Wundercar: hamarosan véget érhet az illegális fuvarozás

Egy gátlástalan cég a taxisokra vonatkozó szigorú szabályok megkerülésével akar fuvarozásszervezésből profitálni.

Szabados Balázs
2014. 11. 06. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemrég írtunk a közösségi autózásról, ahol a gépjárművel rendelkező sofőrök megoszthatják költségeiket másokkal, ha például Szombathelyre utaznak meglátogatni a nagymamát. Világos, hogy egyetlen ember egy gépkocsiban pazarlásnak tűnik, hiszen négyen is kényelmesen elférnek, ráadásul a benzinköltség is megoszlik. Ahogy korábbi cikkünkből is kiderül, ez a megoldás a NAV szemét sem szúrta, de vegyük figyelembe a kulcsmondatot: az utazási költségek fedezése. Tehát ebben nincs profit! Ezért nem is kell adózni utána.

A Wundercar viszont csak közösségi kocsikázásnak álcázza magát, azonban már a saját honlapjukon is ellentmondásba keverednek önmagukkal, ráadásul az is elég furcsa, hogy a tájékoztató egy része magyar nyelvű, néhány fontos feltételt viszont elfelejtettek lefordítani, és azokat csak angol nyelven olvashatjuk el.


Nagyon kedves, langyos megfogalmazás: „A sofőrök barátságos magánemberek saját autóval, akik másokat fuvaroznak egy városon belül. A vendég az applikáción keresztül rendezi a fuvardíjat.” Tehát teljesen egyértelmű, itt fuvardíjról beszélnek, ráadásul nem is készpénzben, hanem egy speciális applikáción keresztül, úgynevezett PayPal-rendszerben fizethet az ügyfél, és a teljes összeg Hamburgba érkezik (a cég tehát Magyarországon végez tevékenységet, de itt nincs bejegyezve, nem is adózik, és panasz esetén is nehézkes utolérni), ahol leszedik a sápot (20 százalék), majd a többit visszautalják a sofőrnek. Ezek tények, azonban a honlapon próbálják lágyítani a kemény valóságot, nézzük csak a fizetési feltételeket!

 

Hát ez egyre jobb! Tehát ingyenes. Tőlem, utastól függ, hogy akarok-e bármennyit is fizetni. Tegyük fel, hogy nem akarok, hiszen az ingyen útnál nincs olcsóbb! Igen ám, de ha olvasunk a sorok között, akkor ezt csak egyszer csinálhatom meg a Wundercarnál: „A borravalót a következő fuvarodig bármikor ki tudod fizetni az alkalmazáson keresztül, teljesen készpénz-mentesen.” Tehát addig nincs következő fuvar, amíg az okostelefonos alkalmazáson keresztül nem fizettem valamennyit. Márpedig biztosak lehetünk benne, hogy 50 forint nem elég, gyaníthatóan annak a 20 százalékával nem lesznek elégedettek Hamburgban, és a sofőr is rágni fogja a kefét.

 

Az, hogy a „sofőrnek” lesz-e utasa, az induláskor nem dől el, ugyanis az utazás megkezdése után tudja csak a leendő utas keresni, hogy a jelenlegi földrajzi helyére figyelemmel úti célja felé halad-e olyan személygépkocsi, amelyik csatlakozott a rendszerhez és őt fel tudja venni.

 

Utas felvétele esetén a szolgáltatáshoz esetlegesen kapcsolódhat díjfizetés, mivel a honlap szerint a szolgáltatásért nem kötelező fizetni. Az utas a célállomáshoz érkezést követően mobiltelefonon keresztül tud fizetni a Wundercarnak. A fizetésre addig van lehetőség, amíg az utas más sofőr szolgáltatását nem veszi igénybe a rendszer segítségével. A sofőr abban a tudatban regisztrál és vállalja a fuvart, hogy bizonytalan, lesz-e abból bevétele. A Wundercar rendszere kéthetente juttatja el a sofőrnek az utasok által fizetett összeget.

 

Az így szerzett jövedelem „egyéb jövedelem"-nek (Szja tv. 28. §) minősül, amelyet 16 százalék személyi jövedelemadó és 27 százalék egészségügyi hozzájárulás terhel. Kifizető hiányában a jövedelem bevallására, az szja és az eho megfizetésére a magánszemély kötelezett, és a bevétel 78 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni.

Természetesen többen tesztelték már a rendszert, mely Budapesten még gyerekcipőben jár, emiatt a taxiknál általános 8-10 perces várakozás helyett akár 0,5-1 órával is kalkulálhatunk, valamint a taxizáshoz képest 40 százalékkal kedvezőbb árral. Tehát a „barátságos magánember” igenis tanácsot ad nekünk, hogy mennyit is kellene borravalóként adnunk.

Sajnos ezzel a „magánember” meg „ingyenfuvar” dumával a NAV-ot is sikerült megkavarnia a Wundercarnak, ahogy az a hivatalos NAV-álláspontból is kiderül. Az adószakértők ugyanis egy kalap alá vették ezt a hamburgi céget a telekocsis szolgáltatásokkal, noha teljesen másról van szó: az egyik profitorientált, a másik pedig a költségek fedezését szolgálja.

