok elleni meccsén a vb-n.

VZ
2014. 06. 12. 18:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A sérülések egyre kevesebb problémát okoznak nekem. Neuer részt vett a mai edzésen, és készen áll a hétfői rajtra” – jelentette a szakvezető.

A négy éve bronzérmes együttes mestere arról is beszélt, hogy a brazíliai tornán az időjárás miatt különösen fontos szerepe lesz a csereként beálló játékosoknak, szerinte a frissen pályára lépők jelenthetik majd a különbséget két csapat között.

A németek Salvadorban, Recifében és Fortalezában játsszák csoportmérkőzéseiket, márpedig mindhárom városban meleg és magas páratartalom várható. Löw ezzel kapcsolatban megjegyezte, a klíma meghatározó lesz a tornán, azok a csapatok bizonyulhatnak eredményesebbnek, amelyeknek játékosai jobban alkalmazkodnak a körülményekhez, a friss cserék pedig ezúttal a szokásosnál jobban befolyásolhatják a mérkőzések alakulását.

Löw szót ejtett a címvédő spanyol válogatottról is, amely szerinte még mindig nagyon erős, futballistái továbbra is képesek arra, hogy lehetetlennek tűnő dolgokat vigyenek véghez. Ezzel arra utalt, hogy amerikai kontinensen európai csapat még nem lett világbajnok, illetve 1962-ben, azaz több mint fél évszázada fordult elő legutóbb címvédés a vb-k történetében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.