Negyven százalékkal olcsóbb ár a taxihoz képest? Hát persze, hogy inkább ezt választanám! Igen ám, de ahogy korábban említettük, akár egy órát is várakozhatunk a mi kis magánsofőrünkre, aki előfordulhat, hogy mindössze 21 éves, relatíve rutintalan, az autójának műszaki állapota pedig sokkal rosszabb állapotban van, mint a taxiké, amelyeket rendszeresen ellenőriznek, és komoly biztonsági feltételeknek kell megfelelniük. Persze ez egy végletes példa, a lényeg az, hogy a Wundercarnál sokkal lazábbak a feltételek, mint a magyar taxitársaságoknál.

Természetesen kíváncsiak voltunk a profi fuvarosok álláspontjára is a Wundercarral kapcsolatban, hiszen ha ez a rendszer elterjedne Budapesten, Magyarországon, akkor a taxisok elesnének bevételi forrásuktól. A témával kapcsolatban az Országos Taxis Szövetség elnökével, Metál Zoltánnal beszélgettünk.

– Mi a véleményük a Wundercarról és a hasonló fuvarszervező cégekről?
– Amit ők akarnak csinálni, az egy vegyes felvágott, ilyen tevékenység nincsen. Magyarországon a tevékenységeket engedélyekhez kötik, a közlekedésben pedig különösen. Van egy személyszállítási törvény, 2012-ben alkotta meg az Országgyűlés, és nagyon komoly feltételei vannak. Amit a Wundercar akar csinálni, az egy díj ellenében történő fuvarozás, amit a törvény szigorúan szabályoz. Azért olyan a mesében sincsen, hogy valakinek szabályozunk egy tevékenységet, másnak viszont nem.

– Ön látta ennek a cégnek a honlapját?
– Én már négy hasonló alkalmazást láttam, meglehetősen zagyva az egész. Maga az ötlet, azt hiszem, Párizsban vetődött fel, ahol annyira belterjessé vált a taxitársadalom, és annyira nehéz volt bekerülni a körbe, hogy a végén a taxisok már válogattak a fuvarok között, és voltak olyan utasok, akiknek órákat kellett várniuk egy fuvarra. Tehát a kereslet és a kínálat egyáltalán nem volt összhangban. Ennek hatására indult el ott egy Wundercarhoz hasonló kezdeményezés, ami, ha jól tudom, viszonylag sikeres is lett, de ehhez kellettek az előbb említett negatív előzmények. Budapesten azonban nincs ilyen probléma. Rengeteg taxitársaság van, az ügyfélért rövid időn belül odaérnek az autók, biztosítva van az utazása, ha bármi történne, emellett az autók műszaki állapotát is folyamatosan ellenőrzik.

– Budapesten a taxitársaságok engedélyeztetését a BKK intézi, hogy indíthatta el a Wundercar a szolgáltatását Budapesten, ha nem kapott engedélyt a BKK-tól?
– Egyelőre van egy joghézag, ugyanis a fuvarszervezők az országos rendeletből még hiányoznak. Novemberre várjuk azt a minisztériumi állásfoglalást, ami hivatott lenne a fuvarszervezőkre is kiterjeszteni a jelenleg érvényes szigorú szabályozást és engedélyeztetést. Ha ez mégsem történne meg, akkor el fog szabadulni a pokol.

– Ön bízik a taxisok számára kedvező döntésben?
– Én is részt vettem ennek a tervnek az előkészítésében, de egyelőre várat magára a dolog, mert jogértelmezési problémák merültek fel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, valamint a taxis szervezetek között. Ha ránk vonatkoznak a szigorú személyszállítási szabályok, akkor nem maradhat olyan kiskapu a törvényben, amit például ez a hamburgi cég vígan kihasznál Magyarországon. Nem kellene eljutnunk odáig, ami megtörtént Berlinben, Párizsban, meg rengeteg helyen a világon, hogy a Wundercar és a hasonló cégek hatalmas feszültséget generáltak a fuvarosok körében.

– Konkrétan Önök mit várnak ettől az új rendelettől?
– A taxis szakmai oldal azt kéri és várja a jogalkotóktól, hogy a díj ellenében történő szolgáltatás mindennemű résztvevője, akár a taxis-, akár a fuvarszervezői tevékenység engedély megszerzéséhez kötött legyen.

– Tehát a Wundercarra mint fuvarszervezőre, és a cégnek dolgozó sofőrökre ugyanazok a szigorú szabályozások, adókötelezettség, biztonságtechnikai követelmények, engedélyek legyenek érvényesek, jól értem?
– Így van. De félreértés ne essék, nekünk nem az esetleges konkurenciával van bajunk, ez nem erről szól. Csak annyit szeretnénk elérni, hogy egyes okos cégek ne tudják kihasználni a kiskapukat, és jóval kedvezőbb feltételekkel gyakorlatilag ugyanolyan személyszállító szolgáltatást végezni, mint amit mi csinálunk. Mert ez mérhetetlenül igazságtalan lenne, és hatalmas felzúdulást váltana ki a taxistársadalomban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.